2012. dec. 31.

Thea Beckman - Amazonkirályfi - Pokoli éden

"…a férfiak túlságosan is hebehurgyák, erőszakosak és önzők ahhoz, hogy valódi hatalmat lehetne rájuk bízni. Elismerem, a férfiak többet mernek, van bennük vállalkozókedv. De nagyon is jól tudjuk, hogy valahol mélyen ott szunnyad bennük a hatalom utáni vágy, és hogy ezzel bármikor visszaélnek."

1. rész: Amazonkirályfi
Sztori: Majdnem ezer év telt el a III. Világháború után, amely megváltoztatta az egész Földet és szinte teljesen kiirtotta az emberiséget. A régi zord éghajlatú Grönland ezekre az időkre egy valóságos paradicsommá alakult. Trópusi esőerdőkben, gyönyörű kellemes éghajlatú tengerpartokon vagy a zord hegyek között élnek a thulé-k. Egy olyan társadalmi berendezkedésben ahol a nők uralkodnak. Egyszer azonban egy hadihajó jelenik meg Thulé partjainál, rajta 50 matróz és egy tudós, akik a messzi Bádeni Birodalomból jöttek meghódítani ezt az új világot.

Véletlenül egy fórumon bukkantam erre a könyvre és folytatására. Nagyon tetszett a fülszövege viszont a borítója már kevésbé. Az olvasás után nagyon mérges lettem a kiadóra ugyanis az eredeti  fülszöveg sok helyen csúsztat a borítónak pedig semmi, de semmi köze nincs a történethez. Egyáltalán nem szerepelnek benne lóháton vágtató harcosok, de a másik borító sem jobb, ott nagyon félrevezető a lefátyolozott nő. Az eredeti cím is sokkal jobb bár nem tudok hollandul, de nagyjából a Földanya gyermekei lehetne a fordítás, ami sokkal jobban tükrözi a könyv történetét, mondanivalóját.
Arról nem is beszélve, hogy ez egy trilógia, de én sehol nem találom a 3. részt magyarul. :( Ennek ellenére  ajánlanlom mert az első rész egész jól lezárt és a 2.-nál is lehet sejteni a következményeket. 

Az Amazonkirályfi, a thulék uralkodónőjének fia: Krisztián, aki nem egy harcos, hanem egy gondolkodó ifjú, aki mivel férfi semmi hatalommal nem rendelkezik. Főleg az ő szemszögéből láthatjuk ezt a különleges világot és a hódító bádeniek számunkra nagyon is ismert világát.
Kissé naiv elképzelés egy nők uralta világ, amely ráadásul mindent a földanyának rendel alá. Ismerve a mai nőket, nem tudom elképzelni a békés uralkodást. De az is igaz, hogy nem tudni mit hozna ki abból a kevés megmaradt emberből egy majdnem világvége.
 A Thulé-k elvetik a tecnológiát hisz az szennyezné a környezetet. Csak nők hordhatnak kábítófegyvert és tölthetnek be tisztségeket. Természetesen van egy-két férfi aki lázad ez ellen, köztük Krisztián és édesapja is. De amikor a hódító bádeniek megjelennek a partok mentén, nincs széthúzás. Furfanggal és csellel lépnek fel a szigetlakók az őket gyarmatosítani akarók ellen.
Báden egy hódító hatalom, amely egész nyugat-európát magában foglalja, élén az Egonnal. Használnak technológiát, amellyel már szinte teljesen élhetetlenné tették környezetüket. Ezért újra és újra hódítani akarnak, miközben a régi Anglia ellen forralnak háborút.
Ez a két világ és szemlélet csap össze ebben a regényben.

2. rész: Pokoli éden

Sztori: 3 év telt el az előző részben történtek óta. A bádeniek 5 hadihajóval felszerelkezve érkeznek meg Thule meghódítására. Közel ezer hadi tengerész fegyverekkel, ágyúkkal  áll szemben a hadsereg és fegyverek nélküli ámde roppant összetartó, furfangos helyiekkel. Vajon vérontás nélkül meg lehet oldani ezt a patthelyzetet? Hogyan folytatódik Krisztián és szerelme Thura élete?

A 2. rész borítója még rémesebb. Fogalmam sincs hogyan került rá egy viking szerű asszony. Borzasztóan félrevezető.
Ebben a részben sokkal többet tudhatunk meg a bádeniekről, mivel a központi figura most nem Krisztián, hanem a bádeniek egyik embere a nyelvtudós Kilian.

Az eredeti holland borítók sokkal jobbak íme:



Értékelésem:
Történet:  nagyon tetszett ennek a különös világnak az ábrázolása, végig sodró lendületű, kalandos egy pici romantikával , vagyis egy cseppet sem unalmas történet. Rengetek a tájleírás illetve a thulék életének a bemutatása is részletes. Az már más kérdés, hogy kissé hihetetlen ez a társadalmi berendezkedés. Ifjúsági regény, de én bátran ajánlom minden korosztálynak. Mivel régebbi írásról (1985) van szó, nem a most divatos disztópiás regényekre hasonlít. Nem borús és fájdalmas, hanem nagyon is kedves és vidám világot ábrázol.  Meg van benne említve egy nép, melyet nem sikerült teljesen leigáznia a bádenieknek, sok borsot törnek az orruk alá ez a harcos nemzet úgy hívja magát, hogy: magyarok.  5/4.5
Karakterek: szerethető és nagyon bosszantó szereplők is van vannak. (könnyen ki lehet találni melyik milyen nemzetiségű) Viszont nem egysíkúak és nagyon is sokat változnak, fejlődnek a történet alatt. 5/4,5
Stílus: nagyon olvasmányos, remek írás. 5/5
Kiadás: a borítók rémesek, tuti olyan tervezte aki egy sort sem olvasott a könyvekből. A fülszöveg egy fércmunka. Nagyon kár érte mert ez a történet sokkal többet érdemelne!

Összesítve: 5/4,5
Remek, könnyű olvasmány így a hosszú téli estéken. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Remélem, hogy megér még egy kiadást, a 3. résszel együtt. Ígérem az elsők között leszek akik megvásárolják.


2012. dec. 28.

Pi élete - filmajánló

Sztori: A tizenéves, indiai Pi családjával elhagyni készül Indiát. A teherhajó amin a család utazik balesetet szenved és elsüllyed. Pi 227 napon keresztül küzd az óceán közepén a túlélésért. Egy társa van csak a teljes magány ellen: Richard Parker, a tigris.

Több oka is van, hogy miért ezt a filmet választottam az idei karácsonyi kínálatból:
1. a sikeres könyv, ami alapján a film készült.
2. végre akartam látni egy igazán látványos 3D-s filmet.
3. Ang Lee a rendező, akinek olyan remek alkotásokat köszönhetünk már, mint az Értelem és érzelem, Tigris és sárkány, Túl a barátságon. (oké rendezett egy Hulk című borzalmat is, de senki sem lehet tökéletes)

Nem olvastam a könyvet, a történetről csak annyit tudtam amennyit leírtam fent. Viszont azt olvastam mindenhol, hogy zseniális a képi világa, még 3D nélkül is csodálatos. Így aztán elvárásom is csak ezzel kapcsolatosan volt és szerencsére nem kellett csalódnom.
Bejegyzésem nem spoileres!

Látvány: Elképesztő, fantasztikus, csodálatos azok a jelzők amelyekkel a képi világot jellemezni lehet.
A nyitó képekben míg megy a stáblista Pi apjának állatkertjét látjuk zseniális képkockákon. Valóban erre találták fel a 3D-t. Később a tengeren játszódó jelenetekben már-már a giccs határán egyensúlyoz a film, de mivel van történet és mondanivaló is, ez nem egy üres, hatásvadász alkotás.

Történet: A történet maga egyszerű, de a film végi csattanóval együtt nagyon is elgondolkodtató.

 Olyan történet ez amin sokáig töpreng az ember. Jó, ha van kivel megbeszélni, hisz akár vitatkozni is lehet rajta. (Nem szeretnék erről többet elárulni, ha valakinek igénye van rá a kommentekben várom a véleményeket) Mindenesetre én nagyon szeretem az olyan filmeket amiket nem ráz le rögtön az ember magáról, hanem még napok múlva is eszébe jut, elgondolkodtatja. Ez egy ilyen alkotás.
Ami miatt mégsem ajánlom mindenkinek, hogy az elején vannak benne vontatottabb részek, különösen Pi vallási útkeresése az ami sokakat untatott. Ugyan ki az az elvetemült ateista, aki nem kezdene el hinni valamiben mikor éhezve, szomjasan, fázva vagy éppen már sebesre sülve vár 227 napon át a megmentőre? Lehet, hogy ez a könyvben működött és szépen le is volt vezetve, de a filmben nem igazán volt jól megoldva. A film 2 óra 7 perces hivatalosan. Ha, az első órából egy 20 percet ki lehetne vágni és ezáltal feszesebbé tenni a tempót, akkor akár igazi "popcorn film" is lehetne.
Attól kezdve viszont, hogy megtörténik a hajókatasztrófa már nem lehet panasza senkinek. Megkezdődött Pi és Richard Parker elképesztő utazása, amelynek aztán új értelmet adott a film utolsó 10 perce.
Engem teljesen letaglózott Pi meséje a japánoknak. És pont ez a jó ebben a történetben. Hisz az emberben azonnal felmerül a kérdés: akkor most melyik történet az igaz?

Szereplők: Egyetlen ismert név szerepel csak a színészek között Gerard Depardieu, akinek van kb. 3 perces szerepe. A Pi-t alakító fiúk (4 volt) közül kiemelkedik a hajótörést elszenvedő  Suraj Sharma. Biztos, hogy nem most láttuk őt utoljára filmvásznon.
Richard Parkerre a tigrisre meg egyszerűen nincsenek szavak. Biztos vagyok benne, hogy 99 %-ban számítógépes animációt láttunk, de valami elképesztően élethűre sikerült.

A moziterem tömve volt, még az első sorban is ültek, a film végén ahogy hallottam a véleményeket mindenkinek tetszett kivéve ezt az általam is felemlegetett 20 percet. (de senki nem ment el közben!)
Viszont tömve volt a mozi gyerekekkel, pedig ez a film nem nekik való, nyilván a mélyebb mondanivalót nem fogták fel. (bár egy-két felnőtt sem ahogy tapasztaltam)

Értékelésem: 5/5
Látvány: *5
Történet: 4,5
Szereplők: 5
Nagyon örülök, hogy megnéztem, mert egy különleges élményt hagytam volna ki.

Aki szeretné megnézni csakis moziban tegye. Nem muszáj 3D-ben, de ez az a film amit csak széles-vásznon élvezhet igazán az ember. 


Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=mp26HX5TeFQ






2012. dec. 20.

Frei Tamás - A bankár

"Minden társadalom ugyanolyan. A tetején 5 százaléknyi okos, agyafúrt ember, az alján 5 százaléknyi sötét csőcselék. E kettő között pedig 90 százaléknyi mocsár, az átlagemberek, akik oda mennek, ahová mondjuk nekik."

Sztori: Egy üldözött, milliomos ex-bankár nemzetközi spekulánsok segítségével elhatározza, hogy csődbe juttatja Magyarországot.
Mindeközben a Megmentőből megismert, bujkáló André-t megtalálják az oroszok. Menekülnie kell, miközben információhoz jut  rég elveszett fiáról. Az Országos Jelzáloghitelbank elnökét terroristák rabolják el, családjával zsarolják. Az országban a pánik egyre fokozódik. A miniszterelnök kétségbeejtő helyzetbe kerül. Kitől várhat segítséget? Sikerül megmenteni  Magyarországot a csődtől?


Még tavaly karácsonyra leptem meg apukámat ezzel a könyvvel. Jómagamat úgy vettem rá az olvasására, hogy beneveztem két kihívásba is, mivel nem éppen az én műfajom ez a konspirációs akció-krimi.
Nem túl szerencsés egy trilógia 2. részével kezdeni, de az idő rövidsége miatt már nem tudtam elolvasni a Megmentőt (mivel a kihívások lejártak). Így utólag úgy gondolom nem is baj, mert A bankárban pont az a szál nem tetszett amiről a Megmentő szól. (André-Adrienn)
Freit csak riporterként ismertem eddig és nem voltam nagy rajongója riport-filmjeinek. Mindig érdekes volt a téma amivel előállt, de a feldolgozás  nem igazán tetszett. 
Mint középfokú közgazdászt, érdekelt ez az érdekes összeesküvés elmélet. Nem mondom, hogy okosabb lettem, ráadásul a tudásom nem elég, hogy részletesen kielemezgetve megítéljem mennyi a valóságalapja. Mindenesetre nagyon érdekes olvasmány volt.


Értékelésem:
Történet: Több szálon fut a cselekmény és majdnem mindegyik tetszett kivéve az André-val történteket. Különösebben nem zavart, hogy nem ismerem az előzményeket szerintem így is érthető volt a sztori.
Az eleje és a vége nagyon tetszett, de a közepén tartottam némi szünetet, mely során két másik könyvet is kiolvastam. Valahogy nem volt akkor hangulatom hozzá.
Érdekes volt bepillantani a nemzetközi pénzvilág hatalmasainak elképzelt világába, csakúgy, mint a  magyar valóságba. Bár ez a könyv 2011-ben jelent meg nagyon aktuális dolgok is bele vannak szőve. Kíváncsian várom mikor jelennek meg a helyi ipari parkban a kínaiak. És vajon Orbán miniszterelnök olvasta a könyvet?
Úgy vannak megírva a pénzügyi stratégiai dolgok, amit egy egyszerű ember is megért, sőt néha szájbarágós és ismétlő.  Akit hidegen hagynak az összeesküvés elméletek és a pénzügyi világ eseményei annak is ad bőven izgalmat a könyv. Az egyik főszereplő André olyan hihetetlen kalandokba keveredik ami Jack Bauer magasságokba emeli őt. Nekem ez a szál kilógott a sorból, meglettem volna nélküle. (lehet, hogy sok volt nekem 7 évad J.B. kalandjaiból :D)
Úgy érzem Frei-t nagyon érdekli a gasztronómia, mert elég sokat foglalkozik az ételekkel és italokkal.
Jól van adagolva az izgalom és a háttérmagyarázat, így nem mondanám unalmasnak, de azért eléggé kiszámítható a történet. 5/3
Karakterek: Tele van a könyv érdekes sőt kissé hihetetlen szereplőkkel. Próbáltam beazonosítani "ki kit játszik", de egy idő után lemondtam róla. Jó lenne ha hasonló miniszterelnökünk lenne, aki legalább ennyire szívén viseli a haza és a magyar emberek sorsát, de.....(ez egy politika mentes blog)
Azt nem tudom Adrienn minek kellett a sztoriba, teljesen felesleges volt és iszonyú idegesítő, csakúgy mint Dávidka. Igazából a többi szereplő sem éppen kedvelhető figura, még az ország megmentéséért fáradók sem. Nekem ez az egész világ idegen és furcsa a benne lévő emberekkel együtt. 5/3
Stílus: Frei-től még nem olvastam ez előtt, meglepett mennyire jól ír. Persze nem szépirodalmian, de legalább nem tőmondatokban, tele szóismétléssel. Viszont azt a túlmagyarázós, szájbarágós stílust  magával hozta a jól ismert riportfilmjeiből. Ezek ellenére is olvasmányos könyv. 5/3
Kiadás: Ulpius-os kiadvány, jópofa borítóval, de elég sok elírási hibával.

Összesítve: 5/3 könnyű kikapcsolódás, ha rákattant az ember 1-2 nap alatt kiolvasható. Ez nem egy csajos könyv, mint amikről általában írni szoktam. Azért vigyázzatok ne vegyétek túl komolyan!

1. rész: A megmentő
2. rész: A bankár
3. rész: 2015 (megjelenés: 2013)

2012. dec. 17.

X-Faktor 2012.12.15-16. A döntő

Pont jókor lett vége a műsornak, most jött el az idő amikor már kötelességből néztem és nem szórakozásból.
Tavaly teljesen érdektelen volt számomra a döntő, mert senki nem nyerte el tetszésem, de idén a három döntős belopta magát a szívembe.
Annyit szidta mindenki ezt a szériát (én is), de be kell látnom, hogy a végső háromba tényleg azok kerültek, akik valóban megérdemelték, és sikerült is nekik színvonalas produkcióval búcsúztatni az idei műsort.

Szombati elődöntő:
Antal Timi: (2)
1. dal: Duffy:Mercy 10/9
Már a válogatón is tetszett, ahogy ezt a dal szinte kirázta a kisujjából. Nagyon felszabadult volt, nem láttam rajta hogy különösebben izgult volna.
2.dal: Crystal: Amíg csak élek 10/8
Kasza Tibi láttán akkora sokkot kaptam, hogy a dal feléről lemaradtam. Ez az ember mindenhová beküzdi magát? Mindenesetre jó hatással volt Timire, aki elég bizonytalanul kezdte a dalt.
3. dal: Whitney Houston: Run To You 10/5
Ez nagyon rossz volt. Azt hittem soha nem lesz már vége, unalmas volt és nagyon hamis, már-már Zámbó Krisztiánt idézte fel bennem néhány helyen. 

Oláh Gergő: (1)
1. dal: Stevie Wonder: Part Time Lover 10/8
Amikor először hallottam a válogatáson, már akkor felfigyeltem a srácra. Rajta látszott, hogy izgul és ez sajnos meglátszott a produkción is.
2. dal: Back II Black: Tevagyazakitalegjobban 10/6
Ez nem az a szám ahol kiénekelhette magát, nem volt nagy durranás.
3. dal: Michael Jackson: Billie Jean (Chris Cornell feldolgozás) 10/9
Az eleje nehezen indult, de aztán bebizonyította Gergő, hogy benne biztosan megvan az X. (Csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy ez az egyik kedvenc számom, bár nem éppen ebben a feldolgozásban.)

Csobot Adél: (3)
1.dal: Caro Emerald: That Man 10/7
Ő az akire mindenki emlékszik az első meghallgatásáról. Így sokadszorra már, nálam nem működött ez a stílus, kicsit unalmas volt.
2. dal: Bery és Váczi Eszter: Egyedül 10/7
Tulajdonképpen tetszett, de olyan fura volt, ahogy megálltak egymás mellett 10 méterre és onnan énekeltek egymásnak. Hiányzott a körítés.
3. dal: Louis Armstrong: What A Wonderful World 10/7
Ez a dal már olyan elcsépelt, hogy csak igazán fantasztikus előadásban nem unja az ember. Sajnos Adél előadásában untam. 

Összességében Timi a Houston dalt leszámítva nagyon összeszedte magát, míg Gergő önmagához képest kicsit halványabb volt. Számomra Adél sokkal szórakoztatóbb, mint Timi. Jobban tetszik a hangja, és nagyon profi az előadása is. Én nem szeretem a dívákat, akik minden dalban meg akarják mutatni, hogy mennyire  tudnak énekelni, frazíroznak, berekesztenek és kierőlködik a magas C-t.  Igaz Timi nem tartozik az idegesítően ordibálók közé (mint tavaly Muri).
Vitathatatlan, hogy az első adástól kezdve Gergő és Timi magasan kiemelkedett a mezőnyből, így azt gondolom jogos, hogy ők jutottak a döntőbe. Timi sokat fejlődött, mint előadó Adél pedig mint énekes. Gergő meg már eleve jó volt.

Döntő:
Oláh Gergő
1.dal. James Brown: It’s a Men’s Men’s World (Seal cover) 10/9
Ez volt a műsor alatt a kedvenc előadásom tőle. Most is jó volt, talán felszabadultabb is, mint a múltkor.
2. dal: Vastag Tamás és Vastag Csaba: Őrizd az álmod! 10/8
Egyenrangú partnerek voltak, tetszett. És a Vastag tesókat amúgy is bírom.
3.  Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Szabó Ági: Törj ki a csendből! 10/7
Ezt a számot tuti nem Gergőre írták, miközben énekelte tudtam, hogy ez Timinek jobban is fog menni. Nem sok olyan férfi előadó van Mo-on aki ezeket a magas hangokat tisztán kiénekelné. Gergő megküzdött vele, de talpon maradt. Mindenesetre ne ezektől a dalszerzőktől kérjen segítséget.

Antal Timi
1.dal: Leona Lewis: Over The Rainbow (Leona Lewis cover) 10/7
Továbbra sem szeretem ezt a számot, de el kell ismernem, hogy Timi szépen énekelte. Igaz egy hasonló verziót énekelt az USA X-ben egy 13 éves kislány Carly Rose Sonenclar és az ő előadása jobban tetszett. 
2. dal: Kocsis Tibor: Lásd a csodát! 10/7
Ez a dal sem a kedvencem, akkor már a Vastag tesóké jobb. Tibó jó volt, de végül is ez az ő száma.
3. dal: Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Szabó Ági: Törj ki a csendből! 10/8
Ahogy gondoltam, ez a dal neki való, szépen énekelte. Igaz nekem így sem tetszett. Timinek viszont tökéletes lenne ez a szerzőtrió.

 Meg kell említenem a Presser- Tóth Gabi produkciót. Egyszerűen zseniális volt, nagyon-nagyon tetszett, igaz mindkettőjüket nagyon sokra tartom. Tóth Gabi az egyetlen énekesnő akit szeretek a magyar előadók közül. Az LGT számait meg imádom.

Visszatérve a döntősökre: Nem titok, hogy első pillanattól fogva Gergőnek szurkoltam. Végig kiemelkedett a mezőnyből a tehetségével, és bár voltak mélypontjai akkor is csak önmagához képest volt rossz, a többiekhez képest még akkor is szárnyalt.
Timinek azért voltak rossz produkciói, mint szombaton a Houston dal vagy a 12.01.-i adásban a Beyonce szám, de az biztos, hogy eddig ő a legjobb női énekes az összes X-et tekintve. És még ráadásul szimpatikus is.
Hogy mit hoz a jövő? Gergő az egyetlen akit el tudok képzelni egy mai divatos videoklip-ben, Timinek egy Wolf Kati féle karriert jósolok. Remélem megtalálják azokat a dalszerzőket és zenészeket, akikkel együttműködve fenn tudnak maradni.
Adél feltűnhet a színházak tájékán csakúgy, mint Dávid, és Bea, de a többiek hamar eltűnnek a süllyesztőben.

Lássuk be nem nyerhetett női előadó az idén sem, hisz volt a műsorban egy zseniális nagyon tehetséges fiatalember.
Gratulálok, megérdemelten nyertél Gergő! Várom a folytatást!

2012. dec. 9.

X-Faktor 2012.12.08.

Nem volt nagy durranás ez az este sem. De legalább nem volt kínos produkció sem.
Zárójelben a nálam elért helyezések. Képekért köszönet az RTL klubnak.

1. Csobot Adél (2)
1.dal: Walter László: Harmath Imre: Szívemben Bomba van (Budapest Bár Cover) / Hernádi Judit: Sohase mondd!
Igazi Adélos produkció volt, nekem nagyon tetszett. Jól táncolt, jól énekelt.10/9
2. dal:  John Lennon: Imagine
Ez egy nagyon fura dal választás. Az én képzeletemben ezt mindig egy hosszú hajú gitáros sráci énekli. Legalábbis nekem ilyen emlékeim vannak egy régi balatoni nyárról. Ezzel összehasonlítva Adélt, eléggé színpadias volt az előadás.
Szerintem Adél nagyon sokat fejlődött már most, és nekem ugyan nem túl szimpatikus és a stílusa sem jön be, de azt elismerem, hogy igazi színpadi ember és még celebnek is jó anyag. 10/7

2. Oláh Gergő (1)
1. dal:  Berki Tamás: Tartozom
Nem ismertem ezt a számot, azt gondoltam saját dal amit Gergő írt. Kissé egyszerű volt, nekem nem is tetszett. Viszont Gergő szépen adta elő, egy kicsit ünnepi hangulatot teremtett. 10/8
2. dal: Queen: Don’t Stop Me Now
Még ezt a dalt is kirázta a kis újából, pedig egyáltalán nem az ő hangszínének való. A bátor bevállalás miatt  10/9 Szerintem az utóbbi időkben nem szerencsés számokat választottak neki, remélem a döntőben jobban megoldják.

3. Szabó Dávid (4)
1. dal: Elton John: Circle Of Life
Nem tetszett sem a dal, sem az ének. 10/6
2. dal:  FLM: Megtalállak még / Takács Nikolas: A zene kísér az úton
Ez sem tetszett. 10/6
Neki szerintem még nehezebb dalt választani, mint a többieknek és ezen az estén nem is sikerült. Eléggé hullámzó volt végig az adások során a teljesítménye.


4. Antal Timi (3)
1. dal:  Wolf Kati: Szerelem, miért múlsz?
Tisztes iparosmunka, de semmi több. Nagyobb a hangterjedelme és jobban is használja mint Adél, de előadásban nagyon le van maradva tőle. Viszont ezt még lehet tanulni és ő is nagyon fiatal. 10/7
2. dal: Eric Carmen: All By Myself (Celine Dion Cover)
Ettől sem ájultam el. Pedig ez tuti libabőr ha valaki nagyon jól énekli el. 10/8

A párbajnál gondoltam, hogy az egyik résztvevő Dávid lesz, de a Adélra nem számítottam.  Az is megfordult a fejemben, hogy a két fiú fog párbajozni. Azért örülök, hogy nem így lett.
Véleményem szerint az a három ember jutott be a döntőbe aki igazán megérdemelte. Remélem Gergő mindenképpen a kettő között lesz, sőt nagyon bízom benne, hogy ismét elő tudja venni a show elején megismert formáját és akkor megállíthatatlan lesz. Nem nyerhet lány az idén sem.

Ez az egyik kedvenc számom és nagyon szeretem a szövegét is. John Lennon-Imagine
Imagine dalszöveg:

Képzeld el, hogy nincs mennyország
Nem nehéz, csak próbáld ki
Nincs pokol se alattunk
Felettünk csak az ég ragyog
Képzeld el hogy minden ember
Csak a mának él

Képzeld el, hogy nincsenek országok
Nem olyan nehéz
Nincs miért ölni vagy meghalni
Nincsenek vallások
Képzeld el hogy mindenki
Békében él

Mondhatod rám hogy álmodozó vagyok
De nem vagyok egyedül
Remélem egyszer te is az leszel
És eggyé válik a világ

Képzeld el, nem birtokolsz semmit
Csodálkoznék ha sikerülne
Nincs kapzsiság és éhség
Győz a testvériség
Képzeld el, hogy mindenki
Megosztja másokkal a világot

Mondhatod rám hogy álmodozó vagyok
De nem vagyok egyedül
Remélem egyszer te is az leszel
És eggyé válik a világ








2012. dec. 2.

X - Faktor 1012.12.01.

Legjobb 5. Hivatalosan is megkezdődött a finis.  Egyébként volt valami tematika? Azon kívül, hogy mindenki énekelt egy magyar és egy külföldi számot? Bevallom az elejére és a köztes dolgokra nem figyeltem. Így kimaradt nálam a közös dal és Wolf Kati is.
Van aki elfáradt és van aki szárnyakat kapott. Lássuk én hogy gondoltam. Zárójelben a nálam elért helyezések.

1. Oláh Gergő (2)
Most már én is úgy érzem direkt ki akarnak cseszni vele. Vagy olyan számot kap amit az emberek többsége nem ismer, így nem is tud azonosulni vele, vagy olyat ami nagyon ismert és jellegzetes, de új feldolgozásban kell elénekelnie, amit a nézők többsége a szám meggyalázásnak tart. Rezgett is a léc.
1. dal: Bruno Mars & Cee Lo Green - The Other Side
Nem ez volt élete fellépése az biztos, elfogyott az energia. 10/7
2. dal: Bereményi Géza - Nagy utazás (Eredeti előadó: Presser Gábor)
Imádom ezt a számot és nekem tetszett ez a  feldolgozás. 10/9

2. Csobot Adél (3)
Ő a másik akinél érzem, hogy elfogyott az energiája, igaz még így is tudna üzemeltetni egy kisebb erőművet. :)
1. dal:  Toldy Mária - Például Te (Tompos Kátya cover)
Önmagához képest visszafogottnak éreztem, nem volt elég kacér, pedig most lehetett volna. Az ének viszont jobb volt a szokásosnál. 10/8
2. dal:  Kylie Minogue - The Locomotion
Egy kicsit sem dobott fel, unalmas volt. És még az ének sem volt jó. 10/6

3. Stone (5)
1. dal:  Charlie - Mindenki valakié
Korrektül elénekelte, de semmi hangulata nem volt. Nem tudom miért nem voltak legalább háttértáncosok, ehhez a számhoz lehetett volna show-t csinálni, ami kicsit feldobta volna a produkciót. 10/6
2. dal:  Scorpions - Send Me an Angel
A borzasztó kiejtése miatt szinte értékelhetetlen az egész, pedig tényleg akár jó is lehetett volna. 10/4

4. Szabó Dávid (1)
Úgy érzem ő szárnyakat kapott, de legalábbis nagyon jó dalokat választott ezen az estén.
1. dal: Ricky Martin - Livin' La Vida Loca
Meglepett ezzel a dallal.  Nagyon jól sikerült. Persze a latin virtus azért hiányzott, de nekem tetszett. És egész jól nézett ki ebben a fekete cuccban. 10/9
2. dal: Demjén Ferenc - Hogyan tudnék élni nélküled?
Tökéletes dalválasztás. Itt még a hangja sem idegesített és nagyon jól elénekelte. 10/9

5. Antal Timi (4)
1. dal:  Csík zenekar - Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen
Ezzel nem a Duna tv-n kellett volna indulnia? Szerintem nagyon nem idevaló volt. Akármilyen szépen is énekelte ez számomra értékelhetetlen produkció egy X-Faktorban. Inkább a Csillag születik-be való.  Gondban is vagyok a pontozással. 10/6 de csak mert jó szívű vagyok és bírom ezt a kis csajt.
2. dal: Beyonce - Crazy in Love
Leírtam a véleményemet a jegyzetfüzetembe, aztán Keresztes felolvasta. :))) Csak kereste a ritmust a dal első felében, a Crazy-nél rátalált és onnantól jó volt, de sajnos az már a vége volt. Ezen az estén a rossz dalválasztások miatt nekem Timi csalódást okozott. 10/7

Nem hittem volna hogy lesz olyan este amit nálam Szabó Dávid nyer, de most tényleg őt találtam a legjobbnak. Úgy látszik a szavazók viszont nem. Meglepett, hogy párbajozott, hisz nagyon jó számokat énekelt nagyon jól. Az hogy Stone esett ki gondolom senkinek nem okozott meglepetést (és csalódást sem).

Jövőhéten már csak négyen lesznek. És pont az a 4. ember akire én már előzetesen is számítottam.
Kíváncsi vagyok, hogy a jövőhéten ki fog párbajozni. Akkor sok minden eldőlhet.



2012. dec. 1.

Összefoglaló - 2012. november

A legnagyobb dolog ami novemberben történt, hogy 1 éves lett a keresztfiam, Máté! Megmutatom a tortáját amit sütöttünk neki. Íme:

Sokat olvastam, néztem a tv-t is egy kicsit, viszont a filmnézés az egyenlő a nullával.
Szóval ez egy rövid bejegyzés lesz.

Novemberi olvasmányaim (6):

1-5. Karen Marie Moning: Tündérkrónikák sorozata:
Itt az összes, vagyis mind az 5 részről található beszámoló: Tündérkrónikák

6. Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary
Meglepően jó volt.
A többi, általam olvasott bulvártémával foglalkozó könyveknél sokkal minőségibb írás. Olvasmányos könyv, érdekesen tálalta ezt a számomra teljesen ismeretlen világot.
Kicsit mélyebben is belemehetett volna a kényesebb témákba. 5/4


Sorozatok és TV:

Az X-Faktorról mindig megírom a véleményem, a címkéknél megtalálható.
Az USA X-et nézem a Cool-on, van is kedvencünk már a tesómmal, mégpedig az általunk csak  Szkófild bátyónak hívott Vino Alan. Szerintem tökre hasonlít a Szökés-ben szereplő fazonhoz, csak Vino még a fején is tetovált. Tetszik a hangszíne és eddig mindig jól énekelt.
Ami a Voice-t illeti az első párbaj nagyon tetszett, több olyan is volt amit nagyon színvonalasnak tartok. A második már annyira nem kötött le, de azért jobb, mint a válogatók voltak. Várom az élő adást, kedvencem még nincs.
Haladok az Egyszer volt hol nem volt-tal, már láttam az első 10 részt. Nem lesz a kedvencem, de egynek elmegy.
A Vámpírnaplókkal még szenvedek, bár az utolsó két rész amit láttam már jobb volt mint az évad eleje, de már oda a varázs. :(
Néha belenézek a Kód-ba az új Balázs féle vetélkedőbe. Szerintem annyira nem jó, mint a Széf vagy elődjei.

Film:

0 azaz nulla filmet néztem. Belepillantottam a Twilight első két részébe amikor adta a tv, de már végképp kinőttem belőle. Azért majd valamikor az utolsó részt még megnézem, csakhogy teljes legyen a repertoár. :)
Jared Leto-s filmeket egyenlőre hanyagolom, mert először könyvben akarom elolvasni az Amerikai pszicho-t és a Harcosok klubját is.
Jared mint Rayon
Viszont JT új filmet forgat, amiben nőnek öltöző Aids-est játszik, amire már megint lefogyott egy csomót, pedig alapból nyiszlett pasi. Ráadásul még a szemöldökét is legyantázták, borzalmasan néz ki. Csakúgy mint a film főszereplője Matthew McConaughey. Film címe: Dallas Buyers Club és igaz történetet mesél el. Tuti nézős lesz Jared miatt.
Jaj és lesz a Volt-on 30 second the Mars koncert. Ki jön el velem? Valaki!!!???
Addig is kedvenc számom tőlük: This is war

Blog: 

1499 látogató volt. Megnőtt a külföldiek száma. Azért kíváncsi lennék mi hozta ide őket. :)
Természetesen az X-Faktorról írott bejegyzések voltak a legnépszerűbbek, ezek közül is a múltheti 11.24.-i adás (talán nem véletlenül).

Mindjárt jön a mikulás! Csizmákat kitisztítani!













2012. nov. 28.

K.M. Moning - Új nap virrad - Tündérkrónikák 5.

"A legtöbb ember jó, de alkalmanként tesz valamit, amiről tudja, hogy rossz. Néhány ember rossz, és mindennap küzd, hogy uralni tudja a tetteit. Mások a velejükig romlottak, de egy cseppet sem törődnek vele, amíg el nem kapják őket. De a gonosz egészen más teremtmény, Mac. A gonosz olyan rossz, amelyik azt hiszi magáról, hogy jó." 

Sztori: Egy halott férfi fekszik Mac előtt, akit a lány segített megölni. Vajon ki ő? Hosszú utat tett meg a shide-látó mióta Dublinba érkezett. De sok kérdésre nincs még válasz. Vajon Mac, ember egyáltalán? Kicsoda Barrons és titokzatos barátai? Milyen titkai vannak V'lane-nek? Vajon Dani igaz barát? Mit akar a Sinsar Dubh? Megmenthető a világunk? Vagy maga Mac hozza rá a pusztulást?

 Az előző részekről a bejegyzést a Tündérkrónikák címkéknél találod.

Mindenki csak saját felelősségére olvassa, igyekeztem konkrét spoiler nélkül írni!

Nos vége.
Fantasztikus sorozaton vagyok túl, amit biztos vagyok benne, hogy még többször el fogok olvasni.
Azonban van bennem némi szomorúság több okból is:
Egyrészt véget ért egy csodás utazás, amit MacKayla Lane-nel együtt én is bejártam. (Legalább is egyenlőre, hisz az írónő több folytatást is tervez a mellékszereplőkkel a központban, sőt egy rész külföldön már meg is jelent Dani főszereplésével.)
Másrészt annyira szerettem volna 5 pontosra értékelni, de sajnos nem tehetem, mert nem vagyok 100 %-ig elégedett.

Az ötödik rész ott folytatódott ahol az előző véget ért. Nagyon tetszett a történet eleje, csak úgy faltam az oldalakat. Izgatott voltam, sodort magával a történet. Azért voltak részek amik nem tetszettek:
Két dolgot tudok megemlíteni: az egyik, a sok vívódás, hogy végül is kicsoda Mac. Ez vagyok, nem mégsem, de mégis, de nem, hanem inkább az, de nem mégsem és így tovább. Nekem ez az agyamra ment.
A másik dolog ami nem tetszett: V'lane karakterének alakulása.

Ami tetszett: minden más. A történet, a fordulatok, a vége, a szereplők, a rengeteg jó vagy érdekes gondolat, amit Moning beleszőtt a könyvbe és a humor, ami szerencsére át-átszövi ezt a sötét néhol nagyon komor hangulatú könyvet.
Nagyon örülök neki, hogy beszereztem ezt a sorozatot és biztos, hogy a spin-off részeket is el fogom olvasni.

Értékelésem:
Történet: nagyon fordulatos, izgalmas, megdöbbentő, elgondolkodtató, hangulatos és az érdeklődést végig fenntartó. Soha nem lehetett tudni, hogy ki a gonosz, van e egyáltalán 1 fő gonosz vagy mindenkinek van valami eltitkolni való ügye. Látszik, hogy az írónő mindent kitalált előre és gondosan felépítette a cselekményt és hozzá a karaktereket. Egyedül V'lane figurájánál nem érzem ezt az átgondoltságot. Az ahonnan kezdett és ahová eljutott szerintem nem lett pontosan levezetve, pedig nagyon fontos szereplő ő. Lehet, hogy nem figyeltem eléggé erre a figurára?(bár ezt nem hiszem, mert ő a kedvenc karakterem) Egy újraolvasáskor talán észreveszek új jeleket és akkor megkövetem Moning-ot.
Szerencsére a történet végére szinte minden kérdésre választ kapunk. Amit elvarratlannak érzek, azt úgy gondolom a spin-off történetekben folytatni fogja Moning, ilyen pl. Dani ügye. (nem véletlen, hogy övé az első spin-off) 5/4,5
Karakterek: ez a sorozat ebben a legerősebb. Én az elejétől fogva szerettem Mac-et. A szivárványlány és a harcos királylány énje is bejött nekem. Úgy fejlődött a karaktere, hogy végig megmaradt ön-azonosnak.
Barrons tökéletes férfi karakter, nem véletlen ez a hatalmas rajongás amivel az olvasók körülveszik. Bár azért ha az életben összefutnék vele lehet, hogy simán lebunkóznám és soha nem állnék vele szóba. :) Nagyon tetszett ahogy lépésről-lépésre egyre többet megtudtunk róla: hogy mi a titka, miért keresi a könyvet és hogy mit érez a lány iránt. De engem, mint szinte mindig a mellékszereplők sokkal jobban izgatnak, jelen esetben Ryodan érdeklődésem tárgya. Nagyon-nagyon remélem, hogy a későbbiekben kap egy külön könyvet társaival egyetemben. A ő múltjuk, jelenük megérne egy külön sorozatot. Na és persze Ryodan és Jo között már volt egy pengeváltás amiből arra következtettem, hogy nekik még lesz közük egymáshoz. :)
A McKeltarok is külön sorozatot érdemelnének. (már van, csak magyarul nem jelent meg) Christian története sem került lezárásra. Vajon mi lesz vele?
Rowena az egyik legellenszenvesebb karakter az egész sorozatban. Az írónőnek úgy sikerült negatív képet alkotnia róla már az elején, hogy szinte semmit nem tudtunk róla. Most végre elnyerte méltó jutalmát, gonosz vén szipirtyó. Umbridge (HP) jutott róla eszembe, ő volt ilyen kibírhatatlan nőszemély. 5/5
Stílus: az írásmód színvonalában határozott fejlődés van az első részhez képest. Nagyon-nagyon tetszik a fordítás is. Engem nem zavar, (mint sokakat) hogy Barrons mellkasában kígyó zörög. Nagyon olvasmányos, ugyanakkor nem leegyszerűsített, mint mostanában az ifjúsági regények többsége.5/5
Kiadás: ez a legszebb borító az öt közül. Egy baj van vele, hogy mindegyiktől különbözik, így aztán a sorozat öt részéből háromnak egyforma az oldala, kettőnek meg teljesen különböző. Nem mutat jól a polcon.

Spoiler!!!!
Legmegdöbbentőbb jelenet: sok helyen kerestem az állam, de legjobban amikor kiderült, hogy Daninek köze van Alina meggyilkolásához.
Kedvenc: Barrons és Mac közötti párbeszédek és különösen Jericho szerelmi vallomása:
"– Te Mac vagy – mondja –, én pedig Jericho. És semmi más nem számít. Soha nem is fog. Olyan helyen létezel, amely számomra minden szabályon túl van. Érted?
Értettem.
Jericho Barrons épp most mondta, hogy szeret."

Spoiler vége!!!!

Összefoglalva: 5/4,5 és ez az egész sorozatra is igaz. Olvassátok! Érdemes!
Kedves Cor Leonis kiadó! Jelzem, hogy március elején van a szülinapom, és nagyon szeretném megkapni rá az Iced magyar kiadását!











2012. nov. 25.

X - Faktor 2012.11.24.

Helyreállt a világ rendje? Megtörtént. Kiesett. Fellélegezhetnek az RTL-nél azt hiszem. (meg mi nézők is) Mert így még van némi hitele a műsornak.
Én annyira nem voltam elájulva mint a zsűri, különösen a tegnapi Voice-al összehasonlítva maradtak alul az X-Faktoros fellépők. Nem volt nagyon rossz, de igazán kiemelkedő produkció sem.
Lássuk az értékelésem. Zárójelben a nálam elért helyezések.

1. Stone (4)
Nem a szokásos produkciót hozta. (Beatrice: Pancsoló kislány) Ezen legalább lehetett röhögni. Nekem tulajdonképpen tetszett. És ha még a hangjával is játszott volna akkor egész jó is lehetett volna. 10/6

2. Csobot Adél (5)
Annyira untam, hogy egyszer csak azt vettem észre hogy teljesen elkalandoztam és nem figyelek oda. (Spice Girls: Mama) 10/5

3. Oláh Gergő (1)
Az első fél percben azt gondoltam, na kész vége. Csúszkált a hangja ide-oda, de aztán nagyon szépen felszívta magát és  remek lett a közepétől. Különleges feldolgozás volt, de nekem nagyon bejött. (Piramis: Szállj fel magasra) 10/9

4. Zámbó Krisztián (6)
Önmagához képest hallgatható volt, de azért még egyszer nem szeretném. (Blue feat. Elton John: Sorry Seems To Be The Hardest Word) 10/4

5. Antal Timi (2)
Kicsit túlkiabálta ezt a számot. Tudjuk, hogy tud énekelni nem kell minden dalban megmutatni. Viszont a mozgás és az előadás tetszett. (Jessie J: Domino) 10/7

6. Szabó Dávid (3)
Tisztes iparosmunka. Nekem nem volt meg a varázs, márpedig ez az unalmas szám csak akkor jó ha tökéletes az ének.  (Bryan Adams: Everything I Do, I Do It For You) 10/7

Közös produkcióknál jók lettek a párosítások és szerintem mindenki kivétel nélkül jobban énekelt mint a szóló számokban.

1. Timi &  Dávid (2)
Úgy vettem észre, hogy mindketten fejlődtek. Timi jobb előadó lett, felszabadultabb a színpadon. Dávid viszont aki eddig is jó előadó volt mintha fejlődött volna énekben. (Maroon 5 feat. Christina Aguilera: Moves Like Jagger) 10/8

2. Stone & Krisztián (3)
Stone határozottan jön fel nálam. Azok a részek amiket ő énekelt tetszettek. (Roy& Ádám és Pély Barna: Feketén a hófehér) 10/6

3. Adél & Gergő (1)
Mindketten színpadra valók. Jó előadás volt, de nem 10 pontos. (Michael Jackson feat. Britney Spears: The Way You Make Me Feel) 10/8,5

A sztárfellépő a tavalyi kedvencem Baricz Gergő volt. Ez a feldolgozása ennek a számnak sokkal inkább bejött, mint az amiből a videó készült. Jó vagy Gergő csak így tovább!

És aztán következett az amire bevallom én nem számítottam, azt gondoltam a Jimmy rajongók még viszik tovább Zámbót. Stone tetszett a párbajban, egy piros pont neki, hogy van saját dala. És nem is rossz. Látszik, hogy Krisztián gyerekkora óta gyakorolja ezt a számot, de még így sem volt tökéletes. No comment.

A show után továbbkapcsoltam a Cool-ra és kb. 10 percig néztem. Ez alatt az sms-falról megtudtam, hogy:
- szeretünk, imádunk KRISZTIÁN, VÉGIG TE VOLTÁL A LEGJOBB apád büszke lenne rád. Stone-nál ezerszer jobb vagy.
- A mentoroknak nincs fülük, mert Antal Timi volt a leghamisabb a szólókban.
- Adél a leggázabb előadó már rég ki kellett volna esnie.
- Dávid egy ripacs.
Azt már nem hallottam Gergő ellen mit hoztak fel a Krisztián (Jimmy?) fanok, mert kinyomtam a tv-t. Én sem bírok mindent elviselni!

A képek az Rtl honlapjáról valók, ott megnézhetők a fellépések is. http://xfaktor.rtlklub.hu/fooldal





2012. nov. 18.

K. M. Moning - Rossz hold kelt fel - Tündérkrónikák 4.

"...csak azt tudtam, hogy amióta a medencénkbe ejtettem a mobilom, újabb és újabb dolgokat és személyeket veszítek el. Egyiket a másik után. Először a nővéremet, aztán a szüleimet és a hazatérés reményét. Igyekeztem alkalmazkodni a helyzethez. Új otthont teremtettem magamnak egy dublini könyvesboltban. Próbáltam új barátokat és szövetségeseket szerezni. Búcsút mondtam a csinos ruháknak, a szőke a hajamnak, a divatmániámnak. A szivárvány színei helyett megelégedtem a szürke árnyalataival, végül a feketével is. Aztán elvesztettem Dublint és a könyvesboltomat. Végül pedig önmagamat."

Csak az előző részek ismeretében olvasd! Spoiler!

Az előző részek értékelését a címkéknél a tündérkrónikák alatt találod.

Sztori: Halloween éjszakáján leomlottak a falak. Tündérek özönlötték el Dublint. Mac egyedül nézett szembe a történésekkel. A szörnyű tündérhercegek prí-yát csináltak belőle.
Van kiút ebből az állapotból? Hol volt Barrons és V'lane? Miért nem kapott a lány segítséget? Mi lesz az emberek sorsa? Immár az egész világot bekebelezi a gonosz tündérek hada?

Ez a rész első olvasás után nekem elég zűrzavarosnak tűnik. Mintha az írónő kicsit elvesztette volna a fonalat. (A bennem lévő gonosz kicsi én szerint inkább az üzleti érdekek miatt húzta-vonta a történetet.) Rengetek mellékszál volt ami a könyv végéig nem igazán nyerte el értelmét. Csak remélni tudom, hogy a lezáró kötetben mindenre választ kapok és minden értelmet nyer.
Az elejével nem voltam kibékülve, olyan fordulatot vettek az események amiktől féltem. A túlzott erotika azonban végül is érthető ha az ember lánya prí-yá-vá válik. Emiatt aztán bosszús lettem és kicsit jegeltem is az olvasást, de szerencsére ez a rész hamar lezáródott. Azt meg kimondottam élveztem amikor Dani átvette az irányítást és az ő szemszöge került előtérbe.
A vége viszont zseniálisra sikerült, természetesen függővéggel. Örülök, hogy tudom rögtön folytatni a következő résszel.

Értékelésem:
Történet: ahogy fent írtam, nekem túl bonyolult volt a sok kis mellékszállal. Nem értem minek kellett ide-oda vándorolni, összefutni mindenkivel aki eddig szerepelt az előző könyvekben, aztán meg hagyni hogy csak úgy lógjanak a levegőben. Elég nehéz volt követni, olyan érzésem volt, hogy a lényeg elsikkad. Azt hiszem tudom ki a végén a halott pasi. 5/4
Karakterek: végre megjelent Ryodan, akire nagyon kíváncsi voltam, remélem még szerepelni fog, bár..... Dani a kedvencem lett. Nagyon jót szórakoztam rajta amikor közölte, hogy a szüzességét egyszer majd V'lane-nek adja, pár oldallal arrébb meg már Barrons-nak adta volna. :) A Nagyúrról még mindig nem tudom mit gondoljak. Christian már megint hova lett? Tetszett ahogy Mac feldolgozta az egész helyzetet, nagyon jó karakter továbbra is. 5/5
Stílus: Olvasás közben már nemcsak Hamilton, de Vavyan Fable írásai is felrémlettek előttem, szerencsére azonban Moning nem olyan dagályos. Viszont a humort már nagyon hiányolom. Nagyon tetszett annak a résznek az írásmódja ahol a zizzencs Mac-ről írt.  5/4,5
Kiadás: ezt a részt már nem a Kelly hanem a Cor Leonis kiadó adta ki. Igazodott az első két részhez a borítónál. A végén vannak receptek amikhez Unseelie húst kellene használni, de szerintem csirkehússal is jónak tűnnek, lehet hogy kipróbálom valamelyiket. :)



Összefoglalva: 5/4,5
Végig 4 pontos volt nálam, de az utolsó jelenetek miatt még jár fél pont.







X - Faktor 2012.11.17.

Először hadd mondjak néhány szót az amerikai X-ről. Délután néztem a 2. élő show-t. A 13 előadásból talán 2 v. 3 volt ami nem jött be, de azokra is adnék 10/6-7 pontot. A többi zseniális volt. Nem hangilag jók ők sem, de nagyon jó számokat választanak és elképesztő nagy show-t csinálnak. Nagyon tetszett. Utánuk nézni a tegnapi adást meglehetősen nagy kontraszt volt.

Zárójelben az általam elért helyezések.

1. Like (6)
Rembrandts - I'll be there for you vagyis a Jóbarátok dalát énekelgették. Sajnos nem bírom ezt a számot és ettől nem is nagyon tudtam elvonatkoztatni. Izzadságszagú volt a egész, semmi könnyedség nem volt benne, pedig az elképzelés jó volt.  10/5

2. Stone (5)
Lehet hogy kezdem megszokni őt? Nem tudom kinek az ötlete volt ez a szám, de gyanítom nem Stone-é, látszott rajta, hogy amolyan minden mindegy alapon adta elő. (Vastag Tamás - Soha még)  10/5,5

3. Szabó Dávid (4)
Bereczki kettő. Igazi popsztár alkat, csak a hangja nincs meg hozzá vagy legalábbis engem idegesít.  (Bereczki Zoltán - Kerek egész) 10/6

4. Antal Timi (3)
Amíg ki nem eresztette a hangját borzasztóan untam. (Leona Lewis - Over the rainbow)

5. Zámbó Krisztián (7)
Szerintem jól állhatott volna neki ez a dal, de csak a céltáblát kerülgette (Geszti) (Gáspár Laci - Hagyd meg nekem a dalt) 10/4

6. Csobot Adél (2)
Ismét egy szám amit ki nem állhatok, de most rájöttem valószínű az eredeti előadó miatt, mert Adél előadásában nem is volt rossz. (Zséda - Fekete rúzs) Ha szorgalmas lesz 5 év múlva jó előadó lehet. 10/8

7. Oláh Gergő (1)
Ő az X, még akkor is ha most engem nem varázsolt el. Ahogy Feró mondta a zseniális is tud unalmassá válni. (Stevie Wonder - I wish) 10/8,5

A közös dalnál egyértelműnek tűnt számomra, hogy ebből a mezőnyből csak Gergő és Adél viheti valamire. Igen sajnos Timit nem sorolom ide. 

A párbajon már meg sem lepődtem, szerintem is rossz volt mindegyik előadó (természetesen nem ők a legrosszabbak). A párbajdalban bezzeg Dávid is tudott normális hangszínen énekelni. És a Like lányok is összeszedték magukat. Igazából én is őket küldtem volna haza persze csak szigorúan Zámbó és Stone után.



Ünnep :)

Jól elfeledkeztem az 1 éves blogszülinapról, ami 09.30-án volt, de most megemlékezem a 10000. látogatóról.
Köszönöm, nektek hogy olvassátok a kis szösszeneteimet. Nagyon jól esnek a visszajelzések, mert legalább tudom, hogy nem hiába írogatok.




2012. nov. 13.

K.M. Moning - A hajnalra várva - Tündérkrónikák 3.



"Azok kedvéért, akik csak most kapcsolódnak be a történetembe a nevem MacKayla Lane, röviden Mac. A valódi vezetéknevem talán O'Connor, bár ebben nem vagyok biztos. A valaha élt egyik legerősebb sidhe- látó vagyok. Nemcsak látom a tündéreket, de az egyik legszentebb relikviájukkal (Luin lándzsájával, más néven a Végzet lándzsájával) felfegyverkezve megsebezhetem és meg is ölhetem ezeket a máskülönben halhatatlan lényeket.
Nehogy kényelmesen hátradőljenek a székükben! Nemcsak az én világom van bajban, hanem az önöké is. Most is, ebben a pillanatban, amikor ott ülnek rágcsálnivalóval az ölükben, és készen állnak arra, hogy egy kitalált világba meneküljenek. Tudják, mit? Ez nem kitaláció és nincs menekvés. Az emberek és a tündérek világát elválasztó falak kezdenek leomlani, és sajnálom, hogy tőlem kell megtudniuk, de ezek a tündérek egyáltalán nem hasonlítanak a mesék bájos teremtményeire. Ha a falak teljesen leomlanak... nos, inkább reménykedjenek benne, hogy erre nem kerül sor..."

Az előző két rész értékelését a Tündérkrónikák címke alatt találod.
Továbbolvasás csak az első két rész ismeretében, különben spoilert tartalmazhat!!!

Sztori: Mac felfedezte a Sinsar Dubh titkát. Megosztani azonban nem akarja senkivel, mivel nem tudja ki az ellenség és ki a barát. Nem bízik sem Jericho Barronsban, sem V'lane-ben, sem pedig a többi shide-látóban. Halloween éjjelén sötét erők gyülekeznek. Mit tervez a Nagyúr?  Ki segít Mac-nek megmenteni a világot? Vajon leomlanak a tündéreket és az embereket elválasztó falak? Eljön a hajnal...?


MacHalo
Első olvasáskor, több mint egy évvel ezelőtt valószínű kicsúszott a számon egy cifrább káromkodás és valószínűleg "lepetúniáztam" a kedves írónőt is, amikor elolvastam az utolsó fejezetet. Ilyen függővéget írni kegyetlenség. A Merry Gentry sorozatban vannak hasonló befejezések. Most könnyebb a dolgom, hisz megjelent már az utolsó két rész is és nyúlhattam volna érte a polcra, de mégsem tettem. Annyira intenzív élmény volt a 3. rész, hogy úgy gondoltam tartok egy napos pihenőt a következő előtt. De ma semmi sem tántoríthat el a folytatástól. :)

Azt gondolom, hogy Moning legnagyobb érdeme, hogy úgy tud írni, hogy azonnal magam elé tudom képzelni a szereplőket, a környezetet az egész cselekményt. Olvasás közben szinte filmszerűen peregnek le előttem a történések. És én ezt nagyon szeretem, mert vizuális típus vagyok. Szinte kézzelfogható hangulatot tud teremteni. Most már egyenesen félnék Dublinba menni. :) (na jó, ha nagyon muszáj lenne akkor vinnék magammal jó pár zseblámpát)
Ami annyira nem jött be az az eleje és a vége. Miért kell még a harmadik könyvnél is elismételni, hogy kicsoda Mac, miért van Dublinban stb.? Ez nem egy tv-sorozat következő évada. Aki nem emlékszik az előző részre olvassa el újra. In medias res híve vagyok. :)
A vége, nos erre csak azt tudom mondani: nemnemnem!!! Van már szexes tündéres, angyalos, vámpíros akármilyenes, miért kellett ez? Ebben a sorozatban 1 beteljesült erotikus jelenet kellett volna lehetőleg azzal a férfival aki a végén megkapja Mac-et. (van rá jelentkező bőven) Az első könyvben még Sookie-hoz hasonlítottam McKayla-t most már inkább Merry Gentry lesz belőle? (remélem nem)
Azért gondolom megvolt a célja ezzel a jelenettel az írónőnek és lesz értelme is. Akkor túllépek rajta, de most emiatt nem érzem tökéletesnek a könyvet.:)

Sinsar Dubh
Értékelésem:
Történet: Próbáltam összerakni a szálakat, de képtelenség annyira összetett az egész. Kaptunk egy-két választ, főleg V'lane jóvoltából, de legalább féltucat újabb rejtély is felbukkant. Annyira talán nem volt pörgős mint az előző rész, de nem is ártott kicsit megpihenni.  5/4,5
Karakterek: Néha előtör belőlem a tizenéves rajongó lányka, és felváltva vagyok szerelmes Barronsba és V'lane-be. Barrons titokzatosabb mint Cortez (SZJgimi), de most néha nagyon idegesített, volt egy-két nem túl szimpatikus megnyilvánulása. :)  A tündérherceg meg dögösebb mint valaha és ráadásul most jó sokat is szerepelt. De miért nem bírja egymást ez a két félisten?
Christian Mckeltar egyenlőre nem varázsolt el, de kíváncsi vagyok lesz e nagyobb szerepe. A képességét viszont nem szeretném birtokolni az biztos.  5/5
Stílus: szerencsére már nem olyan csapongó, mint az első részben. A humor is kevesebb volt talán az egyre sötétebb történések miatt. Azért remélem a következő részekben is lesz egy-két humorbomba. 5/4,5
Kiadás: nemnemnemnemnem!!! Ugyanaz a kiadó adta ki (Kelly), amelyik az első két részt, mégsem ugyanolyan. Borzalmasan mutat egymás mellett a három (öt) könyv a polcon, mintha nem egy sorozatba tartoznának. A borító sem tetszik. 
Emlékezetes jelenet: Barrons szülinapi tortás jelenete. Először még vicces volt, aztán Jericho-ból előtört a távolságtartó, arrogáns énje és.....olyan barronsi véget ért a dolog. :)
A másik amikor V'lane otthagyta Mac-et a nudistastrandon.  :)

Összefoglalva: 5/4,5 Csak akkor olvasd el ha már beszerezted a 4. részt! 
Egyébként meg: maradj a fényben!




2012. nov. 12.

K.M. Moning - Álom és valóság - Tündérkrónikák 2.

"– Hogyan várhatja el, hogy mindent elmondjak, amikor maga soha nem mond el semmit? Semmit sem tudok magáról!
– Én vagyok az, aki állandóan megmenti az életét. Ez nem mond magának semmit?
– Megmenti, de miért? Mert szüksége van rám. Mert ki akar használni.
– Mi másért menteném meg? Mert kedvelem? Jobb hasznosnak lenni, mint szeretve. A szeretet érzelem. Az érzelmek… – Felemelte a kezét, és erősen ökölbe szorította. – .. .olyanok, mintha vizet tartana a kezében. Ha kinyitja a markát, nincs benne semmi. Jobb fegyvernek lenni, mint nőnek."


 Az első rész értékelését itt olvashatod.

Sztori: Alig pár hete, hogy Mac Dublinba érkezett, hogy kinyomozza nővére halálának körülményeit, elkapja gyilkosát és bosszút álljon.  Rá kellett azonban döbbennie, hogy semmi sem az aminek látszik, még ő maga sem egy hétköznapi lány. Felfedezte shide-látó lépességét és  a körülötte lévő világ sötét oldalát. Megismerkedett jó pár szörnnyel, gengszterrel, gonosz tündérrel. Nem egyet magára haragított, de szerencséjére mindig ott van Jericho Barrons, hogy kisegítse szorult helyzetéből. Amikor pedig a titokzatos férfi nem elérhető, megjelenik V'lane az ellenállhatatlan tündérherceg, hogy tovább bonyolítsa Mac amúgy is eseménydús, veszélyekkel teli életét. Tovább folyik a kutatás az SZT-k és a hajsza a Sinsar dubh után.

Dublin
Az eredeti fülszöveg szerintem nagyon félrevezető ennél a könyvnél. Már rég nem a gyilkos utáni nyomozás a legfőbb dolog Mac életében, és Barrons-nak sem kell megmentenie a lányt a szextündér halálos öleléséből.
Nekem is nehéz így utólag visszagondolni, hogy miről is szólt ez a rész, de azért igyekszem nem ferdíteni, bár az előző résznél kaptam megfeddést, hogy a gyilkos személye állítólag nem derült ki, csak Mac hiszi, hogy igen (na meg én) úgyhogy utólag ezt javítottam. 

Az első résznél még fanyalogtam sok mindenen, ez azonban már megközelítette a tökéletest. Nem volt benne unalmas rész, csak úgy pörögtek az események. Ugyan még mindig sok benne az ismétlés, (nem engedi az írónő elfelejtetni velünk Mac rózsaszín énjét) de így is csak úgy faltam az oldalakat. Sajnáltam, hogy nem volt több időm/energiám egyhuzamban kiolvasni. Mindenesetre mikor elolvastam az utolsó sort már vettem is le a következő részt a polcról.

Értékelésem:
Történet: tovább fokozódott az izgalom, nőtt a rejtélyek száma. Amolyan átvezető rész volt ez, tele mellékszálakkal, amik során jobban megismerhettük ezt a különleges világot és a benne létező fura lényeket. De még most is tele van titkokkal ez a világ, csak remélni tudom, hogy elég lesz a következő három rész a kibogozásukra. 5/4
Karakterek: Mac napról-napra jobb harcos lett és kevesebbet is nyavalygott. Barrons világába ugyan nagyobb betekintést nyertünk, de ezzel is csak a titkai száma növekedett. Még mindig arrogáns, de nagyon szexi a maga rossz-fiús módján.
Nagy kedvencem V'lane a tündér, bár kegyetlen módszerei vannak és az emberek egy szinten vannak nála az állatokkal, mégis tetszik ahogy megpróbálja becserkészni Mac-et. A hangulatváltozásai miatt bekövetkezett természeti változások (pl. hóesés) a kedvenc részeim a könyvekben. És hát ő is nagyon dögös, kár hogy keveset szerepelt. Nagyon érdekel a Barrons-V'lane ellentét oka.
Danival a shide-látó kislánnyal még nem sikerült megbarátkoznom, pedig jó lesz ha jóban leszek vele, mert az ő karaktere kapott egy spin-off-ot aminek első része az USA-ban már meg is jelent.10/5
Stílus: a második részre már megszoktam a kiszólásokat az olvasókhoz, igaz kevesebb is volt belőle. A humor még mindig zseniális. Nagyon olvasmányos, mégsem felszínes írás. Komoly gondolatokkal teli, de mégis könnyed és fiatalos. 10/5
Kiadás: továbbra is szép.
Emlékezetes jelenet: a barlangi, ami során sajnos végig az az érzésem volt, mintha ezt már olvastam volna más könyvben is. Tisztára Anita Blake érzésem volt, de ha már lopás legalább jótól sikerült. :)
Nemcsak emiatt, de van egy olyan érzésem, hogy Moning, Hamilton rajongó lehet. Engem a stílusa is emlékeztet rá. 

Összefoglalva: 5/4,5 csak így tovább!




2012. nov. 11.

X -Faktor 2012.11.10.

Délután néztem az amerikai Faktor első élő show-ját. Volt jó néhány hamis hang és a kis tini lányok sikításától nem lehetett hallani az éneket, de azután a színpadi show után nézni a magyart olyan volt, mintha egy nyugdíjasklub hétvégi előadását néztem voltam.
Zárójelben a versenyzők nálam elért helyezése.

1. Szabó Dávid (6)
Nem tudom mit szívtak a mentorok, különösen Feró, de nekem is kellett volna belőle, mert nekem velük ellentétben egyáltalán nem tetszett Dávid produkciója. Ripacskodás volt az egész, ráadásul úgy kifulladt a táncban, hogy alig bírt utána énekelni. Olyan tingli-tangli lett az egész. (Alexander Rybak - Fairytale) 10/6

2. Zámbó krisztián (8)
Ez nem volt olyan kínos mint máskor, talán most már egy karaoke klubban kapna egy mikrofont. (Bon Jovi - Keep the faith) 10/3

3. Csobot Adél (4)
Most vettem észre csak, hogy milyen szép hangja van, mindenesetre abból is kérek amit ez a csaj szed. (The Bangles - Eternal flame) 10/7 

4. Stone (7)
Most láttam benne először érzelmeket, vitalistást, jó értelemben vett erőt. Már majdnem tetszett, de csak majdnem. (P. Box - Vágtass velem!) 10/5

5. Antal Timi (3)
Jól nézett ki. Az előadás jobb volt mint máskor, de most meg az ének nem nyűgözött le. (Kelly Clarkson - Behind the hazel eyes) 10/7

6. Fehér Zoltán (2)
Jó volt a számválasztás és ez egy jó előadás volt. (Rácz Gergő - Bennünk a világ!) 10/8

7. Oláh Gergő (1)
Ő direkt kap mindig ismeretlen(ebb) számot? Mindegy mert így is jó volt. (Alex Clare - Too close) 10/9

8. Like (5)
Talán sosem énekeltek még ilyen jól, de mégsem tetszett igazán, csak korrekt volt. (Kocsis Tibor - Janicsák Veca - Ez az a perc) 10/7

Mikor lement  a Like úgy elmerültem a könyvben amit olvasok, hogy Muri Enikőről csak annyit tudok mondani, hogy nem áll jól neki ez a világos haj.
A párbajon nagyon elcsodálkoztam. Egyrészt mert ezen az estén szerintem Stone és Zoli is sokkal jobb volt mint máskor, másrészt meg a párbajdalban mindketten nagyon jók voltak (természetesen csak önmagukhoz képest). Nagyon meglepett a mentorok döntése, különösen az után, hogy legutóbb még azt mondták alig van énekes a mezőnyben aki ellen kiejtenék Zolit. És szerintem akkor nem Stone-ra gondoltak.

Oláh Gergő előadása: http://xfaktor.rtlklub.hu/video/186789

A képek az RTL honlapjáról kerültek ide.



2012. nov. 6.

K.M. Moning - Keserű ébredés - Tündérkrónikák 1.

"Vámpírok? Pfuj. Halottak. Egy szót se többet. Időutazás? Hah! A modern kényelem előnyt élvez egy nagydarab felföldivel szemben, akinek olyan a modora, mint egy ősembernek. Farkasemberek? Ó, kérem, ez egyszerűen hülyeség. Ki akar olyan pasival ágyba bújni, akit a benne lakozó kutya irányít?
Na nem mintha nem ilyen lenne minden férfi még a likantróp gén nélkül is."


Sztori: McKayla Lane egy csinos 22 éves georgiai lány. Élete legnagyobb problémája az lenne ha kedvenc rózsaszínű körömlakkját kivonnák a forgalomból. Legalábbis eddig úgy gondolta.
Gondtalan élete megváltozik mikor Írországban tanuló, két évvel idősebb nővérét kegyetlen módon meggyilkolják.
Mac elindul Dublinba, hogy megkeresse testvére gyilkosát. Hamar rájön, hogy egy  különös és veszélyekkel teli világba csöppent. Felfedezi különleges képességét és egy segítővel, Jericho Barrons-al az oldalán felveszi a harcot a tündérekkel és egyéb mitikus lényekkel. Céljuk a Sötét Könyv megszerzése és az emberiség megmentése.

Tündérkrónikák sorozat részei:
1. Keserű ébredés
2. Álom és valóság
3. A hajnalra várva
4. Rossz hold kelt fel
5. Új nap virrad

Tavaly már olvastam a sorozat első három részét e-bookban. Egy darabig úgy nézett ki a magyar olvasók le is maradnak a két utolsó részről, de szerencsére jött a Cor Leonis kiadó és gondozásukban megjelent a két utolsó kötetet. Egy jó akció során én is beszereztem a polcomra  mind az öt részt. Úgy éreztem kellene egy újraolvasás mielőtt a két utolsó résszel lezárom Mac és Barrons történetét. Így aztán több mint egy év után ismét elmerültem a Keserű ébredésben. Jól tettem, mert bizony eléggé megkopott az emlékezetem.

Az írónő
Igazából a véleményem második olvasásra sem változott.
Ez bizony egy bevezető rész annak minden hibájával együtt. Pont annyira tetszett meg, hogy kíváncsi legyek a többi részre, de különösebben nem voltam elragadtatva tőle. Ma már persze tudom, hogy jól döntöttem mikor továbbolvastam a sorozatot.
Olvastam már tündéres könyvet a Marry Gentry-t, így engem már nem lepett meg, hogy  a tündérek bizony nem azok a kedves lények amilyeneknek a mesékből megszoktuk őket. Ezek a tündérek sokkal inkább hasonlítanak a démonokhoz.
Tetszett a felépített virág, amelyről azonban még csak sejtéseink lehetnek az első rész elolvasása után. Az, hogy Írország a helyszín külön piros-pont az írónak.
Nagyon erős a két főszereplő karaktere. Mac sokaknak nem szimpatikus, sőt egyeseknek idegesítő, hisz semmi más nem izgatja, csak hogy jól álljon a haja, csinos ruhákba öltözhessen és begyűjtse a férfiak elismerő pillantásait. (lehet, hogy magáról mintázta az írónő?) Kicsit felszínes lánynak tűnik, de hamar fel kell nőnie miután Dublinba érkezik. Nekem különösen tetszik az, hogy nem egy-kettőre lesz belőle szuper női harcos, hanem továbbra is folyamatosan tanulva csetlik-botlik. Nem lehet nem észrevenni Mac és Sookie (True Blood) közti hasonlóságot. Mindketten csinos tipikus déli lányok extra képességekkel. Viszont külön imádom Mac-ben, hogy szeret olvasni!

"Egyébként szeretem a könyveket, jobban, mint a filmeket. A filmek
megmondják, mit gondolj. Egy jó könyv megengedi, hogy legyenek saját
gondolataid. A filmek egy rózsaszín házat mutatnak, egy jó könyv viszont azt mondja, hogy van egy rózsaszín ház, de megengedi, hogy az utolsó simításokat magad végezd el, esetleg kiválaszthatod a tető stílusát, és leparkolhatsz előtte. Az én képzeletem mindig felülmúlta a filmeket."


Bevallom én értetlenül álltam eddig a nagy Barrons imádat előtt. Engem első olvasásra nem fogott meg ez a karakter. Most viszont kimondottan figyeltem rá olvasás közben és már teljesen más szemmel látom őt, mint először. Valóban nagyon izgalmas, titokzatos, de nem ritkán meglehetősen arrogáns és lekezelő férfi. Nem tudjuk róla kicsoda-micsoda, honnan jött, mik a céljai, még igazából azt sem mit gondol Mac-ről. Leginkább a humora tetszik. Mindenesetre hatalmas lehetőség van ebben a párosban.

Ami miatt mégsem győzött meg az első rész az talán az írásmódra vezethető vissza. E/1-ben íródott a történet vagyis Mac meséli el utólag visszatekintve. Nagyon sok benne az ismétlés, meg a jövőre vonatkozó előrejelzések, amiket én más könyvekben sem szerettem soha. Néha lényegtelen infókkal telnek az oldalak, és bizony emiatt voltak benne részek amiket unalmasnak tartottam és szívem szerint átugrottam volna rajtuk.

Értékelésem:
Történet: Műfajilag urban fantasy, de nem az ifjúsági kategória, annál sötétebb hangulatú. Éppen, hogy csak beindulnak az események, felállnak az ellenfelek, elkezdődik a kutatás a Sötét könyv után. És bár megtudjuk ki Alina gyilkosa (?), még több kérdés vetődik fel Mac-ben és az olvasóban egyaránt. Mint írtam feljebb: tipikus első rész, ami meghozza a kedvet a többi rész olvasásához. 5/3,5
Karakterek: A két főszereplő nagyon jól megírt figura. Mac személyiségfejlődése már most nyomon követhető. Barrons pedig hozza a titokzatos, jó pasi figurát. A köztük lévő kémia még csak kialakulófélben van. A többi szereplőről még korai lenne bármit is mondani, de valamiért érzem, hogy V'lane a kedvencem lesz. 5/4,5
Stílus: Nagyon ide-oda csapongó volt az elbeszélés, de mivel egy 22 éves leányzó mesél így végül is érthető, de engem eleinte zavart. Csakúgy mint a sok ismétlés és leíró rész, amiket alapból szeretek, de ebben a történetben mégis gyakran untam. Néha kiszól az olvasóhoz is, ami eléggé fura. Ami viszont nagyon jó az a könyv humora (petúnia). A két szereplő közti párbeszédek (különösen amik csak fejben történnek meg) és JB beszólásai is sziporkázóak. 5/3
Emlékezetes jelenet: 1. Az a bizonyos múzeumos. Amikor megjelenik V'lane és Mac-ről potyognak a ruhák. Nekem ez a jelenet bár emlékezetes, de nem tetszik. Valahogy úgy érzem nem illik a könyvbe. Van már szextündéres könyv nem kell másik.
2. A végén amikor Barrons(!!!!) a Jéghercegnő nevű rózsaszín körömlakkal festi MacKayla körmeit. Na ettől kész lettem. 
Kiadás: Nagyon szép a borító és plusz pont az elején a térképekért a hátulján a lexikonért és legfőképpen a kiejtési útmutatóért. Azért negatívumként az is el kell mondanom, hogy találtam néhány helyesírási hibát.

Összefoglalva: 5/3,5 de tudom már hogy az ezt követő két rész többet kap! :)
Minden urban fantasy rajongónak ajánlom elsősorban nőknek, de mivel nem romantikus (eddig) a hímnemű olvasók is belenézhetnek, remélhetőleg nem akasztja ki őket nagyon Mac plázacicákra hasonlító karaktere.
Viszont csak akkor kezdjetek neki ha már megvan a második rész is!







2012. nov. 5.

X - Faktor 2012.11.03.

Nórának üzenem: az egész műsor és az abban szereplő minden ember önként dalolva kitette magát több millió ember kritikájának azzal, hogy felvállalta ezt a produkciót. Tetszik vagy sem, le kell, hogy nyeljék a békát. ( a vitriolos kritikákat)
Továbbra is mindent elmond az idei színvonalról, hogy nincs közös dal. Ennyi kutyaütővel gondolom képtelenség lenne egy közepes produkciót is összehozni.

Zárójelben a nálam elért helyezések.

1. Stone (8)
A piros naci rózsaszín felsővel engem annyira sokkolt, hogy produkciója első részére nem is tudtam figyelni. Mindenesetre amikor Malek azt mondta neki, hogy tele volt energiával néztem egy nagyot. Mert én meg pont azt írtam fel a jegyzetembe, hogy erőtlen. Karaoke klubba vele, oda jó. (Magna Cum Laude – Mid nem voltam még neked?) 10/3

2. Like  (4)
Érdekes, hogy Vali állítólag a leggyengébb énekes közülük, nekem mégis az ő hangja tetszik a legjobban. Voltak hamis hangok jócskán, de ez a produkció nekem most mégis tetszett egy kicsit. (Rihanna – California King Bed) 10/6,5

3. Szabó Dávid (2)
Végre találtak egy számot ami illik a hangjához és még én is szeretem. Nem volt ez sem tökéletes, de eddig ez volt a legjobb produkciója. (Puskás Péter – Csillagok) 10/8

4. Lass Bea (6)
Na ha eddig valaki nem utálta, most a kisfilmnek köszönhetően végképp ellenszenves lett annak is. Nem tetszett a szám amit énekelt. Lehet azért mert Bea nem énekelte jól? (East – A szerelem sivataga) 10/5,5

5. Fehér Zoli (7)
Nem tetszik a hangja továbbra sem. A szám sem állt neki jól, valahogy nem kapta el a ritmust. (Bruno Mars – Marry You) 10/5

6. Antal Timi (1)
Így kell kiabálás nélkül elénekelni egy nehéz számot. Erőlködött az igaz, ettől maníros volt, de ebbe belekötni kedves mentorok nem volt fair. (Balogh Brigi – A szerelem fáj) 10/9

7. Oláh Gergő (3)
Na csak sikerült neki olyan számot választani ami nem illett a hangjához. Gratulálok Geszti. (The Script - Hall of Fame ft. will.i.am ) 10/7,5

8. Zámbó Krisztián (9)
Eltalált pár hangot. Fejlődik!? Persze így is gáz. (Luther Vandross – Dance With My Father) 10/2

9. Csobot Adél (5)
De fura volt ez a szám angolul. Nem lett tőle bulis hangulatom. (Nena – 99 Luftballons) 10/6

Ez a szép az élet tematika elég erőltetett volt. A gyötrelmes szerelmes számok nem tudom, hogy férnek bele ebbe.

Az 1 éves keresztfiam egyik kedvence Majkának a Belehalok című száma, mindig felkapja a fejét, ha ez a szám megy a tv-ben. :)) Ez a swinges feldolgozás szerintem is nagyon jól sikerült. Nálam ők nyerték az estét.
Itt megtekinthető: http://xfaktor.rtlklub.hu/video/185993


Ami a párbajt illeti, itt volt a lehetőség az egyik leggyengébb kiejtésére és a mentorok nem éltek vele. Ezt nem is értem. Ha nem is szimpatikus, de mindenképpen izgalmasabb előadó Bea mint Stone. Nem neki kellett volna kiesnie.

Egyébként meg úgyis mindegy, mert továbbra is két előadó van aki megérdemli, hogy egy ilyen műsorban szerepeljen. Még akkor is ha most nálam Dávid megelőzte Gergőt azért nem vitás összességében ki a jobb.

A képeket az RTL honlapjáról szeróztam.