2013. okt. 7.

Színházi élmény - Salemi boszorkányok

Ilyen még nem volt a blogon, de mostantól lesz. Mivel bérletem van a 2013/2014 éves szezonra, úgy döntöttem beszámolok a színházi élményeimről is.
Elég nehéz feladatot vállaltam, hisz előadás közben nem tudok jegyzetelni, és később sem tudom visszanézni. Így most, pár nappal később csak a nem túl jó emlékezetemre hagyatkozom.

Helyszín: Győri Nemzeti Színház
Az épületet 1978-ban adták át, akkor még Kisfaludy Károly nevét viselte. Építészeti érdekessége, hogy kétoldalt Victor Vasarely kerámiáiból készült képzőművészeti alkotás látható.
Igazgató: Forgács Péter

Hatévesen voltam először színházban.  A János vitézt néztük meg. Természetesen nem emlékszem semmire a darabból csak arra, hogy egy életre elvarázsolt ez a világ. Diákkoromban rendszeresen jártam előadásokra, volt többször bérletem, de az utóbbi években csak 1 vagy 2 előadásra jutottam el.
Idén azonban vettem bérletet és már meg is volt az első élmény.

Arthur Miller - Salemi boszorkányok
dráma két részben
Rendező: Bagó Bertalan

Történet:
A helyszín: Amerika 1692-ben. John Proctor viszonyt folytat a cselédlánnyal Abigail-el. A férfi felesége azonban rájön a viszonyra és elbocsátja a lányt. Amikor Abigail-t és barátnőit a tiszteletes rajtakapja egy éjszakai táncon és szeánszon, a lányok védekezésül boszorkánysággal vádolnak meg több asszonyt. Köztük Proctor feleségét Elizabeth-et is.


Főbb szereplők:
John Proctor -  Forgács Péter
Elizabeth Proctor - Szina Kinga
Abigail - Budai Zsófia
Parris tiszteletes - Ungvári István
A szereposztásról tudni kell, hogy rengeteg veterán színész játszik a darabban. Olyanok akiket már gyerekkoromban is láttam előadásokban. (Gyöngyössy Katalin, Mézes Violetta, Bede Fazekas Csaba, Áts Gyula, Rupnik Károly, Bende Ildikó, Szilágyi István)

Láttam már ezt a darabot sok-sok évvel ezelőtt, szintén a győri színház előadásában. Sajnos már csak arra emlékszem, hogy akkor is nagy hatást gyakorolt rám, de a részletek már elvesztek az idő homályában.
A történet egyébként nekem nagyon tetszik, hisz minden korban érvényes, aktuális témát feszeget. Miller az 1950-es években írta az akkoriban eluralkodó Amerika-ellenes bizottság munkájának működése kapcsán. A salemi boszorkányok tulajdonképpen mindenféle üldöztetés szinonimájaként jelennek meg.
Sajnos nem kell messzire menni ma sem, hogy aktualitást találjunk. Gondoljunk csak arra, hogy elég ha valaki "más", annak miket kell kiállni a 21. századi Magyarországon. A másságon pedig sok mindent lehet érteni: faji, politikai, vallási, szexuális stb.
Forrás
A győri előadásból a darab mondanivalója tisztán és érthetően  átjött.
A színpadkép rendkívül egyszerű, könnyen variálható volt. Talán nem véletlenül, de a puritán szó jutott eszembe róla. Nem hiányzott a több dísz, hisz a téma és a színészi játék mindent vitt. 
A színészek nagyszerűen játszottak. A legjobb színésznek itt Győrben Ungvári Istvánt és Szina Kingát tartom. Ebben a darabban nyújtott alakításaikkal is igazolták a véleményem.
Forgács Péter állítólag nagyon beteg, de én semmit nem vettem észre ebből. És vele amúgy is elfogult vagyok, nagy kedvencem. Budai Zsófia fiatal, gyönyörű színésznő. Olyan jól hozta Abigail figuráját, hogy szívem szerint én is jól megtéptem volna.
Ízlésesek voltak az erotikusabb jelenetek (szerintem a győri közönség nagyon régimódi) nem volt felesleges meztelenkedés vagy megbotránkoztatás. Minden a helyén volt ebben az előadásban. Ami nekem nem tetszett, de ez tényleg az én egyéni ízlésem, hogy nem szeretem ha a színészek lejönnek a színpadról a nézőtérre.
A darab vége, mikor Elizabeth mögött felmegy a fal és előtte imádkozik, nagyon hatásosra sikerült. Én azt már kissé homályos szemmel néztem.

Összességében elmondhatom, hogy remek előadással nyitott a 2013/2014-es évad. Hasonló folytatást várok.
Történet: 5/5
Színészek: 5/5
Színpadkép: 5/4
Összességében: 5/4,5
Nagyon tudom ajánlani azoknak akik szeretik az igazi drámai előadásokat.




2 megjegyzés:

  1. mennnyi ideig tartott a színdarab????????? hány órás? :)

    VálaszTörlés
  2. 2 óra 35 perc szünettel. két felvonás.

    VálaszTörlés