2011. dec. 4.

X-Faktor 2011.12.03.

Tetszett ez az est, kivételesen nagyon jó számokat adtak elő a versenyzők. Több dal is személyes kedvencem. Mindenki énekelt 1 magyar slágert és 1 amerikai idol dalát.

A két előadás után összesített rangsorom:

5. Muri Enikő: A Beyonce-dal nagyon rossz volt. Most nemcsak unalmas, lélektelen hanem hamis is.  A második dalát úgy énekelte mint egy musical színésznő aki pop-színpadra tévedt. És ezzel azt hiszem rá is jöttem, hogy mi zavar annyira Enikőben.(Valami Amerika 2 betétdal)
4. Kováts Vera: Ruzsa Magdi dalával jól kezdett, bár a közepén kicsit leült a dolog, megint elfelejtette mihez kezdjen magával a színpadon. Taylor Swift dalában pedig hozta a szokásos cuki kislányt, amire úgy látszik már ráunt a közönség.
3. Tarány Tamás: A legjobb dalokat ő kapta, imádom mindegyiket. Sokkal jobb hangja van, mint Jared Leto-nak a 30 second to Mars frontemberének, de az előadás maga ismét pocsék volt. Zenekart neki! A Kimnowak (az egyik legjobb magyar szám ) Gyémánt című dalával kapcsolatban ugyanaz volt a véleményem mint a mentoroknak, ezt nem torokból hanem érzésből kellett volna előadni. Egyre inkább úgy érzem kezd kipukkadni a Tarány lufi, pedig az első adások után nekem egyértelműnek tűnt az ő győzelme.
2. Baricz Gergő: szintén jó dalokat kapott, végre olyat ami jól állt neki. Én imádom amikor megőrül a színpadon és a Péterfi Bori számban ezt megtehette. A True Blood zenéje az egyik csengőhangom, azt nem mondom, hogy lecserélem a Gergő-féle verzióra, de tetszett a produkció. Illett a hangja hozzá.

1. Kocsis Tibor: Csakis az első száma miatt került nálam az első helyre. Én ezt a számot George Michael verziójában ismerem és szeretem, de Tibó is fantasztikusan adta elő, talán még a Queen-nél is jobb volt. Az LGT számot pedig alapból nem szeretem, Tibi is csak úgy karaokis módon elénekelte. Csak egy kicsit lenne jobb a színpadi előadása! Mondjuk ha az ő hangját és Baricz előadásmódját kereszteznénk az nálam tuti nyerő lenne.


A kiesettek közös dala George Michael-től nagyon tetszett, igaz ez egy nagy kedvencem amúgy is. Felemás érzéseim voltak ezzel a megemlékezéssel kapcsolatban, olyan volt mintha már temetnék szegény George fiút.

A másik meglepetés számomra Takáts Nikolasz és Aurea duettje volt. Egyszer már hallottam rádióban de akkor nem tetszett, de most egész jó volt. Kellett ez a tűzről pattant kicsi lány Nikolasz mellé, hogy legyen egy kis élet a show-ban. (igen, én nem vagyok TN rajongó, sőt...)



A párbajra kijelölt személyek nem értek meglepetésként, szinte mindenki párbajozott már rajtuk kívül, és igaz, hogy Muri most nem volt jó, de a rajongó tábora nagy.
Lehet, hogy félig aludtam? Mert nekem Baricz nagyon tetszett ezzel az Aerosmith számmal, pedig a mentorok igen lehúzták.
Miért nem énekel már Billy Idol-t???? Az lenne totál neki való!

Búcsúzzunk Verocskától. By-by, pár év múlva lehet belőled egy új Tóth Gabi.


Szerintem a két legjobb dal:
  Kocsis Tibor:
http://xfaktor.rtlklub.hu/video/150663

  Kiesett versenyzők:
http://xfaktor.rtlklub.hu/video/150677

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése