2013. dec. 31.

Kiera Cass - Párválasztó

Hajlandó lennék-e egy olyan életet élni, amire sosem vágytam? Hajlandó lennék-e végignézni, ahogy udvariasan randevúzik mindenki mással is, hogy biztosan ne kövessen el hibát? Hajlandó lennék-e vállalni ugyanazt a felelősséget, amit neki hercegként muszáj? Hajlandó lennék-e szeretni? 

Sztori:
Egyszer volt, hol nem volt egy királyság, melyet Illeának neveztek. Itt éldegélt America Singer családjával, akik művészetből tartották fenn magukat. A lány szívét már régen elrabolta a nála is szegényebb sorsú Aspen. Egy nap azonban America levelet kap a királyi házból. A hercegnek ugyanis feleséget kell választania. Az ország különböző karsztjaiból 35 lány érkezik a palotába, mindegyik célja, hogy megszerezze Maxon herceget és vele a koronát. Vajon America is beszáll a harcba?

Moly-adatlap

Ismét egy dísztópiával jövök, ami természetes egy sorozat első része. És bár YA vagyis ifjúsági regény, de legalább a szereplők többsége már elmúlt 18.
A tesóm kívánságlistáján láttam meg és szülinapjára kapta meg tőlem. Azóta megjelent a 2. rész is, amit még a mai napon el is kezdek olvasni. A gond az, hogy a 3. rész még angolul sem jelent meg. És bizony az első résznek ahogy mondani szoktam: mondat közben lett vége.

0. rész: - (The Prince) magyar megjelenésről nem tudok, ez egy 128 oldalas novella, mely arról szól, hogy azért Maxon életében is volt már egy lány.
1. rész: Párválasztó (The Selection)
2. rész: Az elit (The Elit)
+ novella: - (The Guard) angol nyelű megjelenés: 2014. 02.04. Aspen szemszögéből mesél 64 oldalon keresztül a 2. rész után.
3. rész: - (The One) angol nyelvű megjelenés 2014.05.06-án várható.Megjelent 2014 májusában magyarul is!



Történet: 10/9
Egy vallomással kezdem: ezt a könyvet karácsony után, teljes nyugalomban, bejglivel teli hassal, pihe-puha ágyikóban kezdtem el olvasni. Vagyis megvolt a hangulatom hozzá. Alapesetben ugyanis az ilyen típusú lányregények nem éppen a kedvenceim. De most jól esett. Pedig.
Az első oldalakon nagyon ki voltam akadva, mert elkerülhetetlen volt az összehasonlítás más dísztópiás regényekkel, de szerencsére ezen túllendültem és bele tudtam merülni a történetbe. (ÉH és Beavatott)
Egy olyan rendszert épített fel Cass, melyben az emberek 8 kasztba vannak felosztva. Az egyesbe a királyi család tartozik, a kettő-három a vagyonos emberek csoportja, a négy-öt a középréteg, hattól lefelé meg a szegény emberek vannak. America 5-ös, énekléssel keresi kenyerét, van étel az asztalon, de repetára már nem futja. Aspen a szolgák vagyis a 6-os csoportba tartozik, ő és családja gyakran éhezik. Ezt a fajta jövőképet sokkal inkább elképzelhetőnek tartom, mint pl. a Beavatottét. Átjárás nem igen van a csoportokba, bár America nővére négyeshez ment feleségül, de az elképzelhetetlen, hogy egy lány lefelé bukjon. Ezért Mer és Aspen kapcsolata titok. Még azért az első könyvben nem épült fel teljesen ez a világ, de remélem a folytatások pótolják majd a hiányosságokat. Maga a történet egy mese: a szőke herceg és az ágrólszakadt szegény lány találkozásáról. America szemszögéből E/1-ben ismerjük meg a szereplőket és a cselekményt. Az első könyv végén a 35 lányból 6-an maradtak, innét folytatódik majd a történet. Ami nagy pozitívuma e könyvnek, hogy nem depressziós, hanem kedves, néha vidám, néha izgalmas, bár kissé kiszámítható meseszerű hangulatot áraszt.

Szereplők: 10/9
America meglehetősen karakán teremtés. Nekem nagyon tetszik az ő jelleme. Már két éve titkos viszonyt folytat Aspennel (plátóit), veszélyeztetve életét is. Nem érdekli Maxon herceg, csak érdekből jelentkezik párválasztóra, miután összekapnak Aspennel. A palotában legalább teletömheti hasát és családja is kap plusz jövedelmet. Hamar rájön azonban, hogy a merevnek, savanyújóskának tartott herceg egész helyes, kedves, amolyan jó barátnak való. Maxon kicsit naiv, nincs semmilyen kapcsolata a külvilággal, így fogalma sincs hogyan élnek az alsóbb osztályok. A lányokkal is visszafogott. Nekem nagyon szimpatikus, egyértelműen Peeta karakter (ÉH). Aspent és céljait egyenlőre nem igazán értem, így vele nem igazán szimpatizálok. Szeretném ha minél előbb túllendülnénk ezen a szerelmi háromszögön, de a folytatással kapcsolatban vannak rossz érzéseim.

Stílus: 10/9
Egyszerű. Semmi flinc-flanc. Letisztult, pont olyan amilyennek lenni kell egy 18 éves lány elbeszélésének.
Az írónő, Kiera Cass 81-es születésű amerikai hölgy. (tetszik a neve :-) Ez az első megjelent regénye.

Kiadás:
2013. GABO kiadó könyve. Gyönyörű a borító, szép kiadás. Nagyon tetszik, hogy nem kell külön könyvjelző.

Műfaj:
YA, dísztópia, romantikus. 

Összesítve: 10/9
Igazi csajos olvasmány. 12 évestől a felnőttekig mindenkinek kellemes szórakozást nyújthat. Bátran ajánlom. Ne legyenek nagy elvárásaid és akkor nem is fogsz csalódni. Tipikus ifjúsági dísztópia, annak minden szükséges elemével, csak nem annyira borús és depresszív. Egy délután kiolvasható.

3 megjegyzés:

  1. Eddig nem igazán érdekelt ez a könyv, de most a leírásod alapján egészen megtetszett, szóval bepakolom a várólistám végére. :D Hogy értetted, hogy nem kell külön könyvjelző?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan a borítója, hogy mindkét oldalon van behajtás. Nem tudom jobban megfogalmazni. :)))

      Törlés
    2. Ááá, azt hiszem, így már értem, az nekem is bejön. :)

      Törlés