2011. nov. 20.

X-Faktor 2011.11.19.

Bulis dalokra fel!  Vártam, hogy kire sózzák a Csavard fel a szőnyeget című örök becsű nótát, de szerencsére senki nem vállalta be. Egy jó hangulatú adás lett, kínos közjátékok vagy poénoknak tartott szerencsétlenkedések nélkül. Nóri is végre jól nézett ki bár a fülbevalóját veszélyes fegyvernek nyilvánítják egyes helyeken.

Íme az én sorrendem:
7. Lil-C: Hozta amit szokott, de ez már kevés, ehhez a számhoz sokkal nagyobb hang kellett volna. (Ne-Yo)
6. Kováts Vera: Langyos kis előadás volt, szerintem is fáradtank tűnt, igaz továbbra is aranyos. (Miley Cyrus)
5. Rocktenors: Nehezen indult de a végére egész jó lett, sajnos megállapítottam, hogy nekem a hangszínük miatt nem jön be az éneklésük. (Santana-Chad Kroeger)
4. Kocsis Tibi: Látszott rajta, hogy idegen neki ez a stílus pedig jól nézett ki a színpadon, de nem tudta felpörgetni magát talán csak a végére.(Adam Lambert)
3. Baricz Gergő: Előadás ismételten kiváló az ének már kevésbé, de összhatásban nekem bejött. (Jet)
2. Muri Enikő: Végre nem üvöltött hanem énekelt, jó volt a dalválasztás. (Lady Gaga)
És az első helyezettem immáron másodszor:
1. Tarány Tamás: Kirobbanó volt, isteni. persze nagyon jó a szám is, de megint sikerült magára alakítani ezért tetszett igazán. (Flashdance)


Carbonfools fellépése egész komoly volt, láttam már a klippjüket és nagyon tetszett, az énekes fiútól egyes versenyzők vehetnének leckéket angol kiejtésből, főleg a Rocktenors tagjai.


Meglepődtem azon hogy Kocsis Tibinek párbajozni kellett, de végre ismét megmutatta, hogy milyen csodásan tud énekelni. Megmondom őszintén Gesztit nem értem. Teljesen különböző előadó a két fiú nehéz őket összehasonlítani de akkor is Lil szinte semmi újat nem nyújtott mindig a komfort zónáján belül választott dalt talán csak a feldolgozások estjén nyújtott egy kicsit mást. Nagyon sajnáltam volna ha Tibi kiesik. Még vannak páran előtte akik sokkal rosszabbak. Szerintem.

Így, hogy már a show fele lement megállapítottam, hogy nekem a Tarány, Baricz, Kocsis hármas jön be a legjobban. A Rocktenors-t nem kedvelem még a válogatón előadott Metallica jött be a legjobban tőlük. Muri egyszerűen nem szimpatikus és gyakran üvölt éneklés helyett, a kis Vera meg nem az én korosztályomnak való bár elismerem van a kis csajban potenciál. Hajrá srácok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése