2014. máj. 29.

Kiera Cass - Az igazi

"Ám azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem holmi tündérmese. Tudom, hogy járnak majd ránk nehezebb idők, lesznek bonyolult időszakaink. Tudom, hogy nem történik majd minden úgy, ahogy szeretnénk, s nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezt az életet mi választottuk. Nem lesz tökéletes, legalábbis nem állandóan.
Az nem a „boldogan éltek, míg…”
Ez annál sokkal, de sokkal több."


Sztori:
Itt az idő, hogy végre korona kerüljön a még versenyben maradt 4 lány egyikének a fejére. Vajon Maxon herceg Americát választja? Vagy a lány örökös hezitálásával végleg elriasztja a fiút? Na és Aspen? Az ő sorsa hogyan alakul? Mire készülnek a lázadók? Lesz happy-end?

Előző részek:
Első rész: A párválasztó
Második rész: Az elit

Moly-adatlap

Jóval hamarabb kezembe vehettem a harmadik részt, mint azt előzetesen lehetett várni. Nagyon örültem neki, mert kedveltem az első két részt. Nem csalódtam, remek lezárást kapott ez a trilógia.



Történet: 10/9
A történet az elején ott folytatódott ahol az előző rész véget ért, vagyis rengeteg nyavalygással America részéről. Kicsit meg is ijedtem, de szerencsére korai volt az elkeseredés, mert ugyan végig ott volt a bizonytalanság, az örökös vívódás a lány részéről, de legalább a politikai események is szépen bele lettek szőve a történetbe. Nem mondom, hogy nem téptem a hajam (és nem csak képletesen) amikor America sorra tette fel magának a gyötrő kérdéseit immáron századszor, de találtam jó pár pozitív dolgot is a cselekményben. És mielőtt mindent beborított volna a rózsaszín csillámfelhő, történt egy bizonyos haláleset, amin nagyon ledöbbentem, nem is szólva az azt követő eseményekről.  A bátor húzásokat amiket úgy hiányoltam a második részből, most csak sikerült meglépni. Kellettek ezek a veszteségek, hogy a végén aztán mégis meg legyünk elégedve a lezárással, megkapjuk kötelező adagunkat a tündérmeséből.
A lázadók sajnos nem kaptak túl nagy szerepet, különösen a déliek. Kicsit kapkodó lett ennek a vonalnak a történetvezetése. Talán azért mert nem volt egy olyan ember sem, aki arcot adott volna az ellenségnek. Kellett volna ide is egy Snow elnök (Éhezők viadala) akit lehetett volna utálni. Ezt a szerepet végül is a király kapta meg.
Tulajdonképpen megelégedéssel tettem le a könyvet, valami hasonló befejezést vártam. Méltó lezárása a trilógiának.

Karakterek: 10/8
Nem America vívódása miatt vonok le egy pontot, mert azt még meg is értem, még ha eléggé idegtépő is tud lenni, inkább Maxon miatt. Én szerettem volna őt a tökéletes királyfi képében látni a végéig. Megértem, hogy ő is bizonytalan volt, egyrészt tapasztalatlansága miatt, másrészt a szeszélyes lány miatt, de szerettem volna ha végig kitart America mellett. Sokszor haragudtam rá. Aztán a leveleivel mindent jóvá tett, szerettem őket olvasni.
Aspen számomra mindig is semleges volt, ezen ez a rész sem változtatott. Számomra ő ebben a történetben a felesleges tényező, mindössze egy konfliktusforrás.
A megmaradt négy lány végre kapott igazi karaktert, különösen Celeste jelleme fejlődött, végre meg lehetett őket különböztetni. Bevallom én Kriss-t kimondottan utáltam.
A király rendkívül ellenszenves, de lássuk be nagyon kellett a sztoriba, ő vált az igazi ellenséggé és nemcsak America ellenségévé, de a legfőbb megtisztulás, újjáalakulás legnagyobb ellenzőjévé is.
Ami a királynőt illeti számomra nem derült ki mitől olyan méltó a címére, ha még azt sem vette észre, hogy fia mennyit szenved az apja kegyetlensége miatt.

Stílus: 10/9
A legnagyobb erőssége a sorozatnak, hogy képes úgy beszippantani, hogy az ember egy ültő helyében kiolvassa. Határozott fejlődést érzek az első kötethez képest az írónő stílusában. Még mindig egyszerűen fogalmaz, de nagyon szép gondolatokkal fűszerezte történetét. E/1-ben íródott.

Kiadás:
2014 Gabo kiadó
Gyönyörűséges a borító, talán a legszebb a három közül.

Műfaj: romantikus dísztópia

Értékelésem: 10/9
Alapesetben egyáltalán nem nekem való ez a sorozat, hisz túl romantikus, túl csillámporos, túl rózsaszín, túl nyavalygós. Viszont, mint minden dísztópia magába rejti a sötétséget is ami árnyalja egy kicsit ezt a mesét. Valószínű, hogy emiatt és a hihetetlenül olvasmányos stílus miatt tudta mégis belopni magát a szívembe.
Elsősorban hölgyeknek ajánlom és azoknak akik szeretnék felfedezni magukban a hercegnőt!

A kiadótól ígéret van arra, hogy kiadja a novellákat is.  The Prince és The Guard címmel jelentek meg angolul. Eléggé beszédesek a címek, könnyen kitalálható kik állnak a középpontban.
És azt is olvastam, hogy esetleg tv-sorozat készülhet a trilógiából a CW csatorna gondozásában. Én nézném.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése