6 olvasmányom közül 2 klasszikus mű. A januári 10-es dömping után rátaláltam a szigorú önmagamra, nem adtam maximális pontszámot egyik könyvre sem.
A HÓNAP KÖNYVE!
2059. Scion London.
Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel
Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…
Jó sokáig volt a várólistámon ez a könyv ami túl sok jót nem jelent. Aztán megláttam egy rokonom polcán, nagyon megfogott a borítója, így le is nyúltam és rögtön bele is kezdtem.
Imádtam. Különösen azért mert előzetesen azt vártam, hogy ez is olyan kis tingli-tangli disztópia lesz, mint a többi, amikben a szerelmi szál fontosabb, mint a világmegváltó események. De mekkorát tévedtem! Végre egy jól felépített, de azért még mindig több titokkal rendelkező világot ismerhettem meg. Nem mondom, hogy teljesen eredeti az ötlet, de legalább nem egy-két, hanem sok-sok ötletből lett összegyúrva és így már egész újnak tűnik. Elég sok az információ ami rázúdul az emberre, túl sok a szám és az idegen kifejezés amikről fogalmam sincs hogyan kellene kiejteni, de nagyjából ezek a negatívumok amiket el tudok mondani a könyvről. (na meg a sok nyomdahiba)
A főszereplő lány végre nem tini, hisz már 19 éves, a férfi főszereplők meg még idősebbek, mégis azért megmaradt a YA kategória bája is, hisz nincs erotika és szerelmi nyűglődés. Így aztán bátran ajánlom hímnemű olvasóknak.
A cselekmény végig izgalmas és eseménydús, ha nem is váratlan, de különös fordulatokkal.
És a férfi főszereplő! Úgy kellett már nekem egy ilyen karakter! Nagyon titokzatos, elsőre félelmetes, de mégis már az első megjelenésekor érezni lehet, hogy hatalmas lehetőségek vannak benne és még a könyv végén sem tudom eldönteni, hogy ő vajon a jó vagy a rossz oldalt képviseli (bár eldőlni látszik, de azért még sok a homály) és ez nagyon jó egy könyvsorozat esetén. Még a neve is különleges: Arcturus Mesarthim.
Szóval meg vagyok elégedve Samantha Shannon első könyvével, jól gyúrta össze a kis paneleket amikből az ilyen típusú könyveknek rendelkezni kötelező. Remélem a folytatás is legalább ilyen élvezhető lesz.
(Egyébként nekem leginkább a Tündérkrónikák jutott eszembe olvasás közben, talán a másvilági kapuk és a férfi főszereplő miatt)
Várom a folytatást, angolul már megjelent januárban, remélem magyarul is hamarosan megjelenik. Addig is be kell szereznem egy saját példányt az első részből. 10/9
Ha tényleg filmre viszik akkor ajánlom, hogy Michael Fassbender legyen a nagymester!
A kéziratok nem égnek el”-mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…
Vannak könyvek amiket mindenkinek illik elolvasnia. (általános vélemény)
Ez egy olyan könyv.
Vannak könyvek amiket nem értem minek kellene mindenkinek elolvasnia. (személyes vélemény)
Ez egy olyan könyv.
A maga idejében biztos nagyon egyedi és különleges mű volt.
Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot.
Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek.
A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással. Moskát Anita novellái után az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb magyar fantasztikus könyvével jelentkezik.
Elsőkönyves, magyar, írónő, fantasy műfajban. Ha valamihez teljesen pozitívan és elnézően állok hozzá akkor ez az.
Ennek ellenére az elején folyton csak a hibákat láttam, úgy kb. a 150. oldalig, vagyis addig amíg a cselekmény teljesen át nem helyeződik Bábelbe. Amikor Dáviddal együtt beléptem a sivatagba, egy hosszú, de annál élvezetesebb utazásban lett részem. Az addig idegesítőnek ható hibákat elfelejtettem és annyira izgatott a szereplők és a torony sorsa, hogy egy ültömben kiolvastam a fennmaradt 250 oldalt.
Nagyon különleges és egyedi történetet varázsolt Moskát Anita azzal, hogy felelevenítette Bábel meséjét, úgy, hogy saját fantasy-világot épített köréje. Az istenkeresés, a vallási fanatizmus engem nagyon érdeklő témák és ráadásul hatalmas aktualitása van (sajnos) mostanában. A nehéz téma ellenére mégis olvasmányos és élvezhető regény lett a Bábel fiaiból. A karakterek közül egyiket sem zártam szívembe, sőt Dávid makacssága és egoizmusa különösen zavart, de pont egy ilyen karakter kellett főszereplőnek, hisz ezekkel a tulajdonságaival tudta csak kellőképpen indukálni az eseményeket. Arzént a súlyos öröksége gátolta abban, hogy igazán szerethetővé váljék számomra. De mindent összevetve nagyon tetszett ez a könyv, szívesen olvasnék egy folytatást, de akár egy teljesen más történetet is Anita tollából.
A sorozat harmadik részében Flóra és barátai ismét olyan helyzetekkel találják szembe magukat, amilyenekkel még sosem találkoztak. Végre megtörik a jég, és Flóráéknál talán lassan helyreáll a családi béke, ezzel párhuzamosan azonban a lány magánélete egyre zűrösebbé válik. Flóra és Dani barátsága tovább mélyül, és fény derül arra, kik és miért zaklatják a fiút. Vajon hogy reagál a D.A.C. ebben a helyzetben? És mit tegyen Flóra, ha közben ő maga is egyre jobban összezavarodik a saját érzéseivel kapcsolatban? A hosszú, közös balatoni nyaralás alatt, tisztázódnak a dolgok vagy még jobban összekuszálódik minden? Születnek-e új szerelmek, lesznek-e nagy szakítások, hogyan alakul a társaság élete? Tarts te is Flórával, Zsanival és a többiekkel, és légy részese a D.A.C. 3. fergeteges nyári kalandjainak!
Tartja a színvonalat. De. Nem lesz a kedvenc sorozatom és nem is várom tűkön ülve a következő részt.
Őszintén szólva már nem is emlékszem miről szólt, pedig csak pár hét telt el azóta, hogy elolvastam. Kikapcsolódásnak elmegy.
A Klastrom titká”-ban új oldaláról ismerhetjük meg Jane Austent. Halála után kiadott regényében az (ön)ironikus Austen mutatkozik meg nagy kifejezőerővel és roppant szórakoztató formában.
Mint minden regényében, az írónő itt is egy fiatal lány, Catherine Morland útját ábrázolja, akit kezdettől fogva „antihősnőként” mutat be. A sokgyerekes, szegény papi családban felnőtt Catherine semmi különleges tulajdonsággal nem dicsekedhet, sem nem bájos, sem nem tehetséges vagy szépreményű, ám nagy csodálója a kor „gótikus” rémregényeinek. Életére is úgy tekint, mintha regényhősnő volna, és önnön jövőjét olvasná a fordulatos regények lapjain. A jövő azonban nem tartogat számára sem szerencsés kimenetelű hintóbalesetet, amely során a semmiből felbukkanó hős megmenti majdani szíve hölgyét, sem fényes báli részvételeket, sem örökké tartó barátságokat. A lányka bathi utazása balesetmentesen zajlik, élete első bálján kis híján elvész a tömegben, anélkül, hogy bárki lovagféle fölfigyelne rá, igaznak tűnő barátságáról pedig csak egyedül ő nem sejti, hogy üres, pénzhajhász és naivitását kihasználó kapcsolat csupán.
A Northanger Klastrombeli látogatása ugyan megcsillantja előtte a dermesztő kalandok lehetőségét: szellemjárta padlásszobákat, holttestnek ható viaszfigurákat, föld alatti cellákba zárt, elgyötört feleségeket, titkos csapóajtókat, ám a regényes fordulatok és a romantikus titkok itt is elmaradnak.
Catherine jutalma mindössze némi élettapasztalat, mert ahogyan illúzióit vesztve kezdi megérteni a való életet, lassan kigyógyul romantikus csacskaságaiból, és igazi Austen-hősnővé válik: önismeretet szerez. Még egy tisztes kérő is felbukkan, akinek az oldalán aztán Catherine új fejezetet nyithat egy immár kevésbé ábrándos-ijesztő történetben: a saját hétköznapi életében.
Ez már a sokadig Austen regény amit olvastam, de először éreztem azt, hogy milyen ingerszegény lehetett az a környezet amiben ő élt, és ez mennyire befolyásolta a témákat amiről írt. (az életéről írt könyvet nem is bírtam elolvasni annyira unalmasnak találtam) A regény cselekménye ugyanis nem túl eseménydús, sőt néha egész unalmas, viszont a karakterek nagyon szélsőségesek és ez elég vicces alaphangulatot ad a könyvnek. Én legalábbis jókat mosolyogtam magamban a naiv főhősnőn, a hozomány- és férjvadász Izabellán, a hihetetlenül idegesítő rátarti és hazudós John Thorpe-on és az együgyű Mrs.Allen-en.
A könyv vége elég furcsa lett, mintha Jane nem happy endet akart volna írni, aztán mégis győzött benne a kor és a műfaj által meghatározott trend.
Jó volt, de nem a legjobb Austen.
Gondoltam megnézem a filmet, de már a szereposztásnál elbukott nálam a dolog.
Aki szerint az amerikai foci és a csajok nem férnek össze, az nem ismeri Jordant! A tizenhét éves lány a gimi csapatának kapitánya és irányítója: bitang tehetséges játékos, és a foci a mindene. (Az már csak hab a tortán, hogy a pályán folyton szívdöglesztő hapsik veszik körül…) Csapattársai tisztelik és szeretik − igaz, csak haverként tekintenek rá. De Jordannek amúgy sincs ideje pasizni, fontosabb, hogy egyetemi sportösztöndíjat szerezzen. Na meg hogy az apja végre elismerje a tehetségét.
A dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor Ty Green, a kiváló irányító beiratkozik a suliba. Az irtó dögös srác egyszerre jelent veszélyt a lány posztjára és a szívére, Jordan pedig életében először elbizonytalanodik: vajon nyerhet-e a pályán és a szerelemben is?
Az összes „baba jelzőt” elpufogtatnám erre a könyvre, úgy mint édes, aranyos, cuki, kedves stb… De legfőképpen vicces.
Nagyon jól szórakoztam rajta, annak ellenére, hogy gőzöm sincs az amerikai fociról (most sem lettem okosabb) de nem is baj, mert csak keretet adott a történetnek, nem telepedett rá.
Szokásos, a műfajra oly jellemző klisékből áll ez a sztori is, de nem is vártam mást, így csalódást sem okozott.
Szerintem az egyik legjobb LOL könyv volt, amit olvastam.
A hónap idézete:
Ha ma nem sikerül, majd sikerül holnap.
(Bulgakov)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése