2013. márc. 24.

Maria Murnane - Papíron príma - Wawerly Bryson (félre)sikerült kalandjai

"-Aha, úgy nézett ki, mint egy szabályos és klasszikus önéletrajzzal rendelkező pasi-mondta Andie.
Ránéztem.
Micsoda?
Papíron príma, de élőben totál gáz "


Sztori: Waverly Bryson 29 éves, San Francisco-ban élő, a munkájában sikeres fiatal nő. A magánéletében azonban nem túl szerencsés. Vőlegénye az oltár előtt szakít vele. Munkahelyén új riválissal kell megküzdenie és apjával való kapcsolatát is rendeznie kellene.
Hogy megőrizze legalább a humorérzékét elkezdi gyártani az "édesem" üzeneteket.


Amikor elolvastam a könyv fülszövegét azt gondoltam ez bizony nem nekem való. Bevallom én  nem bírtam elolvasni a szingli regények örök klasszikusát a  Bridget Jonest, sőt filmen se nagyon szeretem és úgy éreztem ez a könyvecske annak mintájára íródott. Szerencsére nem így van.

Történet: 5/4
Bár egy szingli útkereséséről szól a könyv, mégis teljesen szex-mentes, így bátran ajánlom azoknak akik már csömört kaptak a rengetek erotikus könyvtől, melyek mostanában elárasztották a könyvpiacot.
Főhősünk csetlik-botlik (szó szerint is) a randevúk során, de szerencsére  maga a történet nem csak erről szól. Megjelennek előttük San Francisco utcái, fontos szerepet kap a barátság, a gyerek-apa közti kapcsolat, a munkahelyi problémák. De legfontosabb mondanivalója a könyvnek a saját magunk megismerése mely során eljutunk az örök igazságig miszerint: ne úgy élj ahogy mások elvárják, hanem úgy élj ahogy te szeretnéd.
Nem annyira habkönnyű alkotás, mint vártam,(azt gondoltam, hogy egy Romana füzet bővített kiadása lesz) de nem is fekszi meg az ember gyomrát. Bár Wawe keresi azt a férfit aki nem csak Papíron príma, de nem viszi túlzásba, mint Carrie Bradshaw a  Szex és New York-ban. Nincs agyonerőltetve ez a szingli téma, Wave nem kesereg túl sokat, nem bojkottálja az esküvőket, nem savanyodik be, megpróbálja jól érezni magát. Egyfajta kritikát és öniróniát fejeznek ki az édesem üzenetei.  Igazából nem szolgál semmi különös meglepetéssel, eléggé kiszámítható a történet. Viszont rettentő olvasmányos én alig bírtam letenni.
Sajnos azonban volt ami zavart, ez pedig az Édesem szó túl gyakori használata. Egy idő után már úgy olvastam az édesem üzeneteket, hogy ezt a szót átugrottam.
Maria Murnane

Karakterek: 5/4,5
Az abszolút főszereplő Waverly aki E/1-ben meséli el életének több, mint egy évét. Mellette a többi szereplő csak statiszta a könyvben, de abból van jó néhány. Én kedveltem a főhősnőt. Önbizalom hiányos lány, aki nincs képben a saját értékeiről. A sportpíár területén dolgozik pedig utálja a sportokat, bár ez valószínűleg a születési körülményeinek tudható be. Bűntudatot érez, mert gyerekkorában édesapja miatta hagyott fel jól induló sportpályafutásával. Ami nem tetszett benne, hogy gátlásait alkohollal oldotta fel, már komolyan aggódtam érte, nem akartam hogy a rehabon fejeződjön be a könyv.
Két jó barátnője Andie és McKenna, akik teljesen különbözőek. Andie igazi szingli, ahogy azt az ember a Szex és NY alapján képzeli. McKenna viszont az esküvőjére készül orvos barátjával. A két lány mindig Wave mellett áll és bátorítja az újabb randikra.
Jó néhány férfiú is felbukkan a könyv során, és biztos nem árulok el meglepetést, ha elmondom köztük lesz a tökéletes nem csak papíron príma pasas is.

Stílus: 5/3,5
Ezzel volt a legtöbb bajom. Nagyon nehezen sikerült megszoknom a könyv humorát. Sokáig nem feküdtek a poénok és igazából nem is nevettem hangosan egyszer sem. Nem tudom, hogy ez mennyiben köszönhető a fordításnak. Egyébként meg nagyon olvasmányos, gördülékeny, szellemes írás.

Kiadás:
Cor Leonis kiadó könyve. Furcsa ez a nagyon színes borító, de végül is tetszik. Minden fejezet elején találunk egy édesem üzenetet egy borítékra írva, ez nagyon jól sikerült.
Sajnos több hiba is van a könyvben, a leggyakoribb a meg szó halmozása.
Jómagam hibás könyvként jutottam e műhöz. 1000 ft-ért vettem, amikor a Moning könyveket megrendeltem tőlük (ezért nem lehetünk eléggé hálásak a kiadónak). Valaki lekávézta, de csak jó pár perces keresgélés után találtam meg ezt a hibát.

Összeségében: 5/4
Nagyon jó szórakozás nyújtott számomra. Jólesett.
Tuti nem olvasom el újra egy-két éven belül, (majd 10 év múlva) de ajánlani fogom minden ismerősömnek akik szeretik a romantikus, de egy kicsit sem nyálas történeteket.

Még ezek után sem tudod eldönteni, hogy elolvasd e könyvet?
Édesem, legyen egy jó hétvégéd. Nem kell hozzá más csak nyugalom, egy finom tea, kis harapnivaló és egy jó könyv melynek címe: Papíron príma.

2 megjegyzés:

  1. Én imádtam ezt a könyvet. Nyáron olvastam. Én vihogtam a vonaton is hangosan :D Először a borító fogott meg én bírom az ilyen színes dolgokat, és nekem is pont az tetszett benne hogy nem feltétlen az a cukormázas agyonismételt szingli szarság, azért van mélyebb vetülete is. És végre egy szinglis történet ami nem New York-ban játszódik :)

    VálaszTörlés
  2. Anno olvastam a blogodon, hogy mennyire tetszett neked azért is rendeltem meg olcsón. :) Csak az olvasása váratott magára. Meglepő de nekem is tetszett, bár nekem a humora nem jött be annyira. Szerencsére nem hasonlít sem Bridget-re sem a SZex és NY-ra. Bár én az utóbbit imádtam. :)

    VálaszTörlés