2014. febr. 2.

Összefoglaló - 2014. január

Hihetetlen, de már vége is a 2014. év első hónapjának. Kicsit unalmasan telt, ráadásul elkapott egy kis betegség is, szóval volt időm olvasni és filmet nézni is.

Januári olvasmányaim (10):

1. Kiera Cass - Az elit 10/8
A párválasztó sorozat 2. része. Írtam róla bejegyzést, mely itt olvasható.

2. Gail Carriger - Blameless-Szégyentelen 10/7
Napernyő protektorátus 3. része. Ennek a sorozatnak az íze-borsa a humorában van. Ehhez viszont megfelelő ráhangolódás szükséges. Úgy érzem ez nálam most hiányzott.
A könyv első felével nem vagyok megelégedve, az csak 10/5, de szerencsére a második része felpörgött. A legnagyobb bajom nem is a történettel volt, hanem inkább a szereplőkkel. Nem kedvelem a feltalálónőt, viszont annál inkább Lord Maccont és az ő szereplésük ehhez mérten aránytalan volt. (kevés volt a farkasember) Az igazi csemege az, amikor Maccon és Alexia együtt van a színen és egymáson edzik csípős nyelvüket. Ezt várom a továbbiakban, mert azért maradok a sorozat hű olvasója.

3. Gaura Ágnes - Lidércnyomás  10/7
Borbíró Bori sorozat 3. része. Véleményem a könyvről itt olvasható.

4. Michael J. Sullivan - Trónbitorlók 10/8
Riyria-krónikák első része.  Erről is írtam: íme

5. David Safier - Jézus szeret engem 10/7
Könnyed humoros írás, mely végre nem egy sorozat x. része. Így értékeltem: http://ananiila.blogspot.hu/2014/01/david-safier-jezus-szeret-engem.html

6. Laurell K. Hamilton - Isteni vétkek 10/5
Merry -Gentry 8. része. Ideje lenne abbahagynia ezt a sorozatot az írónőnek. Nagy csalódást okozott ez a rész (is). Görcsös akarás, nulla ötlet, semmi egyediség, viszont túl sok ismétlés jellemzi ezt a részt.

7. Amy Kathleen Ryan - Ragyogás 10/7
Egy trilógia első része. 
Kis light-os ifjúsági sci-fi (vagy inkább dísztópia), ami végig leköti a figyelmet, mivel eléggé sodró lendületű a történet és tele van cselszövéssel és váratlan eseménnyel. Csak éppen rettenetesen van megírva. Nagyon nem tetszett a karakterkidolgozás, egyik szereplő sem szimpatikus sőt mindegyik kimondottan utálatos számomra. Néha érthetetlen a viselkedésük és a motivációjuk. A párbeszédek egyenesen röhejesek néhány helyen. Az alapötlete viszont jó. Sajnos folytatásának kiadásáról nem tudok semmit.

8. Pittacus Lore - Kilencedik titka 10/6
Lorieni krónikák 3. része. Valószínűleg túl régen olvastam az előző két részt, mert most nagyon nehezen vettem fel a fonalat. Még mindig nagyon akciódús ez a sorozat, egy pillanatnyi szünet nincs benne csak úgy tódul az emberre a sok esemény. Most azonban nem varázsolt el annyira. Egyszerűen csak szórakoztatott. Néha azonban ez is elég.

9. Sebastien Fitzek - A terápia 10/5
Ez sem sorozat. Egy pszicho-thriller, szerintem eléggé tucatkönyv, bár a moly-os értékelése több mint kiváló (89%). Eléggé csavaros a története, de szerintem annak akinek már nem ismeretlen ez a műfaj, annak nem okoz sok meglepetést.

10. Leiner Laura - Bábel 10/10-kedvenc
Újraolvasás volt, mert egyszerűen most valahogy ilyesmire vágytam. Másodszorra is nagyon tetszett, és így egy újabb kedvencet avattam. Első olvasásos kritikám: http://ananiila.blogspot.hu/2013/09/leiner-laura-babel.html

A hónap könyve a Bábel, az új olvasmányok közül pedig a Trónbitorlók.

Tv, sorozatok:
Természetesen nézem A Dal-t. Erről majd írok egy külön bejegyzést a harmadik elődöntő után.Viszont mivel nincs RTLII nálunk így a VV-ről lemaradtam, igaz nem is érdekel.

Filmek:
1. Man of Steel - Az acélember 10/2
gyk.: Supeman film. Egyetlen pozitívumot találtam benne és az Henry Cavill. A női főszerelők kiválasztása egyszerűen botrányos. Amy Adams egyszerűen ronda, Diane Lane pedig túl dögös ahhoz, hogy egy lepukkant öreganyót játsszon.
2.World War Z - Z zombi világháború 10/8
Olvastam a könyvet 10/6, kicsit felemás érzéseim voltak, egy idő után untam. A film első 20 perce sem jött be, el is gondolkodtam rajta, hogy abbahagyom, de milyen jól tettem, hogy folytattam. Nagyon érdekes film lett belőle, jobb mint a könyv, bár ahhoz szinte semmi köze nincs. Én nem szeretem a zombis filmeket, de ez tényleg nagyon jó. Izgalmas és elgondolkodtató.
3. Női szervek 10/5
Nagyon bírom Sandra Bullock-ot és mint lelkes Gilmore Girls néző természetesen Melissa McCarthy is a kedvenceim közé tartozik. A film eleje nagyon erőltetett volt, de a végére felpörgött. Nem nyújt semmi extrát csak annyit amennyi ebbe a kategóriába belefér. Már nem is igazán emlékszem rá.

Blog:
Vietnámból 30 kattintás volt a blogomra az elmúlt hónapban! Ki vagy? Jelentkezz!

Zeneajánlóm:
Caramel: Süss fel nap
http://www.youtube.com/watch?v=7e0b3xDgsNU



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése