Justin Cronin: A szabadulás

"Rákbeteg felesége halála után dr. Lear, az özvegy tudós elkezdi kutatni a hosszú élet titkát, a betegségek és az öregedés ellenszerét. A hamarosan a hadsereg felügyelete alá kerülő kísérletsorozat eredményeként azonban a 12 kísérleti alany – minden emberi vonását elvesztve – félelmetes, gyilkos lénnyé alakul át. A kutatás utolsó fázisában a tudósnak szüksége van egy hatéves kislányra is, akit szintén beoltanak a kiszámíthatatlan hatású vírussal. Annak ellenére, hogy a Colorado-hegységbeli kísérleti telepet kommandósok őrzik, a kísérleti alanyok, azaz „fertőzöttek” kiszabadulnak. Senki és semmi nem állíthatja meg őket, a fertőzés egyre terjed, s mind több ember válik hozzájuk hasonló vérszomjas szörnyeteggé. Egyedül Amy, a hatéves kislány szervezete reagál másképpen a vírusra. A különös, világító lényekké átalakuló fertőzöttek az Egyesült Államok egész területét ellepik: már csak egy emberi közösség marad valahol Kaliforniában, melynek tagjai jól kiépített erődjük és harcosaik segítségével majd’ száz éven át megakadályozzák a fertőzöttek bejutását. A Kolónia lakói elszigetelten élnek a kaliforniai hegyekben, a régi, vírus előtti világot az idősek beszámolóiból vagy a Hosszú Portyákon látott romokból ismerik. Egy nap fura lány jelenik meg a Kolónia kapujában – Amy. Felbukkanása gyökeres változást hoz a Kolónia életében…"

Kiadó: Cartaphius 2010
Műfaj: disztópia, posztapokaliptikus thriller

A szabadulás trilógia első része.

Régóta várólistás volt ez a könyv nálam, de mindig elrettentett a terjedelme (800 oldal) egészen eddig, amikor is vettem egy mély lélegzetet és belekezdtem. A fülszöveg alapján zombiszerű apokalipszist képzeltem el, és mivel egy kislány a főszereplő úgy gondoltam mindez a már jól ismert ifjúsági regények szokásos stílusában lesz megírva. Hát ennél jobban nem is tévedhettem volna.

Két ismérve van nálam egy jó könyvnek:
1. nem akarom, hogy vége legyen. Húzom-halasztom a végén, hogy minél tovább tartson.
2. elolvasás után nem tudok más könyvet a kezembe venni, mert egyszerűen úgy érzem semmi nem érhet a nyomába, folyton csak gondolkodom rajta, be-be ugrik egy-egy kép.
Ez egy ilyen könyv.

Justin Cronin

A cím magyar fordítását nem teljesen értem, eredetileg a The Passege, vagyis Az átjárás, de még inkább Az átkelés jobban kifejezte volna könyv mondandóját. 
A fent olvasható fülszöveg úgy nagyjából a könyv harmadát meséli el. Ez a része a regénynek elég lassú folyású, tele információval és mély - néha bizony feleslegesnek tűnő - karakterábrázolással. 
A 100 évvel később játszódó részek a kolóniával és az onnan induló történésekkel viszont tele vannak cselekménnyel és izgalommal, ez a letehetetlen része a könyvnek. 
A szabadulás ugyan első része egy sorozatnak, de már ebből a részből is lehetett volna trilógiát írni. Így ugyanis egy nagyon tömény olvasnivalót kaptunk, ami szerintem sokak gyomrát megülte, láttam az értékelésekben, hogy sokan unalmasnak tartották, amit moindjuk én nem értek, mert engem minden betűje lekötött.

Van ebben a történetben minden ami egy jó posztapokaliptikus regénybe kell: egy félresikerült kísérlet eredményeképp egy  járvány, amit persze az USA szabadít a világra, zombi helyett vámpírszerű lények, majdnem kihalt emberiség, fogyó készletek, remény fellobbanása egy fiatal lány alakjában, győztes csata egy soha nem múló háborúban, ami talán elhozza a szabadulást, de nem mindenki számára. 
Tudom, számtalan könyv íródott már ezekkel a sémákkal, de szerintem ha egy író leül és egy igazán jó disztópiát akar írni, akkor annak ilyennek kell lenni, mint A szabadulás. 
Nincs szerelmi háromszög, sőt a romantika minimálisra van visszafogva, amikor valami idillikus képet vázol fel az író az biztos, hogy a következő oldalon már vége is a nyugalomnak. Soha nem tudod mire számíthatsz, hisz a szereplők is eléggé hullanak. (ne kedvelj meg senkit)
Szokatlan volt számomra, hogy egyik szereplőbe sem tudtam beleszeretni, valahogy egyikük sem került közel hozzám, amit akár írói bakinak is felróhatnák, de Cronin valahogy mégis elérte nálam azt, hogy egyes emberek túlélése helyett az egész emberiség miatt izguljak. Rengeteg a szereplő, néhányukról sok mindent megtudunk, másokról viszont szinte semmit, előbukkannak, eltűnnek, hogy majd több száz oldal után ismét feltűnjenek. (vagy nem)

Hullámzó a történet és a stílus is, olyan mintha több apró történetből állna össze az egész. De két részre mindenképpen szétvehető: Az eleje, vagyis amiről a fülszöveg szól,  road-movie hangulatot idézett fel bennem jófajta krimik stílusjegyeivel, kicsit lassú elbeszéléssel. A második részben,  a 100 évvel később játszódó jelenetekben voltak horror-thriller részek amik leginkább Dean R. Koontz műveit juttatták eszembe (Babcock-álomképek, számomra ezek voltak a legkevésbé tetszetős részek). De az tény, hogy végig fenntartotta az érdeklődésemet, gyakran vettem észre magamon, hogy ökölbe szorított kezekkel olvasok már-már sebeket okozva magamnak a hosszú körmeimmel.
Persze az ember elgondolkodik olyanokon is, hogy 100 év múlva tényleg lesznek konzervek amik még ehetőek? Autók, mozdonyok, fegyverek stb. kis bütykölgetés után beindulnak? Szerintem ezen kár is elmélkedni, el kell fogadni, hogy Cronin világában így van és kész.

Egy rendkívül izgalmas utazás volt ez a pár nap, amíg elmerültem ebben a könyvben.
Amikor bezártam, volt bennem hiányérzet a történettel kapcsolatban, de elfogadtam, hogy a többi a fantáziámra van bízva. Felmentem a moly-ra, hogy értékeljek és akkor láttam, hogy van folytatása. Egyrészről örültem, mert így legalább tudom mi lesz a következő olvasmányom, másrészt viszont félek, mert a folytatások nem mindig méltóak az első részhez. Remélem tévedek, csak akkor meg az lesz a bajom, hogy a harmadik rész még nem jelent meg.

Elég régen tervben van egy film, még Ridley Scott-ot is hírbe hozták vele, de nem igazán találtam róla semmit, hogyan áll a dolog. Én nézném az biztos, már olvasás közben is eszembe jutott milyen remek sorozatot lehetne forgatni belőle. 

Történet: 10/10
Karakterek: 10/9
Stílus: 10/10

Összesítve: 10/10
Az egyik legjobb disztópia amit olvastam.
Nem ifjúsági, nem könnyed női olvasnivaló, hanem egy összeszedett, lenyűgöző utazás egy pokoli jövőben, amiben nem szeretnénk élni. 
Biztos, hogy még újra fogom olvasni, sőt saját példányt is szeretnék belőle!

2. rész: A tizenkettek
Már megjelent magyarul.
3. rész: The City of Mirrors 2016-ra ígérte az író. 


A folytatásról pár szó:

A tizenkettek: 10/9

A reményem, hogy méltó lesz a folytatás az első részhez végül is beteljesült. 
Meglepett a történet folytatása, nem számítottam arra, hogy visszaugrunk az időben a nulladik évre, de tetszett és jó megoldásnak találtam, hisz így a karakterek fejlődése érthetőbb lett. Viszont az időben való ugrálás, illetve az új karakterek bevonása bennem óriási káoszt okozott. Végleg elvesztem a történetben, mivel számomra követhetetlen lett a sok szereplő, a névmemóriám nulla, így amikor az író bedobott egy nevet, amin illet volna megdöbbenni én inkább csak értetlenkedtem, mert már elfelejtettem, hogy kapcsolódik a sztoriba. Amit nem szerettem a könyvben – de ez az én személyes ízlésem miatt van – az a misztikus szál. Fogalmam sincs Wolgast megint, hogy került a sztoriba, meg ezek az állandó álmok és fejben történő beszélgetések sem a kedvenceim. De ennyi az összes negatívum amit elmondhatok. 
Most már kerültek hozzám közel szereplők is, persze el is hullott belőlük pár, voltak szívmelengető pillanatok és véres, pusztító képek. 
Persze megint maradtak megválaszolatlan kérdések, és sajnos a folytatásra még várni kell. Egy biztos a 3. rész előtt újra kell olvasni ezt a szövevényes történetet.