2013. szept. 2.

Összefoglaló - 2013. augusztus

Füred (saját kép)
Az ember azt hinné, hogy a téli hónapok alkalmasabbak az olvasásra, de nálam úgy látszik fordítva van. Bár a múlthavi 14 olvasást nem sikerült megismételni (szerintem soha nem is fogom) azért a most olvasott 10 könyv is szép teljesítmény. Különösen annak fényében, hogy a nyaralás alatt egy sort sem olvastam.

Olvasmányaim:
A könyvek fülszövegei a moly oldalán elérhetők!

1. Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el 5/4,5
Tetszenek azok a történetek, melyekben egy sötét titkot rejtegető lány némán segítségért kiált. Kell hozzá egy hangulat, nem mindig lennék befogadó erre a témára és annak ilyen különös feldolgozására.
Ezek a rövid, tárgyilagos, érzelemmentes mondatok melyek jellemzik e könyvet az elején nagyon idegesítettek. Értem, hogy miért ezt a kifejezésmódot alkalmazza az író, de nekem túlságosan távolságtartó volt. Nem tudtam azonosulni a főszereplővel. Sokkal jobban tetszett, mint a Jégviráglányok, de B.T. Hanika Soha senkinek című könyve jobban megérintett.
Megtudtam, hogy Speak címmel készült film is a könyvből Kristen Stewart főszereplésével, a napokban azt is műsorra tűzöm. :)

2. Tammara Webber: Easy-Egyszeregy 5/3,5
Nagyon sok benne a klisé, így aztán előre tudni, hogy mi fog történni. Olyan mintha már olvastam vagy láttam volna ezt a történetet. Szerintem a tini tv-sorozatok jó ötletekkel szolgáltak az írónak. DE!
Mégis nagyon olvastatta magát, igazi könnyű olvasmány volt.
Az különösen tetszett, hogy ez már nem az első szerelemről szól a főszereplők 20 év körüli főiskolások. Végig lekötött és érdekelt, hogy alakul a főhősnő sorsa még akkor is ha semmi de semmi meglepetéssel nem szolgált a történet. Egyszer, egynek jó volt.

3.  M.C. Beaton: Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó (4. rész) 5/3
Ez a rész nem tetszett igazán. De nem adom fel, a szerelmi szál különös alakulása miatt biztos folytatom.

4. Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn 5/3,5
Talán az a baj, hogy túl sok dísztópiás regényt olvastam már, amik között akadt zombis is. Meglehetősen sok olvasmányom eszembe jutott a nem is kicsi hasonlóság miatt. Biztos Fanni is olvasott ezekből párat, és nyilván hatást is gyakorolt rá. Éppen ezért egy csillag levonás a nem túl eredeti történetért. Egy fél meg a kicsit sok szerelmi nyűglődésért. Pippa-Ruben váltás sokszor idegesített a többi viszont nagyon jó ötlet volt. Nagyon olvastatta magát, kiszámítható, de mégis szórakoztató, érzelmeket kiváltó cselekmény, érdekes mellékszereplőkkel. Kellemes olvasmány, jól megírva egy elsőkönyves írótól. Határozottan pozitív csalódás volt számomra ez a könyv. Igazából a második felére már megadnám a 4 csillagot is.
Kicsit több eredetiséget, egy nagyon erős férfikaraktert várok a következő résztől (számomra Ruben nem az igazi)

5. Elizabeth Haynes: A lélek legsötétje 5/3,5
Az alapötlet nagyon tetszett. Gondolok itt a párhuzamos mesélésre Cathy és Catherine életéről. De aztán pont ez lett a gyengéje a könyvnek. Az eleje nekem unalmas volt, megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Utána egy darabig izgalmasan alakultak a dolgok, de aztán Catherine meséjének olyan kurta-furcsán lett vége és maradt Cathy, aki számomra túlságosan hihetetlen karakterfejlődésen ment át túl rövid idő alatt. Lee karaktere is még magyarázatra szorulna.
Amikor az egyik szál érdekes volt a másik unalmas és vontatott és fordítva. Nem volt, vagy csak ritkán egyensúly a két történet között.
Egyébként egyszeri olvasásra tökéletes. Kellőképpen borzongató és elgondolkodtató. A lélektani krimik kedvelőinek kötelező darab.

6. Harlan Coben: Az ördög játszótere 5/3,5
Szokásos Coben mű. A történet a benne lévő csavarokkal kárpótolja az embert a kissé egysíkú karakterek miatt. Nem ez volt a legjobb könyve, de kár lett volna kihagyni.

7. Samantha Young: Dublin Street 5/3,5
Elolvastam a fülszöveget és nagyon ismerősnek tűnt, ami el is vette a kedvemet. De aztán láttam, hogy nem Uplius kiadás és a történet Skóciában játszódik. Emiatt adtam egy esélyt.
Az eleje nagyon tetszett. Jó a stílus, kellően problémásak, titokzatosak, de mégis szimpatikusak a szereplők. Viszont attól kezdve, hogy a páros összejött az egész könyv unalomba fulladt. Annyira klisés, az egész tele álproblémákkal, alig vártam, hogy vége legyen. Ráadásul úgy is tudja mindenki mi lesz a vége az ilyen sztoriknak. Pedig maga az alapötlet, Joss múltja és az amiatt hordozott sebek ennél jóval mélyebb történetet is magában hordoztak.
Így olyan érzésem volt mintha egy túlírt Júliát olvastam volna amit akár az Ulpius is kiadhatott volna. Kár.

8. Liptai Claudia: Az álomnő 5/2,5
Egy darabig tetszett, de aztán elkezdett idegesíteni. A történet maga kidolgozatlan pedig az alapötlet egész jó. A főhősnő viszont maga a borzalom. Kicsit sok a szóismétlés és néha nyakatekertek a mondatok.
Strandra tökéletes, hamar kiolvasható.

9. Julie Garwood: Szívtipró 5/2,5
Egész jó karakterek (főleg Noah) egy közepes krimiszál és nekem túl sok szerelmi nyűglődés. Amolyan egynek elmegy, de nem biztos, hogy kíváncsi vagyok a folytatásokra is.

10. Stephanie Perkins: Anna és a francia csók 5/4
Aranyos könyv. Kedves történet, szimpatikus szereplők, könnyed és olvasmányos. Igazi tizenéveseknek való romantikus 21. századi lányregény.
Nekem a vége felé már sok volt a nyűglődés azért nem maximális pont. De nagyon ajánlom a Szent Johanna gimit kedvelő olvasóknak.

Sorozatok:
Véget ért a Falling Skies  3. évad. Nagy várakozásaim voltak, amit nem sikerült maradéktalanul teljesítenie ennek az évadnak. A közepe felé volt egy-két unalmasabb rész, de jó sci-fi sorozatok híján még mindig ez az ami legjobban megközelíti az általam elvárt szintet.
Szintén vége a True Blood 6. szezonjának. Rettenetesen untam az első részeket, sőt igazán csak az utolsó 4 rész jött be. Többször is felmerült bennem, hogy mi a fenének nézem. Bárcsak kiírnák már Billt és kapna sokkal nagyobb szerepet Eric (nem lesz így). Azért jövőre is tuti nézős lesz, hisz úgy néz ki a 7. évad lesz az utolsó. Remélem jó lezárást kap. 
Számomra új sorozatba is belekezdtem a tesóm ajánlására, címe: Lost girl. Ez egy kanadai sorozat ismeretlen színészekkel, kicsit B kategóriás fílinggel. Mégis ajánlom mindenkinek aki szerette pl. a Buffy-t. A főszereplő lány egy szukkubusz, aki belecsöppen a "szörnyek" világába és amolyan magánnyomozóként próbál érvényesülni a számára is ismeretlen világban. Segíti ebben egy nagyszájú gót lány és egy bizonyos alkalmakkor kissé szőrössé váló férfiú.

TV:
Még tartott az uborkaszezon augusztusban, de 20-án volt egy nagy tv-s esemény mégpedig az Alföldi féle István a király bemutatója. Csak félig láttam, nem azért mert addig nem tetszett, hanem mert nagyon fáradt voltam és túl sok volt a reklám. Addig amíg láttam volt ami tetszett és volt ami nem. Nekem tetszett, hogy aktualizálva lett, az is hogy Feke Palit leszámítva színészek játszották, még akkor is ha az ének így nem volt annyira erős. Viszont nem igazán állt össze egésszé. Volt ami nagyon szájbarágós lett és volt amit nem értettem. Mindenképpen megnézem elejétől a végéig hátha akkor kitisztul minden.

Film:
Elysium-ra mint ígéretes sci-fi-re muszáj volt elmenni moziba. De nekem sajnos csalódást okozott. Kritikám itt olvasható: http://ananiila.blogspot.hu/2013/08/elysium-zart-vilag-film.html

Nyaralás:
Muszáj megemlíteni az idei nyaralásaimat. A hónap elején Füreden töltöttünk pár napot és sajnos mi is elkaptuk a kalici vírust amiről olyan mélyen hallgatott a média. Mint később megtudtam szinte az egész északi majd a déli parton is végigsöpört elrontva sokak idei nyaralását. Én azért még mindig imádom a Balatont és különösen Füredet.
A hónap végi kirándulásos nyaralásom jobban sikerült. Gyömrőn volt a szállásunk a tó partján. Sajnos az idő nem kedvezett a fürdőzésnek, de annál jobb volt kirándulásra. A helyi nevezetességek után Budapest felé vettük az irányt. Életemben először ültem a Libegőn, jártam a János-hegyen, felültem a városnéző buszra és keresztül kasul bejártam a fővárost, hajóztam is. Ismét megállapítottam, hogy milyen csodálatos a fővárosunk, bár a forgalom az rettenetes, nem véletlen, hogy soha nem vezetnék ott.

És ezzel vége is a nyárnak, jöhet a kedvenc hónapom, remélhetőleg több bejegyzéssel.

Zeneajánlóm: Caramel: Jelenés
http://www.youtube.com/watch?v=-pCwneXnqLw




6 megjegyzés:

  1. csak nem a nevelőintézetben? amit mi Teleki kastély néven kerestünk, de úgy senki nem tudta mi az. :))))

    VálaszTörlés
  2. Nem ott. hanem a szakszolgálatban :) amúgy láttad hogy kigyűrűzött a botrány? Én is írtam posztot :)

    VálaszTörlés
  3. Egy teljes napig nem voltam internetközelben (miután üzengettünk egymásnak), úgyhogy nekem a nagyja kimaradt. A tesóm tájékoztatott, meg imma által írt szöveget meg néhány hozzászólást elolvastam. De csak hétfőn érek rá vele foglalkozni. Azt olvastam, hogy Te is kaptál valami szankciót. Eltiltottak egy hétre v. mi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.grettyszerintavilag.com/2013/09/hasznalati-utmutato-goodreadshez.html#axzz2e2avU4yt ebből mindent megtudsz leírtam az én szemszögemből, rekordokat döntöget a poszt, tegnap 300an kattintottak az oldalra, ilyen még soha nem volt. EGyébként két hétre tiltottak el, mindenféle figyelmeztetés és üzenet nélkül hogy mit követtem el. A blogban háromféle dologra tippelek, de sanszos hogy a privát levelezést is nézték és azért...mert különben két képes-videós karcért nevetséges lenne, de persze tagadják hogy nézik a leveleket. Tömegesen törlik magukat az emberek és már két szerkesztő is kilépett, mert nem ért egyet. Jeffi és Mdmaiselle.

      Törlés
    2. Hopp rossz link az a GR ismertetője Grettytől mertodamegyünk http://anariamatthewsreading.blogspot.hu/2013/09/a-kivalasztottak-viadala.html ezaz :D

      Törlés