2016. júl. 5.

L.I. Lázár - Rejtőző kavicsok

Fülszöveg:
Ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Lille, a megbízhatóság és a jólneveltség szobra kettős életet él, a valóság elől egy álomvilágba menekül. Praetor, a laza és jómódú srác gondtalanul váltogatja a csajokat, szórja a latin szavakat, s bár ő a csapat esze, mégis lazán elindul a lejtőn. Krisz, a vezérhím, aki „nagyvadat” vesz célba, de azt nem sejti, hogy ez a vadászat megváltoztatja az életét. Anna, a vagány tanárnő különc módszerekkel küzd a tanítványaival – csakhogy múltjában sötét folt éktelenkedik…
– Meddig tart még a kihallgatás?
Lille elszégyellte magát. Tényleg szó szerint letámadta.
– Innál valamit? Éhes vagy?
– Kislány, a kijelentő módról hallottál már?
Bocs… Esküszöm, nem kérdezek többet! – Lille felemelt egy kavicsot, nézte egy darabig, aztán eldobta. – Apám kavicsnak hívja a felbecsülhetetlen értékű embereket.

Kiadó: Móra 2012
Műfaj: ifjúsági, iskolás

Ismét egy könyv, ami ezer éve porosodott a polcomon arra várva, hogy kézbe vegyem. Ennek oka az, hogy meg voltam arról győződve, hogy L.I. Lázár név egy férfit takar. Azért is szereztem be, mert kíváncsi voltam, hogy egy férfi író hogyan látja a magyar ifjúságot.  Aztán kiderült, hogy az írói álnév alatt Lázár Ildikó bujkál, én meg csalódottan feltettem a könyvet a polcra, mert nem akartam egy újabb SZJG-t olvasni. 
Mondjuk ebből a szempontból aztán pozitív csalódás ért, mert egyáltalán nem olyan, nekem inkább a Holt költők társasága jutott eszembe. Nem röhögtem hangosan, nem maszatoltam el a szempillafestéket sírás miatt, de mégis jó érzéssel tettem vissza a könyvet a helyére, igaz maradt bennem egy kis hiányérzet, ami mindenképpen folytatásért kiált. 
Pedig az első oldalak nem bűvöltek el, nagyon szájbarágósnak éreztem, a párbeszédeket meg nagyon erőltetettnek. Így nem beszélnek emberek egymással, főleg nem a gimisek. Szinte mindegyik srác művelt és intelligens, óriási lexikális tudással. Olyannak tűnnek nekem, mint azok az elsősök akik úgy mennek suliba, hogy már tudnak írni-olvasni és unják az egészet, a tanítónéni meg nem tudja lekötni őket. De ebben a történetben a lázadó kamaszok kapnak egy igazi tanítót, akit persze ki akarnak csinálni. Olyan tanárral sajnos én nem találkoztam soha, mint Anna, bárcsak lenne egy ilyen "nevelő" minden iskolában. Ez a könyv sem tartozik a hiteles, valós gimis életet bemutató regények közé, túl sok(féle) probléma üti fel a fejét, túl kevés idő alatt, túl kicsi közösségben. Hitetlenül csóváltam a fejem olvasás közben, persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem már az emlékeim is kopottak a középiskoláról. Lehet, hogy manapság tényleg vannak ilyen diákok? És tanárok? És apák?
Azért egy idő után sikerült beleszoknom ebbe a környezetbe, elvonatkoztattam a saját emlékeimtől és szerintem a történet is levetette az "oktató" jellegét, amikor ez megtörtént, akkor már jól tudtam szórakozni, meg tudtam szeretni a karaktereket (Preator a szívem csücske). Észre sem vettem és pár óra alatt el is olvastam az egészet, és már most biztos vagyok benne, hogy újra fogom olvasni. 
Történet: 10/8 annyira nem eredeti, hogy tízest érdemeljen, de úgy tud szórakoztatni, hogy tanít is. Lehetne belőle ajánlott olvasmány a kortárs magyar irodalom keretein belül.
Karakterek: 10/8 Preator, Krisz jól sikerült karakterek, de a másik két srácnak még a neve sem jut eszembe. Anna és Lille szintén szimpatikus, bár egy ilyen okos lány, mint Lille nem értem miért nem akadt fenn azon, hogy ajándékot kapott a címére(!) a titkos hódolótól, aki elméletileg nem ismeri a lányt. (ez a rész különösen zavart)
Stílus: 10/9 igényes fogalmazás, jóleső humorral fűszerezve. Végre egy író akinek van szókincse és használja is, de nem próbál meg erőlködve trendi lenni. 
Értékekésem: 10/8
Egy kicsit kihagyott ziccernek érzem ezt a történetet. Túl rövid és összecsapott, ahhoz, hogy igazán kultikus, kiemelkedő legyen. Kellett volna még gyomlálni, ültetgetni, rendezgetni azokat a kavicsokat. 
Ezek ellenére is várom a folytatást. (ha lesz egyáltalán) Lesz? Ha nem az sem baj, van fantáziám, tovább tudom gondolni. (csakis happy end-el)

2016. júl. 1.

Összefoglaló - 2016. május

Folytattam az előző hónapban megkezdett fantasy mániámat. Ezúttal mindössze négy könyvet sikerült elolvasnom.
Természetesen mindegyik könyv egy-egy sorozat része. Magyar írótól nem olvastam, 1 nő és kettő férfi a nemek szerinti elosztás.

A hónap könyve:


Anthony Ryan: A vér éneke
Hollóárnyék trilógia első része.
Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.
A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.
Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.
Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?
Műfaj: fantasy, high fantasy
Kiadó: Fumax 2014
A könyv első fele tulajdonképpen egy ifjúsági fantasy, mely egy kölyök férfivá érését meséli el. Ez a rész szinte tökéletes volt, alig bírtam letenni annyira tetszett. 
Amikor Vaelin felnőtt és bekerült a „gépezetbe” a politikai intrikák, harcok, háborúk világába, egy kissé megcsappant az olvasási kedvem. De ez egyéni ízlés kérdése, mert maga a történet továbbra sem lett unalmas – ami lássuk be óriási erény egy ilyen hosszú könyvnél – csak én nem bírom ha rátelepszik a sztorira a politikai cselszövés, nem is beszélve a rengetek harci leírásról. Van benne romantikus szál, de ez nem egy női fantasy. 
A főszereplő egy meglehetősen higgadt, kicsit távolságtartóan viselkedő, de mégis szimpatikus figura. Rendtársai is figyelemreméltó, jól megformált karakterek. 
Ami miatt nem kap 10 pontot ez a könyv, az a világfelépítés, túl középkori, némi vallási felhanggal és egy kis mágiával, nekem túl klisés. 
Értékelésem: 10/9

Azoknak akik most ismerkednének meg ezzel a könyvvel azt tudom ajánlani, hogy figyeljenek az apró részletekre, mert az író sok mindent elárul, aminek lehet, hogy csak 200 oldal múlva lesz jelentősége, ugyanakkor tévútra is visz egy-egy elejtett megjegyzéssel.


Anthony Ryan: A várúr
Hollóárnyék trilógia 2. része
Hazatérése után Vaelint, az új király kinevezi az Északi Végek várurának. A megfáradt harcos azt reméli, végre békére lelhet ezen a kietlen, fagyos vidéken, távol a királyság hazugságaitól és intrikáitól. Ám a vér énekével megáldottak nem élhetnek csendes életet. Sok ellenség elhullott Janus király háborúiban, de nem minden legyőzött halt meg, így Vaelin célponttá válik, nem csak azoknak, akik bosszúra szomjaznak, hanem azok számára is, akik tudják, mire képes. A Hit alapjai megrendültek, a királyságban egyre többen beszélnek nyíltan uralkodóváltásról. A vér éneke felbecsülhetetlen segítőtárs az ilyen vészterhes időkben, de használója az igazi hatalom töredékét birtokolja csak azokhoz képest, akik ismerik titkait. Valami ugyanis a királyság ellen vonul, valami, ami szörnyű erőknek parancsol, és Vaelinnek rá kell ébrednie: a végső megsemmisüléssel szembenézve még a legkelletlenebb kéz is kész kardot rántani.
Műfaj: fantasy, high fantasy
Kiadó: Fumax 2015
Szerettem olvasni, jó volt. De. 
Az első rész az igazi nagy fantasykhez mérhetően is színvonalas volt, a jól felépített karakter központúságával és a jól megszőtt, bár eléggé lassú történetével. 
Ez a rész viszont csak egy a sok jó, de nem kiváló színvonalú könyvek között. Más kategória. 
Két bajom volt vele, az egyik a rengetek mellékszereplő, akiket képtelen voltam megjegyezni, nem is tudtam kötődni hozzájuk, így sorsuk (haláluk) nem tett rám mély benyomást. 
A másik problémámat nehéz megfogalmazni, de talán úgy írnám le leginkább, hogy nem tapadt a történet. 
Volt úgy, hogy két napig nem tudtam olvasni és amikor újra kezembe vettem, fogalmam sem volt, hogy éppen hol tartok, kivel mi van. A 4(5) szálon futó cselekmény is megnehezítette a dolgot, bár én kimondottan szeretem a több szálas sztorikat. Na ennyit a hibákról. 
Amúgy ahogy már írtam élveztem a történetet, érdekes volt, hogy míg az első rész szinte teljesen férfi központú volt, most két hölgy is saját fejezeteket kapott, mégsem fordult át a cselekmény romantikus giccsbe (ezért szeretem jobban a férfi fantasy írókat). 
A történet nemhogy nem lassú, de valósággal száguld, rengeteg minden történik a 4 főszereplővel, miközben végig tudtam, hogy hosszú vándorlásuk egy felé viszi őket. 
Leginkább Frentis életének alakulását követtem a legnagyobb érdeklődéssel, de az új szereplő Reva is hozott frissességet a könyvbe. 
Értékelésem: 10/8 Annak ellenére, hogy más a színvonala ennek a résznek, mégsem tudok 8 pontnál rosszabbat adni rá (talán inkább az első részt kellene felpontoznom). 
Kíváncsian várom a folytatást. (júliusnál lesz)

Erika Johansen: Tear királynője
Tear királynóje sorozat 1. része A tizenkilenc éves Kelsea Glynn pontosan olyan, mint a többi hasonló korú lány: engedetlen, meg van győződve a saját igazáról és mindig mindent jobban tud az idősebbeknél. De tőlük eltérően ő éppen egy királyságot készül megörökölni: egy királyságot, ami korrupt, romlott és veszélyes. Vagy a legrettegettebb uralkodójává válik, vagy már az első héten orgyilkosok áldozata lesz – minden rajta múlik, és azon, hogy milyen döntéseket képes meghozni. Erika Johansen regénye klasszikus fantasy elemekből építkezik, de nem szégyell sokszor kegyetlen és erőszakos lenni: a Tear királynője egy fiatal lány történetét meséli el, aki sokáig volt kénytelen száműzetésben élni, hogy végül hűséges testőreivel visszatérjen, és elvegye, ami jogosan jár neki. Fekete mágiával, rejtélyekkel és akciódús jelenetekkel teli történet, amire már Hollywood is lecsapott: várhatóan Emma Watson lesz a készülő film főszereplője és egyben producere is.
Műfaj: fantasy, high fantasy, ifjúsági
Kiadó: Agave 2015
Ez az a tipikus „jólesett” kategória. Szerettem olvasni, sőt a feléig faltam az oldalakat, kedveltem Kelsea-t és a többi szereplőt is, a felépített világ is tetszett. Középkori fantasy világ mágiával, amiről azonban kiderül, hogy a jövőben játszódik, valamilyen még nem körvonalazódott apokaliptikus esemény után. A főszereplő egy karakán csajszi, egyenlőre szinte nulla a romantikus vonal a sztoriban, de azért vannak figyelemre méltó férfi karakterek is. 
Értékelésem: 10/8 mert hiányzik a fűszer a történetből. 
De mindenképpen vevő vagyok a folytatásra.

Brent Weeks: Az árnyak útján
Éjangyal trilógia 1. része
Durzo Blint számára az orgyilkosság művészet, és ő a város legelismertebb művésze.
Azoth számára kétes a túlélés. Valami olyasmi, amit senki sem garantál. Utcagyerekként nő fel a nyomornegyedben, és megtanulja gyorsan felmérni az embereket. Ahogy megtanul vállalni bizonyos kockázatokat is. Olyan kockázatokat, mint Durzo Blint tanítványának állni.
De hogy felfogadja őt, Azothnak hátat kell fordítania régi életének, és elfogadnia új személyiségét és nevét. Nem Azoth többé. Kylar Sternként meg kell tanulnia az orgyilkosok világának veszélyes politikáját és a különös varázslatokat – és kifejleszti a halálhoz való érzékét.
Műfaj: fantasy, high fantasy
Kiadó: Könyvmolyképző 2010
Az év eleji krimi korszak után, most fantasy korszakomat élem. Csak és kizárólag ez a műfaj köt le, ebből is a high és dark fantasy. 
Csináltam egy áttekintést itt a moly-on arról, hogy milyen könyveket érdemes beszerezni ebben a kategóriában, így aztán nem véletlen, hogy az értékeléseim is többnyire pozitívak, hisz sok moly (többnyire) nem tévedhet. 
Bár van 0. történet is ehhez a sorozathoz, direkt nem azzal kezdtem, bevallom én nem bírom az utólag megírt előzményköteteket, sem pedig a kiegészítő novellákat (ahogy elnézem ennek most óriási divatja van a magyar szerzők körében is), talán majd sorra kerül ha elolvasom az összes részt. 
Jó kis történet volt, érdekes szereplőkkel, egy kemény világgal, amely azonban bennem nem állt még össze egésszé. Kicsit hézagos a világfelépítés, de nyilván kell valami a többi részbe is.
Rengeteg az akciójelenet, különösen a vége felé, nekem már túl sok is volt, főleg hogy rengeteg mágia is volt benne, ami ilyen mennyiségben számomra már nem élvezhető. 
A sok csűrcsavar, hazugság és a fordulat a végén (Roth) engem már lefárasztott, de mindezek ellenére örülök, hogy megvan a 2. rész is és folytathatom tovább. 
Érdekes módon nem Kylar sorsa izgat jobban, hanem Logané.  
Értékelésem: 10/8