hatalom, a ragyogás, a mágia lakhelyének nevezték...
lakói még nála is fényűzőbbek voltak: hajuk csillogóan fehér, bőrük mármár
fémesen fénylő ezüst – úgy ragyogtak, akár a város
maga. És bárki ilyenné válhatott. Saódnak nevezték, átalakulásnak.
A saóddal a szerencsés kiválasztott élete véget ért majd újrakezdődött; maga mögött hagyta korábbi, közönséges létét, és Elantrisba költözött. Elantrisba, ahol
boldogan élhetett, bölcsen uralkodhatott és egy örökkévalóságon át imádták.
Az örökkévalóság tíz évvel ezelőtt ért véget."
Sztori: 10 éve, hogy vége lett Elantris virágzásának, a város azóta az enyészeté és az oda bezárt élőhalottaké. Raóden herceg egy reggel arra ébred, hogy őt is elérte a saód. Mozog, beszél, gondolkodik, pedig valójában halott. Ahogy mindenkit akit elért az átváltozás őt is bezárják Elantris falai közé. Menyasszonya Saréné mit sem tudva vőlegénye "haláláról" megérkezik a menyegzőre. A szókimondó, karakán hercegkisasszonynak, aki érdekházasságra készült a herceggel egy közös ellenség elleni összefogás reményében nem marad sok ideje a búslakodásra. Szembe találja magát az ország nyomorúságos állapotával és az ellenséggel a fjorderek küldöttével Hrathen-nel. Miközben ő szövetségeseivel próbálja megmenteni az országot, Raóden az "életéért küzd" Elantris falai között.
Sanderson egy másik művét a Ködszerzet-et már éltettem a blogomon itt és itt, most az első nyomtatásban megjelent regényét vettem elő az Elantrist.
Egy kicsit féltem, mert az első könyv általában nem sikerül olyan jól mint a már tapasztalt több minden megélt író sokadik könyve, de azt kell mondjam itt szó sincs erről.
Az Elantris legalább olyan jó, ha nem jobb mint a Ködszerzet.
"– Nincs szívverésem – ébredt rá a tényre.
Galladon úgy nézett rá, mint aki óriási ostobaságot mondott az előbb.
– Szule, halott vagy. Kolo?"
Adódik az összehasonlítás a Ködszerzettel: teljesen más a két világ amiben a történet játszódik és más a mágia is, amit a szereplők felhasználnak céljaik eléréséhez. Amiben hasonló, hogy mindkét műben jelen van egy erős női karakter és a fennálló rend elleni harc adja a történet alapját.
Minden megtalálható benne ami egy jó fantasy-hoz szükséges: mágia, kaland, politikai-vallási csatározások, romantika, szimpatikus főhősök.
Nagyon jól átgondolta Sanderson a könyv világát, szereplőit, motivációit és nagyon jól sikerült a felépítés is. Nincsenek üresjáratok és elakadt, félresiklott szálak amit kifogásoltam a Ködszerzetben. Valószínűleg több ideje lehetett ezzel a témával foglalkozni, mert sokkal inkább tervezettebbnek tűnik.
Három szálon indul el a történet Raóden, Seréné és Hrathen nézőpontjából ismerkedhetünk meg az eseményekkel. Mindhárom karakter jól van felépítve végre a férfi főszereplő Raóden sem egy tesze-tosza elkényeztetett úri fiú, hanem egy művelt, cselekedni vágyó, furfangos nemes. Seréné meg nagyon szimpatikus igazi mai nő, aki a férfiak által uralt világban is átveszi a vezető szerepet. Hrathen aki itt a gonoszt, a rosszfiút, az ellenséget testesíti meg, szintén jóval árnyaltabb figura mint a fantasy-k megszokott gonosza.
Amivel továbbra is bajom van az a mellékszereplők kidolgozatlansága, Sanderson ad is meg nem is infókat ezekről az emberekről valahogy nem tudom megfogni az ő figurájukat, pedig nagyon érdekes karakterek is vannak köztük (pl. Dilaf, Galladon, Lukel)
Nincsenek nagy csatározások csak kisebb harcok, inkább a politikai intrikák állnak középpontban, de ezek sem unalmasak mert inkább a cselszövésen van a hangsúly. Hogy ki hogyan ejti át a másikat. Mint minden jó fantasy ez is sok hasonlóságot mutat a múlt vagy éppen a jelen történelmével. (vallási háborúk, gyűlöletkeltés) Mindezt azonban nem szájbarágósan hanem könnyedén, élvezetesen, jó humorral teszi.
Az első oldalakon kicsit megijedtem, mert hatalmas mennyiségű idegen kifejezést öntött rám az író és csak kapkodtam a fejem a fura szavak és nevek olvastán. Miután megtanultam, hogy mi is a saód, aón, szeón stb. már bele is feledkeztem a történetbe és csak olvastam és olvastam nézegetve, hogy mennyi van hátra és drukkolva, hogy még ne legyen vége. (Nekem is kell egy szeón!)
Ez egy olyan történet, ami valósággal üvölt a megfilmesítésért, bár az elantrisiek kicsit zombis külsejét azért nem biztos, hogy szívesen nézném. De Elantris omladozó falait vagy éppen visszaemlékezésekben a virágzó várost és különleges lakóit el tudom képzelni egy hasonló sorozatban mint amilyen a Trónok harca.
A történet lezárt, de természetesen az elégedett olvasó követeli a folytatást. Ha hinni lehet Sanderson terveinek lehet is benne reménykedni.
Mindenkinek ajánlom aki szereti a jó minőségű fantasy-t, amiben ugyan nem repkednek sárkányok nem varázsolnak gonosz boszorkányok, nincsenek hatalmas mágiával rendelkező varázslók, de a rendkívül eredeti és magával ragadó világával elröpíti az olvasót egy izgalmas, kalandos és csodálatos helyre, ahol együtt izgulhatunk a főszereplőkkel. Koló?!
Értékelésem: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése