Ráadásul ismét avattam egy kedvencet, és 7 pontnál kevesebbet egy könyvre sem adtam.
A hónap könyve:
Gillian Flynn: Sötét helyek 10/10 kedvenc
Részletes ismertetőm itt olvasható.
Mira Grant: Feed-Etetés 10/6
Ez a zombis könyv nem igazán jött be, hogy miért azt itt részletesen kifejtem.
Kat Donovan, a New York-i rendőrség nyomozónője egy népszerű internetes társkereső oldalon böngészik, amikor megakad a szeme egy profilképen: a fotóról egykori barátja, Jeff néz vissza rá, aki összetörte a szívét, és akivel tizennyolc éve találkozott utoljára… Kat hirtelen úgy érzi, elérkezett a pillanat, hogy lezárja a múltat, amikor azonban megpróbálja felvenni a kapcsolatot a férfival, reményei pillanatok alatt szertefoszlanak, és helyüket sötét gyanú, majd a rettegés veszi át. A nyomozónő ugyanis egy borzalmas összeesküvés nyomaira bukkan, amelyben lelketlen szörnyetegek cserkészik be és pusztítják el a áldozataikat. Kat az ügy megszállottja lesz, és a nyomozás során egész korábbi élete új megvilágításba kerül. Eközben egyre nagyobb veszélyben forog, és ahhoz, hogy megmeneküljön, a sötétség legmélyebb bugyraiba kell alászállnia. És maga sem tudja, visszatér-e valaha…
Műfaj: krimi, 2014 Jaffa kiadó
Szeretem Coben könyveit, mindig hoz egy elvárt színvonalat. Tudom, hogy jól fogok szórakozni, egy kicsit izgulni, bármelyik könyvét is választom. De az a plusz, ami 5 csillagossá avatná valahogy mindig hiányzik.
Valószínű pár nap múlva már nem is fogok emlékezni rá, hogy miről szólt a Hiányzol, és pár hónap múlva lehet újra kivenném a könyvtárból, mert már el is felejtettem, hogy olvastam. (na erre is tök jó, hogy van a moly) Még mindig várom az igazi Cobent, eddig Az erdő volt legközelebb hozzá.
Marissa Meyer: Scarlet 10/8
Holdbéli krónikák 2. része
Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál cellájából, de még ha sikerül is neki, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye.
Eközben franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépséggel a nyomozása során egyre különösebb találkozások történnek. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő pankrátorral, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a rejtélyek csak sokasodnak, miután megismerkednek Cinderrel.
Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…
Műfaj: sci-fi/fantasy, ifjúsági, 2014 Alexandra kiadó
Nagyon tetszett az első rész, így nagy örömmel vettem kezembe a folytatást. Scarlett és Farkas is nagyon erős karakter, tetszett a történetük is, de valamiért mégsem találtam olyan átütőnek, mint a Cindert.
Talán az volt a bajom ezzel a 2. kötettel, hogy Cinder szála olyan kis semmilyen lett, Thorne-al együtt aki nem lett a szívem csücske. Kai is keveset szerepelt, pedig őt megszerettem az első részben.
De természetesen kíváncsian várom a folytatást, remélem nem hiába.
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.
Műfaj: fantasy, ifjúsági, 2013 Főnix Könyvműhely
Érdekes könyv, szokatlan, nem egy tucat.
Valamiért azt gondoltam, hogy disztópia lesz, amolyan Az emlékek őre típus. De nem az, és nem is baj. Sokkal inkább egy természetfeletti krimi.
Eleinte kissé idegenkedtem az Archívumtól, ennek a furcsa világnak a felépítésétől, de aztán azt vettem észre, hogy csak úgy falom a sorokat.
A szereplők is elég furcsák, csakúgy mint maga a történet, de nálam pozitívum az egyedisége, és ezt értékelem 8 pontra.
Archívum 2. része
Mackenzie Bishop, az
Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos
Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy
Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában
új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga
mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű –
különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek
kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor
azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra
felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira
biztonságban van-e, mint gondolja.
Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?
Műfaj: fantasy, ifjúsági, 2014 Főnix Könyvműhely
Ha az első rész természetfeletti krimi volt, akkor ez inkább thriller. Nekem ez a rész nem állt össze egy egységes jól átgondolt egésszé, úgy éreztem túl van bonyolítva a történet. A főhősnő már megint titkolózik, senkitől nem kér segítséget mert félti a szeretteit, de persze ezzel sodorja a legnagyobb veszélybe őket. Nem tudom ki hogy van vele, nekem ez már unalmas klisé.
Nálam az iskolai élet bevonása is inkább a negatívumokat erősíti. Erőltetettnek érzem.
Valahogy ez most annyira nem jött be, de azért senkit nem beszélnék le az olvasásáról, mert egyediségével még mindig a jobb YA-fantasyk közé tartozik.
Leiner Laura: Hullócsillag 10/7
Bexi sorozat 2. része
Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot viszont teljesen elfelejtették, mert végül nem ő nyerte a tehetségkutató műsort. Körte mindent megtesz, hogy ismét sikeressé tegye Márkot, de ez nem egyszerű, nagyon mélyről kell felhozni a srácot. És hát ott vannak neki Aszádék is, még mindig a garázsában. Ezért aztán Körte megragadja a romlott majonéz miatt adódó lehetőséget, és belegyezik abba, hogy menedzseltjeivel Londonba repüljön egy utazási műsor forgatására.
Műfaj: ifjúsági, 2015 Gabo
Az első rész tetszett, ez nem annyira. (első rész: Késtél, melyről van bejegyzés a blogon)
A feléig egész jól elvoltam vele, aztán elkezdett bosszantani.
Felesleges leírások, álproblémák, túlbonyolított cselekmény miatt többször is félreraktam pár perce annyira felbosszantott. De leginkább a főszereplő lány idegesített Bexi/Beki a makacs, mindent és mindenkit félreértő és lenéző, de mégis irgalmas szamaritánus viselkedésével. Kicsit skizó a csaj, vagy egyszerűen csak tini. :) (érdekes, hogy az első résznél nem volt vele problémám)
Na meg aztán ez a Nagy Márk, ez egy akkora tahó, totális anti-férfi/fiú. Ha van is neki egy-két szerethető megnyilvánulása összességében egy igazán irritáló, önmagába szerelmes pöcs.
Úgy érzem, hogy ebből a tini-rocksztár alapszituból sokkal érdekesebb sztorit is ki lehetett volna hozni, ez a Geri-szál amit előrevetített Laura a következő részre, engem nem igazán érdekel.
A legjobb szereplő Körte és az Aszádok, bennük most sem csalódtam.
Ta-mia Sansa: A döntés joga 10/8
Gender krónikák 2. része. (első rész A menekülés éve, bejegyzés van róla a blogon)
Charles Dickens: Karácsonyi ének 10/7
„Mi egyéb nektek a karácsony, mint az az idő, amikor számlákkal kell fizetni pénz nélkül; amikor egy évvel öregebbek vagytok, de egy órával sem gazdagabbak…?” – gúnyolódik Scrooge úr, minden idők irodalmának talán legfösvényebb, legkellemetlenebb figurája. „Humbug” – mondja megvetően a nyomorultak szent áhítatára Ám csodálatos látomásai nyomán a nagy Ünnepre még az ő gonoszsága is megváltásra lel, a múlt és a jövő képei rádöbbentik sivár jelenének ostobaságára.
A nagy angol mesemondó legszebb története az 1843-ban írt és most is időszerű Karácsonyi ének.
Soha nem késő megváltozni és megváltoztatni az életed, felfedezni az élet apróbb örömeit, kitörni az addigi posványból ami magába szívott, jót tenni másokkal.
Szép gondolat.
De nekem a köré csavarintott történet annyira nem tetszett. Talán azért mert ez csak egy novellácska volt és nem egy kidolgozott regény. Nem elégítette ki a kíváncsiságomat, különösen Scrooge úrt illetően.
Azért hatásos volt, el is morzsoltam egy-két könnycseppet és a mondanivaló is lejött.
Érdekes, hogy pár napja olvastam Kosztolányi Pacsirtáját, ami ugyan egy teljesen más történet, mégis a lényegi mondanivalójával szoros a párhuzam. Az negatív ez pozitív kicsengésű volt, mégis jobban bejött nekem a Pacsirta. Talán mert nem hiszekeléggé a csodákban?
A hónap idézete a Kása című könyvből, az alvajáró Szívós Marciról szól:
"Cirka öt percig tett-vett, matatott, pakolt, rendezkedett az asztalon, amin nem volt semmi. Halálosan komoly, elmélyült ábrázattal igazgatta a semmit. Aztán egyszer csak kész lett, és visszafeküdt aludni. […]
Reggel kérdeztem Marcit, mi volt ez? Teljes természetességgel felelte: ne mondjam el senkinek, de gátat kellett építenie a kis krokodiloknak, nehogy elvigye őket az ár.
Öt percig röhögtünk.
Öt percig röhögött a csapat is a reggelinél, amikor elmeséltem. Marci is velünk nevetett, pontosan tudta, hogy el fogom mondani."
Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?
Műfaj: fantasy, ifjúsági, 2014 Főnix Könyvműhely
Ha az első rész természetfeletti krimi volt, akkor ez inkább thriller. Nekem ez a rész nem állt össze egy egységes jól átgondolt egésszé, úgy éreztem túl van bonyolítva a történet. A főhősnő már megint titkolózik, senkitől nem kér segítséget mert félti a szeretteit, de persze ezzel sodorja a legnagyobb veszélybe őket. Nem tudom ki hogy van vele, nekem ez már unalmas klisé.
Nálam az iskolai élet bevonása is inkább a negatívumokat erősíti. Erőltetettnek érzem.
Valahogy ez most annyira nem jött be, de azért senkit nem beszélnék le az olvasásáról, mert egyediségével még mindig a jobb YA-fantasyk közé tartozik.
Bexi sorozat 2. része
Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot viszont teljesen elfelejtették, mert végül nem ő nyerte a tehetségkutató műsort. Körte mindent megtesz, hogy ismét sikeressé tegye Márkot, de ez nem egyszerű, nagyon mélyről kell felhozni a srácot. És hát ott vannak neki Aszádék is, még mindig a garázsában. Ezért aztán Körte megragadja a romlott majonéz miatt adódó lehetőséget, és belegyezik abba, hogy menedzseltjeivel Londonba repüljön egy utazási műsor forgatására.
Műfaj: ifjúsági, 2015 Gabo
Az első rész tetszett, ez nem annyira. (első rész: Késtél, melyről van bejegyzés a blogon)
A feléig egész jól elvoltam vele, aztán elkezdett bosszantani.
Felesleges leírások, álproblémák, túlbonyolított cselekmény miatt többször is félreraktam pár perce annyira felbosszantott. De leginkább a főszereplő lány idegesített Bexi/Beki a makacs, mindent és mindenkit félreértő és lenéző, de mégis irgalmas szamaritánus viselkedésével. Kicsit skizó a csaj, vagy egyszerűen csak tini. :) (érdekes, hogy az első résznél nem volt vele problémám)
Na meg aztán ez a Nagy Márk, ez egy akkora tahó, totális anti-férfi/fiú. Ha van is neki egy-két szerethető megnyilvánulása összességében egy igazán irritáló, önmagába szerelmes pöcs.
Úgy érzem, hogy ebből a tini-rocksztár alapszituból sokkal érdekesebb sztorit is ki lehetett volna hozni, ez a Geri-szál amit előrevetített Laura a következő részre, engem nem igazán érdekel.
A legjobb szereplő Körte és az Aszádok, bennük most sem csalódtam.
Gender krónikák 2. része. (első rész A menekülés éve, bejegyzés van róla a blogon)
2124-re az Egyesült
Országok Szövetségének vezetői elérkezettnek látják az időt, hogy
eltöröljék a demokrácia látszatát is, és egy agymosott zsoldosokból álló
szervezet segítségével totális diktatúrát teremtsenek. Ebbe a háborúba
rángatják bele a különleges képességekkel rendelkező exprogramozót,
JJ-t, akinek a feladata megfejteni a pavonisok által hátrahagyott
elektronikus nyomokat; valamint a sikerre áhítozó tudóst, Benjamint,
akit egy biológiai fegyver létrehozásával bíznak meg. Mindeközben a
Földről elmenekült, és lakható bolygót tizenhat éve hiába kereső
száműzöttek között zúgolódások törnek ki, és a vezető, Sandra Manul a
szerveződő lázadók között kénytelen szembenézni a saját fiával is.
A Gender krónikák második kötete két párhuzamosan alakuló társadalomba kalauzol, amelyek fejlődése más-más irányba vezet: az egyik egy patriarchális, tekintélyelvű önkényuralom alapjait fekteti le, ahol nincs választási lehetőség, megszűnik az egyén és a szabad akarat, a másik viszont felvillantja a lehetőséget egy új, fejlettebb kultúra alapjainak megszületésére.
2013 Delta Vision, Sci-fi
Szerintem az elsők között vettem meg megjelenésekor e könyvet, mégis másfél évig porosodott a polcomon, míg kézbe vettem. Nem tudom megmagyarázni miért, hisz szerettem az első részt.
Egy nagy és több apró hibája van ennek a történetnek.
A legnagyobb hibája, hogy még nincs meg a folytatás. :)
A kisebb hibák közé sorolnám azt, hogy most ez a sztori valahogy nem állt össze egy egésszé, úgy éreztem, hogy egyes részei túl aprólékosan lettek megfogalmazva, míg más részei elnagyoltak. Kicsit olyan átvezető kötetnek éreztem. Valahogy az eleje nem működött, nem vonzott be, sőt JJ és a biológus sztorija is volt, hogy untatott. Aztán ahogy kezdett kialakulni a földi helyzet úgy vonzott be a történet és a második felétől már le sem tudtam tenni. Az űrben kutatók szála érdekelt a legjobban, bár itt történt érdemben a legkevesebb. Szinte csak egy családi drámát kaptam, az első kötetből már megismert Sandra és fia Robert csatározását. Szeretem Sansa stílusát, történeteit, erős női karaktereit. Várom a folytatást. Minél előbb. :)
Kásás Tamás - M. Kiss Csaba: Kása 10/8
Kásás Tamás: A meccsek utáni, kötelező interjúkon kívül mindig kerültem a nyilvánosságot. Most kivételt tettem. Ez egy brutálisan őszinte könyv. Felszabadítóan vidám és kegyetlenül tragikus egyszerre. Hősies és botladozó. Elegánsan könnyed és súlyosan alapos. A kötet nemcsak a vízilabdáról, érmekről, sztorikról szól, hanem valóban rólam.
M. Kiss Csaba: Ezt a könyvet nem Tamásról, hanem Tamással írtam. Nem szimpla interjúkötet. Én ugyan kérdeztem, ő meg beszélt napokon, heteken, hónapokon át, de aztán csavartunk a dolgon. Megpróbáltam beleélni magam az életébe, és úgy megírni a könyvet, mintha én lennék ő. „Így elsőre ez nem is olyan rossz kis élet!” – vélekedett Tamás, amikor elolvasta. Szerintem se. Mindketten büszkék lehetünk rá.
Önéletrajz, 2012 Ulpius
Nem Kásás Tamás miatt olvastam el a könyvet, hanem a vízilabda miatt. Ugyanis régóta rajongója vagyok ennek a sportágnak. Egy korosztály vagyunk Tamással, így mind az öt olimpiáját végigszurkoltam. Még ha nem is ő volt a kedvencem azért lenyűgözött a „kásás jelenség” amibe beletartozott a zsenialitása és a kinézete egyaránt.
Nagyon beszippantós könyvet sikerült összehoznia szerzőtársával, gyakorlatilag egy fél nap alatt kiolvastam, de a végén volt bennem hiányérzet bőven. Tetszettek a pillanatképek, a meccs előtti- utáni érzései, egy-két vidám pillanat.
De kevés volt. Azt gondoltam több szakmai dolog lesz benne és több anekdota.
Tamás nagyon zárkózott ember, az elbeszélések során ugyan nyitott néha a páncélján, de azért alapvetően megmaradt továbbra is titokzatos figurának. De ez nem is baj, jobban tetszett mintha átment volna bulvárba a dolog.
Kosztolányi Dezső: Pacsirta 10/9
Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei – kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia – régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát – könnyű kézzel, halálos biztonsággal – ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.
Műfaj: regény, 1924-ben jelent meg először.
Egy ültő helyemben kiolvastam.
Érdekes, hogy mennyire lekötött a sok leírás és a nem túl cselekménydús történet ellenére is. Valószínűleg Kosztolányi zseniális stílusa ami levett a lábamról.
Leginkább az jött le a történetből, hogy itt van két olyan ember akik szégyellik a saját lányukat, ahelyett hogy az önbizalmát építgetnék, valamiféle jövőképet adnának neki, bezárják őt és saját magukat is a négy fal közé.
Szegény Pacsirta esélyt sem kapott egy normális életre és sajnos nincs is meg benne az erő, hisz nem is tud meríteni senkitől és semmiből valamiféle változtatásra. Tragikus emberi sorsok ezek. És hány ilyen van manapság is.
Van az a mondás, hogy mindenki a saját élete kovácsa, ezt lovagolják meg ezek az önfejlesztő könyvek, meg előadások, és biztos, hogy pár embernek be is jön, de a többségnek kell külső támogatás is, hogy ki tudjon emelkedni a saját posványából.
Pacsirtának nem sikerült.
A Gender krónikák második kötete két párhuzamosan alakuló társadalomba kalauzol, amelyek fejlődése más-más irányba vezet: az egyik egy patriarchális, tekintélyelvű önkényuralom alapjait fekteti le, ahol nincs választási lehetőség, megszűnik az egyén és a szabad akarat, a másik viszont felvillantja a lehetőséget egy új, fejlettebb kultúra alapjainak megszületésére.
2013 Delta Vision, Sci-fi
Szerintem az elsők között vettem meg megjelenésekor e könyvet, mégis másfél évig porosodott a polcomon, míg kézbe vettem. Nem tudom megmagyarázni miért, hisz szerettem az első részt.
Egy nagy és több apró hibája van ennek a történetnek.
A legnagyobb hibája, hogy még nincs meg a folytatás. :)
A kisebb hibák közé sorolnám azt, hogy most ez a sztori valahogy nem állt össze egy egésszé, úgy éreztem, hogy egyes részei túl aprólékosan lettek megfogalmazva, míg más részei elnagyoltak. Kicsit olyan átvezető kötetnek éreztem. Valahogy az eleje nem működött, nem vonzott be, sőt JJ és a biológus sztorija is volt, hogy untatott. Aztán ahogy kezdett kialakulni a földi helyzet úgy vonzott be a történet és a második felétől már le sem tudtam tenni. Az űrben kutatók szála érdekelt a legjobban, bár itt történt érdemben a legkevesebb. Szinte csak egy családi drámát kaptam, az első kötetből már megismert Sandra és fia Robert csatározását. Szeretem Sansa stílusát, történeteit, erős női karaktereit. Várom a folytatást. Minél előbb. :)
Kásás Tamás: A meccsek utáni, kötelező interjúkon kívül mindig kerültem a nyilvánosságot. Most kivételt tettem. Ez egy brutálisan őszinte könyv. Felszabadítóan vidám és kegyetlenül tragikus egyszerre. Hősies és botladozó. Elegánsan könnyed és súlyosan alapos. A kötet nemcsak a vízilabdáról, érmekről, sztorikról szól, hanem valóban rólam.
M. Kiss Csaba: Ezt a könyvet nem Tamásról, hanem Tamással írtam. Nem szimpla interjúkötet. Én ugyan kérdeztem, ő meg beszélt napokon, heteken, hónapokon át, de aztán csavartunk a dolgon. Megpróbáltam beleélni magam az életébe, és úgy megírni a könyvet, mintha én lennék ő. „Így elsőre ez nem is olyan rossz kis élet!” – vélekedett Tamás, amikor elolvasta. Szerintem se. Mindketten büszkék lehetünk rá.
Önéletrajz, 2012 Ulpius
Nem Kásás Tamás miatt olvastam el a könyvet, hanem a vízilabda miatt. Ugyanis régóta rajongója vagyok ennek a sportágnak. Egy korosztály vagyunk Tamással, így mind az öt olimpiáját végigszurkoltam. Még ha nem is ő volt a kedvencem azért lenyűgözött a „kásás jelenség” amibe beletartozott a zsenialitása és a kinézete egyaránt.
Nagyon beszippantós könyvet sikerült összehoznia szerzőtársával, gyakorlatilag egy fél nap alatt kiolvastam, de a végén volt bennem hiányérzet bőven. Tetszettek a pillanatképek, a meccs előtti- utáni érzései, egy-két vidám pillanat.
De kevés volt. Azt gondoltam több szakmai dolog lesz benne és több anekdota.
Tamás nagyon zárkózott ember, az elbeszélések során ugyan nyitott néha a páncélján, de azért alapvetően megmaradt továbbra is titokzatos figurának. De ez nem is baj, jobban tetszett mintha átment volna bulvárba a dolog.
Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei – kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia – régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát – könnyű kézzel, halálos biztonsággal – ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.
Műfaj: regény, 1924-ben jelent meg először.
Egy ültő helyemben kiolvastam.
Érdekes, hogy mennyire lekötött a sok leírás és a nem túl cselekménydús történet ellenére is. Valószínűleg Kosztolányi zseniális stílusa ami levett a lábamról.
Leginkább az jött le a történetből, hogy itt van két olyan ember akik szégyellik a saját lányukat, ahelyett hogy az önbizalmát építgetnék, valamiféle jövőképet adnának neki, bezárják őt és saját magukat is a négy fal közé.
Szegény Pacsirta esélyt sem kapott egy normális életre és sajnos nincs is meg benne az erő, hisz nem is tud meríteni senkitől és semmiből valamiféle változtatásra. Tragikus emberi sorsok ezek. És hány ilyen van manapság is.
Van az a mondás, hogy mindenki a saját élete kovácsa, ezt lovagolják meg ezek az önfejlesztő könyvek, meg előadások, és biztos, hogy pár embernek be is jön, de a többségnek kell külső támogatás is, hogy ki tudjon emelkedni a saját posványából.
Pacsirtának nem sikerült.
„Mi egyéb nektek a karácsony, mint az az idő, amikor számlákkal kell fizetni pénz nélkül; amikor egy évvel öregebbek vagytok, de egy órával sem gazdagabbak…?” – gúnyolódik Scrooge úr, minden idők irodalmának talán legfösvényebb, legkellemetlenebb figurája. „Humbug” – mondja megvetően a nyomorultak szent áhítatára Ám csodálatos látomásai nyomán a nagy Ünnepre még az ő gonoszsága is megváltásra lel, a múlt és a jövő képei rádöbbentik sivár jelenének ostobaságára.
A nagy angol mesemondó legszebb története az 1843-ban írt és most is időszerű Karácsonyi ének.
Soha nem késő megváltozni és megváltoztatni az életed, felfedezni az élet apróbb örömeit, kitörni az addigi posványból ami magába szívott, jót tenni másokkal.
Szép gondolat.
De nekem a köré csavarintott történet annyira nem tetszett. Talán azért mert ez csak egy novellácska volt és nem egy kidolgozott regény. Nem elégítette ki a kíváncsiságomat, különösen Scrooge úrt illetően.
Azért hatásos volt, el is morzsoltam egy-két könnycseppet és a mondanivaló is lejött.
Érdekes, hogy pár napja olvastam Kosztolányi Pacsirtáját, ami ugyan egy teljesen más történet, mégis a lényegi mondanivalójával szoros a párhuzam. Az negatív ez pozitív kicsengésű volt, mégis jobban bejött nekem a Pacsirta. Talán mert nem hiszek
A hónap idézete a Kása című könyvből, az alvajáró Szívós Marciról szól:
"Cirka öt percig tett-vett, matatott, pakolt, rendezkedett az asztalon, amin nem volt semmi. Halálosan komoly, elmélyült ábrázattal igazgatta a semmit. Aztán egyszer csak kész lett, és visszafeküdt aludni. […]
Reggel kérdeztem Marcit, mi volt ez? Teljes természetességgel felelte: ne mondjam el senkinek, de gátat kellett építenie a kis krokodiloknak, nehogy elvigye őket az ár.
Öt percig röhögtünk.
Öt percig röhögött a csapat is a reggelinél, amikor elmeséltem. Marci is velünk nevetett, pontosan tudta, hogy el fogom mondani."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése