Samantha Shannon - A Mímes Rend

Fülszöveg:
Paige a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították… Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek.

Műfaj: ifjúsági disztópia, fantasy
Csontszüret sorozat 2. része.
Athenaeum kiadó 2015.


Az első részről itt olvashatsz: http://ananiila.blogspot.hu/2015/10/samantha-shannon-csontszuret.html

Egy gyors Csontszüret újraolvasás után azonnal belevetettem magam a 2. részbe, a lendületemet azonban eléggé hamar letörte a kissé lassan folydogáló cselekmény.
A könyv első fele csak alapozása a második részben bekövetkező eseményeknek, illetve részletes bemutatása a körzeteknek, benne Jaxon Hall-al és az ő Hét Pecsétjével.
Kellett ez az aprólékos világkidolgozás nem mondom, de amikor az ember inkább a Nagymesterről és a  Paige-el való kalandjairól olvasna akkor eléggé lelohasztó tud lenni a sok leírás. Kicsit félre is tettem a könyvet, hogy emészteni tudjam a sok infót és új szereplőt.
De abban a pillanatban amikor feltűnt Arcturus Mesarthim úgy vált a cselekmény is izgalmassá, érdekessé, fordulatossá és a könyv letehetetlenné.

A Mímes Rend ott folytatódik ahol a Csontszüret befejeződött. 
Paige és még pár látó ugyan megmenekült, de bujkálnia kell, hisz egész Scion őt keresi. De mivel meg is kell élnie valamiből újra Jaxon szolgálatába áll és miközben jobbkezeként rendezi a Pecsétek ügyeit, szeretné tájékoztatni is az embereket a rephaiták létezéséről és arról, hogy mi folyik Scionban. Egyre rejtélyesebb dolgok derülnek ki a többi Mímes lordról és egy váratlan gyilkosság után megnyílik a lehetőség, hogy Paige a kezébe vegye a dolgok irányítását, és Sápadt Álmodóból Fekete Lepkévé érjen. 

"Talán az a legjobb, ha visszatérek a Seven Dialsbe, és meghúzom magam. Mert annál, hogy Jaxon Hall a főnököm, csak egyetlen rosszabb dolog volt a világon, ha Jaxon Hall az ellenségem."

eredeti borító

Akik abban reménykedtek, hogy a 2. részre Paige és Nagymester kapcsolatából egy hatalmas érzelmi -esetleg másfajta- orgia kerekedik azokat ki kell ábrándítsam, szó sincs erről. Viszont apránként azért fejlődik a kapcsolatuk, de tényleg csak nagyon apránként. Nekem ez nagyon tetszik, szeretem az ilyen lassan építkező közeledést, és ugye tudjuk azt is, hogy ez a sorozat 7 részre van tervezve.
Így is érzékiek és hatásosak voltak a közös jeleneteik.
Paige a lázongó lányból igazi vezetővé érett, míg Arcturus többnyire csak a háttérből figyelte az eseményeket ebben a részben.

Még mindig úgy gondolom, hogy jóval összetettebb ez a disztópia a többi ifjúsági könyvél. Sokkal részletesebb a világa - bár tény, hogy szinte csak Londonról van szó, a világ többi része itt is homályba vész - a karakterek is sokkal kidolgozottabbak, nem is beszélve a sokféle képességről, melynek birtokában vannak a látók.
Nekem sosem tartoztak a kedvenceim közé a  boszorkányokról, jósokról, médiumokról stb. szóló könyvek, ez a sorozat mégis kedvencé nőtte ki magát, és ennek egyértelmű oka: a jól megkomponált karakterek és a változatos cselekmény. 
Van itt minden: rengeteg harc, gyilkosság, viadal és árulás. Volt amit sejtettem, de volt ami teljesen felkészületlenül ért.
Az utolsó oldalakon csak kapkodtam a fejem, el is felejtettem agyalni, így aztán váratlanul ért a csattanó. És igen, sajnos ez is olyan rész aminek szinte mondat közben van a vége.


Végre nem volt olyan érzésem, hogy én ezt már olvastam valahol. Egyedi és különleges ez a sorozat, csak remélem hogy a folytatás is hasonló lesz. (Sajnos még angolul sem jelent meg)
Rengeteg még a titok és a homály pl. a Rantennel vagy az emitákkal kapcsolatban, és fogalmam sincs merre visz a történet tovább, de hát erre valók a folytatások.
Arra nem jöttem rá, hogy a borítónak mi köze van a történethez, nem emlékszem még egy kóbor macskára sem a sztoriból.

Történet: 10/9 - a könyv első felének lassúsága miatt nem 10
Karakterek: 10/10
Stílus: 10/10 (annak ellenére, hogy még mindig sok a nyomdahiba és a borító érthetetlen)

Értékelésem: 10/10
Az egyik legjobb disztópia amit olvastam, kár hogy most várhatok a következő részre. Remélem Samantha nagyobb iramban ír, mint G.R.R. Martin.


"Felemeltem a kezem, és megérintettem a hátát, hogy még egyszer érezzem a lélegzetének ritmusát. A mellkasomból forróság áradt, végigfutott a karomon, egyenesen az ujjaim hegyéig. 
És abban a pillanatban úgy éreztem, tartozom valahová."