Takami Kósun - Battle Royale

"Még az olyan átlagemberek is, mint én, időnként mindent értelmetlennek találnak. Miért kajálok én, amikor reggel felkelek? Hiába eszem bármit, úgyis nemsokára szar lesz belőle, nem? Minek megyek be az iskolába tanulni? Még ha véletlenül sikeres lennék is a jövőben, egyszer úgyis meghalok. Jó ruhákat hordtam, kiérdemeltem az emberek irigységét, vagy megszedtem magam, de semmi értelme nem volt. Teljességgel értelmetlen."

Évekig halasztottam az olvasását, nem volt kedvem japán író könyvét olvasni. Közben elolvastam az Éhezők viadalát, amit folyton ehhez a könyvhöz hasonlítanak és nem akartam ugyanarról a témáról olvasni. Ugyanakkor mostanában nagyon sok disztópiás regényt olvastam és nagyon tetszik ez a műfaj. Így aztán belevágtam  a több mint 700 oldalba.

Sztori: Valahol, valamikor egy elképzelt diktatórikus keleti országban létezik egy program, mely során minden évben kiválasztanak egy 15 évesekből álló 42 fős osztályt, elrabolják őket,  majd egyenként kiküldik őket egy szigetre különböző fegyverekkel (géppisztoly, sarló, kés, villa kinek mi jut) hogy pár nap leforgása alatt csak 1 maradjon életben közülük: a győztes. Ölj vagy téged ölnek.
Mindeközben a Nagy Testvér figyel, terel, szabályokat fektet le. Kegyetlen verziója a Való világnak.

Az eleje nehezen indult, a szigetre kerüléstől viszont nagyon feszített a tempó. Borzalmas a névmemóriám és ezek a japán nevek még külön problémát is okoztak, gyakran nem tudtam ki kicsoda, így a beleélés nem volt az igazi. Igaz van osztálynévsor és térkép is segítségül, de én nem szeretek ide-oda lapozgatni olvasás közben.

Azt hiszem mindenkinek eszébe jut erről a könyvről a Legyek ura (brutális gyerekek egy szigeten). Valamikor tizenegykét évesen olvastam és nagy hatással volt rám a gyerekek kegyetlensége, először ennél a könyvnél is azt éreztem, hogy ez azért egy kicsit sok. De pont aznap amikor befejeztem a könyvet, vezető hír volt a híradóban, hogy itt a mi hazánkban egy 13 éves fiú megkéselte egyik társát valami videó játék hatására. Olyan világban élünk ahol egyes országokban tízéves gyerekek kezébe gépfegyvert nyomnak és értelmetlen háborúkba küldik őket harcolni és még sorolhatnám a naponta megtörtént eseteket. Ezzel azt karom kifejteni, hogy könnyen el tudok képzelni egy ilyen programot, amint épp megvalósul talán (remélem) nem itt Európában.
Mit akart ezzel a diktatúra? Mi szükség van erre a "valóságshow-ra"? Hisz még csak a tv-ben sem adják le egyfajta szórakozásul (pl.Éhezők viadala ezentúl csak ÉV) csak a hullákat és a győztest mutatják. Mi a célja ezzel a "játékkal" a hatalomnak?
Ennek megfejtése számomra nem egyértelmű. Nyilván egyfajta megfélemlítés, hogy te is kerülhetsz ilyen helyzetbe. Ne ellenkezz tedd meg amit a hatalom akar tőled. Különben...
Ugyanakkor az nem létezik, hogy ezt évtizedekig lehet művelni vagy igen? (az ellenállás persze a könyvben is felbukkan). Számos kérdés merült fel bennem talán később a választ is megkapom, ha kicsit ülepedik a dolog.

A teljes bizalomvesztés olyan társakban akikkel nap mint nap együtt koptatod az iskolapadot teljes káoszt, halált, tökéletes megsemmisülést okozott. Egyik oldalon árulás, megjátszás, átverés, hazugság, kegyetlen brutális gyilkosság, a másik oldalon könyörület, szerelem, gyengédség, eltitkolt érzelmek.
Ezek miatt nagyon széles skálán mozogtak az érzéseim olvasás közben. A döbbenet, az undor váltotta egymást a  meghatottsággal. Bevallom néha még könnyeztem is.
Annak ellenére, hogy tudtam a végén csak egy maradhat mégis jó pár szereplőt megkedveltem.
Különösen tetszett ebben a könyvben, hogy nem egy személy volt a központi szereplő, mint az ÉV-ban hanem sok szereplő szemén át lehet látni a történéseket és sok gyerek gondolataiba bele lehet látni.

A sztori véres, brutális, könyörtelen ugyanakkor néhány szép lelkű diáknak köszönhetően megható, felemelő. Könyvben nagyon tetszett, de filmen egyenlőre nem akarom látni. A gyilkosságok eléggé naturálisan vannak bemutatva, és ezt nem szívesen látnám viszont.
Elgondolkodtató könyv, mint általában minden disztópiás regény.
5/4,5 pont