"Ott ült a szentesi elmeosztály udvarán két egészen hasonló formájú, remegős férfi. Márton tata és Juszti mama baja bennünk futott össze, akkoriban mondta egy szegedi kutatóorvos, isteni tesztcsalád vagyunk, ritka az ilyen kedvezőtlen génállomány."
Tavaly elhatároztam, hogy több magyar írótól fogok olvasni, így került a várólistámra Grecsó Krisztián könyve, melynek már a címe is elbűvölt. Sokat nem tudtam róla, de mindenképp pozitívum volt, hogy családregény és az író az én korosztályom.
A regényt imádtam és gyűlöltem egyszerre. Gyűlöltem mert magamra ismertem benne. És imádtam mert másokra ismertem benne.
Sok családregényt olvastam már, de egyik sem kavart fel ennyire, egyik után sem éreztem azt, hogy kutatnom kellene a családom történetében. Most felmerült bennem: vajon milyen titkokra lelhetnék ha megbolygatnám a múltat?
Vajon elszalasztottam a lehetőséget, mikor nem kérdeztem anyai nagyanyámat, míg élt? Ha legközelebb meglátogatom apai nagyszüleimet merjek e tőlük kérdezni, addig amíg megtehetem?
Persze voltak már kísérleteink. A mamám többször is mesélt arról az időszakról amikor cseléd volt a háború előtt egy gazdag zsidó családnál.
Húgom régebben próbálta a papát kérdezni a háborúról, de Ő kitudja talán pont a fronton átélteknek köszönhetően nagyon zárkózott, nem túl beszédes ember, sokat nem lehetett kihúzni belőle. -Miért érdekel ez? Régvolt, elmúlt. Ne érdekeljen.
Pedig kit ne érdekelne? Hogy mi történt, mit változtatott az életén a jellemén, a családján? Rajtam. Bennem.
Kire ütött ez a gyerek?
Sokszor hagytam abba az olvasást és tértem át más könyvre. Főleg az elején, kicsit zavaros volt ahogy az író időben, térben, szereplőkön össze-vissza ugrálva fűzi történetét. Rá kellett éreznem erre a stílusra.
A főszereplő férfi sem volt éppen szimpatikus, ahogy Éva néni mondja rá:
"Van magában valami félelmetes, fiatalember."
Mégis amikor elmerültem az olvasásban szinte láttam magam előtt a telepet az ott élő embereket, aztán ellenpontként a budapesti kavalkádot. És benne ezt a végtelenül magányos, zárkózott embert, aki keresi helyét a világban.
A jót és szépet mindenki szívesen megosztja akár egy idegennel is. De mi van a papnak készült homoszexuális rokonnal? Az alkoholista apával? Vagy éppen főhősünk prostikkal folytatott kalandjaival? Ezek azok a titkok amikről senki nem beszél. Az idő azonban szebbé teszi a múltat, vele az embereket és történeteit. Megbocsáthatóvá a hibákat, a megcsalásokat, a bűnöket.
A harmincas vagyis az én korosztályom története ez, valószínű ezért érintett meg ilyen mélyen.
Mindenkinek megvan a maga története, Juszti mamája, a ma már ehetetlennek tűnő kaják íze a szánkban, nyári emlékek unokatesókról, családi legendákról. És vannak génjeink is, amik ki tudja mit hordoznak magukban.
Talán jobb ha nem is firtatjuk. Vagy mégis?
A Kezek és fogak erdeje című könyvben bukkantam az alábbi nagyon is idevágó mondatfüzérre:
"Kik vagyunk mi, ha nem azok a történetek, melyeket továbbadunk? Mi
történik akkor, ha már nincs, aki elbeszélje ezeket a történeteket? Ha nincs, ki meghallgassa őket? Ki szerez majd tudomást a létezésemről? Mi van, ha már csak mi maradtunk - ki ismerheti meg akkor a történeteinket? És mi lesz a többiek történeteivel? Ki idézi majd fel azokat?"
Grecsó Krisztián idén megnyerte az AEGON Művészeti Díj-at ezzel a regényével.
Értékelésem: 5/4,5
Én Szabó Magda kapcsán éreztem többször is hogy fel kéne tárni a családi történeteket. Anya mesélt rengeteget az ő története kitenne 3 régimódi történetet, de tök érdekes lenne nagymamámmal is beszélni, mert az övé se semmi..de már elég öreg és nem velünk és ami problematikussá teszi a mesélősdit. Pedig biztos tudna olyat mondani amit még anya se tud. Szerintem van abban valami erő ha megismerjük ezeket a történeteket, felfedezheted hogy vmeik felmenőd olyan volt mint te vagy ilyesmi és akkor úgy érzed nem vagy egyedül :)
VálaszTörlésSzeretem a 30-as 40-es évek történelmét ez az időszak ami igazán érdekelne. De már 90 felé tart mindkettő nagyszülőm és nem szeretnek erről beszélni én meg nem szeretem őket nyaggatni.
TörlésÉn egyszer lelkesedtem be régebben a családfa-kutatás ötletére, aztán mikor felvetettem otthon, anya gyorsan le is törte a lelkesedésem azzal, hogy egyik rokonom már megtette, és ne aggódjak, semmi érdekeset nem talált. :D Úgyhogy jobbára maradtak a mamák és papák vicces történetei. Azért azok se utolsók. :)
VálaszTörlésEz a könyv nekem is nagyon tetszett, annak ellenére, hogy a szexualitás már-már pornográfiába hajló néhány helyen, és többször talán felesleges is. Ugyanakkor van valami Grecsó stílusában, amitől a könyv olvastatja magát. És azt mondják, nem is ez a legjobb könyve...
VálaszTörlésHanem melyik?
Törlés