2013. júl. 19.

M.C. Beaton: Agatha Raisin és a spenótos halálpite

"Agatha kikapcsolta a tévét, és elővette az Elfújta a szelet. Már alig várta, hogy a napi robottól való megszabadulását egy adag jótét intellektuális szundival ünnepelje meg, csakhogy legnagyobb elképedésére a regény kitűnő volt. Hisz' ez szemérmetlenül olvasmányos, állapította meg Agatha, aki eddig csak olyan könyveket vett a kezébe, amelyekkel az ember imponálni szándékozik másoknak. A tűz vígan ropogott, és Agatha fülig belemerült az olvasásba, míg korgó gyomra rá nem kényszerítette, hogy a curryt betegye végre a mikróba. Az élet mégiscsak gyönyörű."

Nem igazán érdekelt soha a könyvek borítója, mióta írom a blogot azóta figyelek rá. De ezt a könyvet soha nem vettem volna a kezembe ha csak a borítója és a címe alapján ítélem meg. Ezért jó, hogy van a moly, ahol lelkes olvasótábora ajánlására mégis felkerült a várólistámra.
Amikor aztán két komoly sci-fi után  vágytam a könnyed kikapcsolódásra és keresgéltem az olvasnivalók között ráleltem és belekezdtem.

Persze ez is egy sorozat.  Agatha Raisin kalandjainak 2011-ben jelent meg a 21. része a 77 éves skót, Marion Chesney Beaton tollából. Jelenleg a magyar kiadás a 9. résznél tart. sorozatcímek
Meglehetősen fura címeik vannak a könyveknek, a borítókról nem is beszélve. :)

M.C. Beaton
A főszereplő Agatha az ötvenes éveiben járó, szingli nő, aki feladva londoni életét nyugalmazza magát a reklámszakmából és vidékre költözik. Cotswolds festői tájain, békés nyugalmában azonban nem találja helyét kalandvágyó főhősnőnk. Hogy unalmát elűzze benevez a városka pitesütő versenyére. Persze Agatha nem tud főzni, így Londonban kedvenc pékségében veszi meg a spenótos pitét, melyet sajátjaként nevez be. Óriási felháborodására nem nyer, ráadásul a zsűri elnöke elhalálozik a spenótos pitétől. Bár a rendőrség balesetként könyveli el az esetet, a rámenős, erőszakos asszony bűnügyet szimatol és a gyilkos nyomába ered.

Történet: 5/2,5
Tulajdonképpen maga a cselekmény elég soványka, mondhatni lapos.  A krimi-szál nem túl erős, könnyen kitalálható ki a gyilkos és még az indíték sem okoz meglepetést. Nem is ebben van ennek a könyvnek az ereje. Hanem a tájban ahol játszódik, a karakterekben és a csipkelődő stílusban. Az egész megtestesíti azt, amit elképzelünk a vidéki Angliától. Gyönyörű, idilli környezet, minden pletykára éhes, leselkedős, intrikus szereplőkkel. Ide csöppen be a nagyvárosi életből kiszabadult Agatha. Tulajdonképpen az ő beilleszkedéséről szól a sorozat első része, némi krimivel egybekötve.

Karakterek: 5/4
Agatha elég borzalmas egy nőszemély főleg az elején, a legjobb szó rá a bosszantó. Nagyszájú, ki ha én nem figura, amolyan minden lében kanál. Persze idővel árnyalódik a kép, de az különösen tetszik, hogy az író mindvégig megtartja a szarkazmusát ha Agatharól van szó. És ráadásul nem a szokásos csinos szingli csaj a főszereplő, akiért persze minden férfi oda van. Nem nem,  a szingli (egyébként elvált) csaj már megöregedett és a hajszolt élettől meg is keseredett, a férfiak pedig inkább elkerülik jó messzire. Eléggé ellentmondásos személyiség akit azért a végére meg lehet kedvelni.
Sajnos a többi szereplő egyenlőre csak asszisztál, gondolom a továbbiakban jobban előtérbe kerülnek. Gondolok itt főleg Bill Wong-ra a zsarura és az új szomszédra.

Stílus: 5/4
Nagyon nehezen szoktam meg, a 20. oldalon megfordult bennem, hogy feladom és abbahagyom. De úgy vettem észre, hogy mindig így vagyok ha ez a fanyar, szarkasztikus  angol humor kerül előtérbe. Mihelyst megszokom  pont ez válik a könyv legnagyobb erényévé. Elég jól megcsipkedi a skót hölgy az angolokat. :)
Annyira szeretnék elmenni erre a környékre, csodás lehet.

Kiadás:
1992-ben jelent meg eredeti nyelven, amit magyarul az Ulpius adott ki 2011-ben. A borító nagyon nem jön be, de látva a többi részt már kezdem szokni. :)

Összefoglalva: 5/3
Nem egy nagy történet, de mégis kellemes érzést hagyott maga után. Mindenképpen folytatni fogom a sorozatot, mivel kíváncsi vagyok, hogy alakul Agatha cotswoldi élete.
Ajánlom Agatha Christie rajongóknak, csak ne legyenek nagy elvárásaik a bűnüggyel kapcsolatban. Inkább a hangulat az ami számít ennél a könyvecskénél.  Strandra kiváló.




2 megjegyzés:

  1. Nekem a bűnügyi szál is tetszett mert én nem tudtam gyorsan kitalálni :) meg imádom a címeket és a borítókat, de hát igen kell egy kis szoktatás némely embernek mert a britek ízlése meg humora eléggé érdekes tud lenni néha :D tervezem folytatni az olvasását mert a környezetet én is imááádom :)

    VálaszTörlés
  2. Azóta már kivégeztem további két részt és tovább is fogom olvasni, csak tartok egy kis szünetet két rész között. Eddig minden rész jobb volt mint az előző. Olyan kis aranyos az egész, bár a krimi-szál továbbra sem erős. Agatha-t viszont már imádom minden hülyeségével együtt.

    VálaszTörlés