2014. jan. 1.

Kiera Cass - Az Elit

"Döntenem kellett. Aspen vagy Maxon.
De hogyan is választhatnék, amikor mindkét lehetőség annyira jó volt? Hogyan hozhatnék olyan döntést, ami elpusztítaná énem egy darabját? Azzal nyugtattam magam, hogy még van időm. Még mindig van idő."


Sztori:
6 lányra szűkült a mezőny. Ebből a hatosból kerül ki Maxon herceg felesége. America is a lehetséges jelöltek között van. Kapcsolata a herceggel és régi fiújával Aspennel  meglehetősen ingatag és változó. Miközben a lány megpróbál eligazodni szíve útvesztőiben a lázadók is egyre gyakrabban jelentenek fenyegetést.

A Párválasztó trilógia 2. része. Az első részről a beszámolóm itt található.

Történet: 10/8
Azt hiszem sokat elmond az, hogy pár óra alatt kiolvastam. Sajnos érződik rajta, hogy ez egy középső kötet annak minden erényével és hibájával. Csak nagyon lassan bontakoznak ki a történések, mind a szerelmi, mind a politikai téren. Túl sok még a titok és félek, hogy sokra a 3. kötet sem ad választ. Valószínű, hogy ezt érzi az írónő is, és ezért születnek a kiegészítő novellák. (sajnos ennek magyarosításáról nem tudok). Most is volt izgalom, ami a lényeg, hogy volt karakterfejlődésváltozás is, de számomra túl sok volt a nyűglődés. Kicsit bátortalan volt ez a kötet, sokkal merészebb húzásokkal kellett volna előállni. Különösen ami a politikai, társadalmi konfliktusokat illeti. (egy csöppet szánalmas, hogy képtelenek megvédeni egy palotát a lázadóktól)  Így megmaradt ez a könyv igazi tündérmesének némi politikai felhanggal, amit kellemes volt olvasni.

Karakterek: 10/8
America sajnos kissé megzavarodott, ami érthető is meg nem is. Miközben szereti Maxont, nem hiszi, hogy képes lenne királynőként helytállni. Ráadásul Mer mindig őszinteséget várna el a hercegtől miközben neki is van vaj a fején elég. Én már nagyon vártam, hogy egy váratlan húzással mégiscsak hazamegy. Nem tetszik ahogy játszik a két sráccal. Aspen szerintem teljesen felesleges ebbe a sztoriba, nélküle is hihető és érdekes lehetne a lány örökös vívódása, kétségbeesése. Bennem semmilyen nyomot nem hagy az ő karaktere. Ebből a szempontból az írónő nem végzett túl jó munkát.
Henry Cavill
Maxon (nekem Henry Cavill testesíti meg) végre kinőtte a jófiú szerepet. Volt amikor már én is kétségbe vontam szándékait, de egy cseppet sem neheztelek rá (na jó Celeste miatt talán egy kicsit) mert a legtöbb pasi már rég feladta volna az egészet ezzel a szeszélyes leányzóval. Kicsit jobban meg lehetett őt ismerni, különösen a diplomáciai érzékét, a lassú víz partot mos politikáját és az apjával való kapcsolatát. És miközben kicsit megkopott a fényes máz mely az első részben körülvette még mindig sokkal érdekesebb és vonzóbb, mint Aspen.
Sajnos a lányok közül sokan nem kaptak igazi karaktert. Tulajdonképpen Celeste és Marlee a két megjegyezhető lány a többi nálam egybemosódik.

Stílus: 10/8
Rendkívül olvasmányos, még mindig nagyon egyszerű, nem igazán mutat előrelépést az első kötethez képest. Amiben fejlődni kellene az írónőnek az a karakterek árnyalása és a bátrabb cselekményvezetés. 

Kiadás
2013 GABO kiadó. Hasonlóan az elsőhöz ez is igényes kiadás szép borítóval.
Műfaj: ifjúsági, dísztópia, romantikus

Összesítve: 10/8
Bár eggyel kevesebb pontot kapott, mint az első rész, attól még nagyon is tetszett, és mindenképp ajánlom azoknak akik eddig féltek a dísztópiás könyvektől viszont szeretik a romantikát. Ez a sorozat igazából egy kosztümös mese egy dísztópiás világban, sok-sok romantikus elemmel.
Én alig várom, hogy olvashassam a folytatást. (lehet, hogy csak egy év múlva? Brühühü :( ) 
Megjelent: 2014.05.13. a 3. rész is.


2 megjegyzés:

  1. Szia nem tudod honnan tudnám letölteni pdf-ben? Találtam egy verziót de az sajnos tele van hibával alőre is köszönöm!:D karpathylili@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nem tudom, én "rendes" könyvben olvastam.

      Törlés