Csapongó gondolatok 1.

Fogalmam sincs, hogy állandó olvasóim vajon mennyire követik bejegyzéseimet, hisz a kommunikáció ezen a blogon eléggé egyoldalú. Akárhogy is van, lelkiismeret furdalásom van ha nem írok legalább 4-5 bejegyzést egy hónapban. Sajnos jelenleg mentegetőznöm kell előttetek a kevés és talán kissé visszafogott bejegyzések miatt. Az előző két hónapban olvasási rekordokat döntögettem, hisz két hónap alatt 24 könyvet olvastam, ami inkább egy féléves átlagnak felelne meg. Bejegyzés ezekről az olvasmányokról viszont nem nagyon született. (csak pár sor a havi összefoglalókban) Ennek okai még számomra sem teljesen ismertek. Jelenleg pedig már nem csak írási, de olvasási válságról is beszélhetek.

Általában kétféle bejegyzés szokott megszületni a könyvekről. Az egyik a lelkes, amikor nagyon tetszett egy könyv, és másoknak is nagyon szeretném ajánlani. Ilyenkor kielemezve bátorítom olvasóimat, hogy ők is legyenek részesei annak az örömnek amit az adott könyv nyújtott nekem. A másik fajta bejegyzés általában a muszáj kategória, amikor pl. a Könyvmolypárbaj-ban bevállalt, de nem igazán tetszett olvasmányról írok kicsit visszavett hangnemben.
Az én blogomon nincs negatív olvasmányélményről külön bejegyzés, maximum az összefoglalóban írok pár mondatot, akkor is próbálva olyan szavakat használni amivel nem sértem más érzéseit. Hisz ami nekem gagyi, unalmas, érdektelen az másnak lehet, hogy a szíve csücske. Hisz nem vagyunk egyformák, más a korunk az érdeklődésünk, a világnézetünk, "csupán" egy dolog köt össze minket az olvasás szeretete.
Néhány esetben született már olyan hozzászólás ami próbált belekötni a véleményembe, de ezek hangneme is mindig a "még belefér" kategóriába esett. Néha próbáltam győzködni a kedves (általában névtelen) hozzászólót, néha nem is reagáltam, mert nem is igazán értettem mi a hozzászólása lényege.
Ezek soha nem fajultak el. Soha nem volt szükség moderálni vagy ne adj isten kitiltani valakit a blogomról. Igaz csak 11 állandó tagom van és a két év alatt is csupán 30.000 látogatóról tudok beszámolni.
Nem úgy mint a Moly.hu-n.

Viszonylag a "dráma" elejétől nyomon követem az eseményeket. Természetemből fakadóan óvatosan egyik fél mellé sem állva figyeltem, középen állva a kereszttűzben, kissé értetlenül. Az öt kizárt emberből mindössze 1 személy szerepelt az ismerőseim között a többiekről nem tudtam/tudok semmit. Én is kaptam már figyelmeztetést a moly-on, amitől öt percig pufogtam, aztán elismertem, hogy jogos volt. Ebben az esetben Nima kizárását túlkapásnak tartanám, ha csak és kizárólag amiatt a szerencsétlen hozzászólása miatt történt volna. De azt nem tudom mik voltak az előzmények, amik miatt állítólag már kapott figyelmeztetést (ez most egy hét után sem derült ki számomra). Még a blogján megjelent bejegyzés ellen sincs kifogásom. Emberek vagyunk ki kell adni a gőzt, valószínű én is a blogomon tettem volna ezt. Ami azonban a hozzászólásokban megjelent azok nagy részével nem tudok azonosulni. Különösen az egyik hozzászóló megjegyzései mardosták meg az én lelkemet, mivel nagyon is magamra vettem.
Egyszerű felhasználója vagyok a moly-nak, immáron két éve. Nincs olyan nap, hogy rá ne kattintanák, nem használnám adatbázisát. Felvittem pár idézetet, jelölöm az olvasmányaimat és véleményt mondok róluk. Igyekszem nem írni minden hülyeségről karcot (kezdetben a lelkesedés engem is elragadott), csak olyasmiről amit úgy gondolok, hogy a figyelőim érdeklődésére számot tarthat. Soha nem jelentettem senkit a moderátoroknál, igaz soha eszembe sem jutott ilyesmi. Sokakat töröltem vagy szűrtem már, akik agyamra mentek. Ici-pici véleményeltéréseket sikeresen legyűrtem valódi konfliktus nélkül. Személyesen mindössze egy embert ismerek (tesóm), nem járok találkozókra, talán 10 emberrel folytattam privát levelezést, azok is könyvekkel kapcsolatosak voltak.
Szerintem teljesen átlagos moly vagyok. Egyesek szerint egy birka, aki egy agymosó szektához csatlakozott. Bizony, amikor ezt olvastam tettem egy lépést középről a moly irányába. Ha az én blogomról és olvasóimról írna így valaki, azt én is kitiltanám!
Sajnos végképp megzavarodtam azonban Imma majd Bence semmitmondó bejegyzésétől és a hozzászólások törlésétől. Különösen Imma: "Ha nem tetszik el lehet innen menni" megnyilvánulása okozott bennem egy törést. Ismét vissza egy lépéssel középre. Egyre inkább úgy tűnt mások még nálam is tragikusabbat ítélték meg a moly kommunikációját, így egyre több ismerősöm a kilépéssel kacérkodott.
Jelenleg már fogalmam sincs hol tart ez a háború. A moly két főembere hallgat, a kizártakat meg nem figyelem. A köpködésben, gyűlöletkeltésben egy békés birka nem vesz részt. Így aztán továbbra is ott állok kissé értetlenül középen. Kedvemet vesztettem. Remélem csak átmenetileg. Biztos, hogy nem távozom a molytól, de most nincs is kedvem építően használni azt.
107 ismerősöm van, vajon mennyi marad?

Ez az eset még jobban ráébresztett arra, hogy mennyire fontos a kommunikáció és, hogy mekkora felelősséget vállaltam ennek a blognak az elindításával. Voltak nagy szabású terveim a bloggal, de most meggondoltam magam.
Szeretném úgy folytatni ahogy elkezdtem. Lelkesen és szabadon, de ízlésesen. Csak így kicsiben.
Ugye velem tartotok?