2011. Dáin |
Sztori: Egy Földön kívüli űrbázison, gyerekekből tökéletes katonákat képeznek ki a bolygót veszélyeztető idegenek ellen. Ender Wiggin a 3. gyerek a családjában, de az első aki képességei révén bejut a katonaiskolába. A hatéves fiút elszakítják szeretteitől, mindig újabb és újabb kihívások elé állítják. Mindezt azért, hogy kineveljék a jövő nagy hadvezérét, aki végleg leszámol az ellenséges fajjal, a hangyokkal.
Kb. 6-7 éve olvastam először egy kollégám ajánlására. Nagyon tetszett. Beszereztem egy saját példányt belőle, ami felkerült a polcra azzal, hogy majd egyszer újraolvasom. Most, hogy filmet készítettek a regényből elérkezettnek láttam az időt, hogy újra elővegyem.
Féltem. Féltem, hogy másodszor nem fog tetszeni. Szerencsére nem így lett. Most már örökre bekerült a kedvencek közé.
A Végjáték az Ender Wiggin sorozat első része, melyet még 3 rész követ:
2. Végjáték 2.
3. Végjáték 3. - A holtak szószólója
4. Fajírtás
Spoiler nélküli írás. (nem könnyű feladat)
Történet: 5/5
Az alapszituáció sokáig nem tartogat nagy meglepetéseket. Folyik Ender kegyetlen és rideg kiképzése, melynek az olvasó számára nyilvánvaló a végkimenete. Közben betekintést kapuk egy kicsit a Földön maradt két testvér titkos politikai működésébe is. A vége, azaz a végjáték azonban nagy fordulatot hoz, melyet megtetőz a hangyokról megtudott titok.
Mindeközben hihetetlen morális, etikai kérdéseket vet fel a könyv. Pl.: Meddig mehet el az emberiség a fennmaradásig vívott harcban? A közös érdek miatt az egyén szabadsága teljesen feláldozható?
Orson Scott Card |
Card novellaként 1977-ben írta meg e művét, mely kiegészítve nyomtatásban 1985-ben jelent meg. Ennek ellenére egyáltalán nem elavult, sőt ma is nagyon érvényes nemcsak a mondanivalója, de a könyvben megjelent technika is. Az író mintha megérezte volna (vagy van egy időgépe?), hogy a jövőben az internet, az SMS és a táblagépek milyen fontos szerepet töltenek be. A srácok kiképzésében fontos szerep jut a videojátékoknak és a gravitációt nélkülöző harci szimulációknak. Ezeket rendkívül érzékletesen és részletesen írja le Card. Ennek ellenére szerintem nem árt némi képzelőerő ezen részek olvasásakor. És az sem baj ha az olvasó jártas egy kicsit a videojátékok világában.
A Földön fennálló helyzetről csak alapismereteket kapunk. Míg az űrben a Föld megmentésére képezik a gyerekeket, addig a bolygón forrong a levegő. Amerika és a Varsói Szerződés (hoppá) egymásnak feszül. Felvetődik a kérdés: megérdemli egyáltalán az emberiség, hogy fennmaradjon?
Hihetetlenül furcsa volt arról olvasnom, hogy az író, Orson Scott Card folyamatosan agitál a homoszexualitás ellen. Rendkívül szűklátókörű, sőt begyöpösödött ember benyomását kelti nézeteivel. Ebben a könyvében egyértelműen a másság (ha nem is a nemi) elfogadása mellett érvel. Nem tudom ezt, hogy egyezteti össze magában.
Ha valakit az riaszt el, hogy ez egy sorozat, annak elárulom, hogy a Végjáték lezárt történet, mely nem igényli a többi rész elolvasását, így is egész és kerek.
2013. Unio Mystica |
Igazából ebben a könyvben egyetlen szereplő a lényeges, a többi csak asszisztál. És ez meg is látszik a kidolgozottságukon. A nővérét rajongásig szerető Ender, gyilkossá válásáig hatalmas változáson megy keresztül, de a lényege mégsem változik. Miközben halált osztogató harcossá képzik, végig az a rémálma, hogy olyan pszichopata lesz mint testvére Peter. Card rendkívül színes figurát teremtett. Miközben irtózatos dolgokat visz végbe, mégis az olvasó szívébe lopja magát ez a fiú.
Néha azért az író megengedi, hogy bepillantást nyerjünk a kiképzők lelkivilágába is. Az ezredes és beszélgetőpartnerei közötti dialógusok külön színfoltjai a könyvnek, árnyalják valamelyest a róluk kialakult kegyetlen képet, hisz másik nézőpontból is megismerhetjük a történteket. A többi gyerekről csak egy szellemképet kapunk. Pillanatnyi felvillanások csupán a történetben. Viszont erre is talált megoldást Card, hisz már megszületett az Ender árnyéka sorozat, melynek első részében a Végjáték történetét meséli el az író egy másik fiú, Bean szemszögéből.
Talán egyetlen hibája a könyvnek, hogy a szereplők nagyon fiatalok. Nem úgy viselkednek, beszélnek ahogy ettől a korosztálytól elvárnánk. Viszont igaz a mondás, miszerint a gyerekek a legkegyetlenebbek és legőszintébbek a világon. Ender két testvére nagy befolyással van a fiú életére. Az egyiktől fél (Peter) a másikat mindenkinél közelebb érzi magához (Val). Ez a két gyerek fiatalkorát meghazudtolva a net névtelenségét kihasználva politikai hatalomra tesz szert. Ha máshogyan is, de ők is fontos tényezői lesznek a Földi élet alakulásának.
Az ellenségről, vagyis a hangyokról szinte semmit nem tudunk meg egészen a könyv végéig. Akkor azonban megdöbbentő információt olvashatunk velük kapcsolatban, melynek fényében ez az egész háború más színezetet kap.
1991. Móra |
Nagyon olvasmányos sci-fi, többrétegű mondanivalóval. Azoknak is bátran ajánlom akik nem szeretik ezt a műfajt. Rabul ejt és lebilincsel. Ajánlom, hogy egy szabadnapon kezdjétek olvasni, mert úgysem tudtok elszabadulni tőle. Néhol azonban hátborzongató és durva. A finom lelkűek csak megfelelő távolságtartással olvassák. Olvasás közbeni felháborodás és erős indulatok kiváltása garantált!
Kiadás:
1991. Móra F. Nagy Piroska fordításában
Előszőr ebben a kiadásban olvastam
2011. Dáin Bihari György fordításában.
Nekem ez van meg. Nagyon nem tetszik sem a borítója sem a mérete.
2013. Unio Mystica F. Nagy Piroska fordításának átdolgozásával jelent meg a filmes borítóval. Remélem a többi részt is kiadják.
Összegezve: 5/5-Kedvenc
Alapkönyv. És nemcsak a sci-fi műfajában. Zseniális.
Viszont hiába gyerek a főszereplője a könyvnek, mégsem ajánlom gyerekeknek. Egy 16-os karika kellene a borítóra.
Két folytatását olvastam, tetszettek, de akkora hatással nem voltak rám mint az első rész. Újraolvasásuk tervben van, de inkább a másik sorozatot kezdem el hamarosan. (Ender árnyéka)
Film:
2013.11.07-én mutatják be a hazai mozik. A trailer alapján nem rohanok a moziba. Valószínűleg elvették a lényeges mondanivalót és csináltak belőle egy akció-sci-fit. Azt kívánom, hogy ne legyen igazam!
Update:
Mégis elmentem moziba.
És nem lett igazam!!!
Nagyon korrekt kis film lett. Amit leforgattak a könyvből az nagyon jó, csak éppen kevés. Egy kicsit zanzásított verzió született és így nem volt meg az íve a történetnek. Olyan volt mintha nem is telt volna el több év a kiképzés alatt. Egyetlen srác játszotta végig Endert, ő viszont szenzációsan jó volt. Jegyezzük is meg a nevét: Asa Butterfield.
Fogalmam sincs, hogy az aki nem olvasta a könyvet mennyire élvezte a filmet. (velünk egy ilyen ember volt a moziban, ő utálta. De az ő véleményére nem adok, hisz a kedvenc filmje a Transzformers. :D)
Ez egy megfilmesíthetetlen könyv, és ahhoz képest egészen hű és szórakoztató adaptáció született. 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése