2013. nov. 14.

Gaura Ágnes - Vámpírok múzsája

"– Jöhetsz, de jobb lesz, ha egyedül beszélek Bélával.
– Melyik Bélával? Tetves Béla vagy Fülbenyalós Béla?
– Fúj, egyik rosszabbul hangzik, mint a másik. Nem tudom. Tetvet nem láttam a hajában, és a fülembe se nyalt, hála az égnek. Viszont mindig hosszú, fekete bőrkabátot hord, mintha valami hollywoodi produkcióhoz szerződtették volna.
– Á, Bőrkabátos Béla!"


Sztori: 
Borbíró Borbála munkájának élő, nemzetközileg is elismert vámpírkutató. A Magyar Vámpírkutató Intézet és vele Bori állása azonban megszűnik. A belevaló lányt egy nagyon veszélyes feladattal keresi meg a titokzatos Attila. Arra kéri, hogy épüljön be a vámpírok közé és fürkéssze ki titkaikat.

Moly adatlap

Sokáig csak nézegettem ezt a könyvet, nehezen adtam meg magam. Magyar vámpíros könyv, na ne már! Milyen könyv az, ahol Bélának hívnak egy vámpírt! De azért csak rákerült a kívánságlistámra, valószínű azért mert több olyan moly is pozitív jelzőkkel illette akiknek adok a véleményére. Mivel magyar íróktól szívesebben vásárolok könyvet ezért egy rendelésemnél ez lett a plusz könyv.

A Borbíró Bori sorozat eddig két megjelent kötettel dicsekedhet és egy előzmény novellával.
1. rész: Vámpírok múzsája
2. rész: Átkozott balszerencse
Novella: Démoni színjáték

Az írónő féltőn óvja magánéletét, a Gaura Ágnes nem a valódi neve. Amit megtudtam róla, hogy kétgyermekes családanya, aki a főfoglalkozása mellett írogat. Itt olvashattok vele egy interjút: http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/2013/11/interju-magyar-vampirok-anyjaval.html
A facebook-on nemcsak az írónő, de sorozatának két fő karaktere is megtalálható.


Történet 10/8
Nem értem az első 100 oldalt. Az Amerikában történtek és az ott megismert szereplők teljesen feleslegesek voltak a továbbiak ismeretében. Többször is észrevettem, hogy elkalandozik a figyelmem és oldalakat kellett újraolvasnom. Ekkor a húgom már túl volt a könyv olvasásán és valamennyi könyvesboltban a második részt kutatta. Nem értettem miért olyan lelkes. Azóta értem.
Attól kezdve, hogy Bori visszajön Magyarországra és megismerkedik Attilával beindul a történet. Rögtön lekötött a könyv. Sőt nem is akart elereszteni.
Olvasás közben már egyáltalán nem zavart, hogy ez az urban fantasy hazánkban játszódik és ennek megfelelően magyar nevekkel és szereplőkkel van tele. Sőt, szerintem ez ad egyfajta bájt az egésznek. "Magyar nyakba, magyar szemfog" Az a Mo. ami a könyvben megjelenik roppant toleráns és emiatt nagyon tetszik nekem. Itt bizony a vámpírok teljes jogú állampolgárai az országnak. De valamit titkolnak, és ezt kell kinyomoznia Borinak.
Ami szerintem mindenkinek bejön ebben a történetben az Bori és Attila szócsatái. Én inkább belül szoktam mosolyogni, de az ő jeleneteiken hangosan röhögtem. Mindketten nagy dumások, ennek megfelelően a szövegük nem nélkülözi a káromkodást sem. Annak ellenére, hogy a történet nélkülözi a túlzott romantikát és erotikát, mégis inkább lányoknak való olvasmány. Talán azért mert a főszereplő nő. Egyébként engem a történet és a főszereplő is gyakran eszembe juttatta a korai Anita Blake könyveket.
Maga a cselekmény egy szálon fut és túl nagy meglepetésekkel nem szolgál. Sokkal inkább Bori karaktere, Attila titokzatossága és a köztük lévő kémia ami leköti az ember figyelmét.

Karakterek: 10/10
Bori nagyon jól megalkotott szereplő. Csinos, belevaló, nagypofájú, de ha valami baja van minden szívbaj nélkül dob egy rókát. Okos (egyiptológus diplomával), de néhány dologban meglehetősen esetlen. A szerelmi élete katasztrófa, mindössze egy virtuális pasit tud felmutatni. A szórakozás nála az online játékot és a darts-ot jelenti. Szóval egy olyan lány, akivel szívesen azonosulunk mi csajok. Pláne, hogy szereti a málnapálinkát. :)
Ami a másik főszereplőt illeti, róla nem lehet spoiler nélkül írni.  
Spoiler!
Attila nem a szokványos álompasi. Egyrészt öreg (szerintem nem, 46 éves), másrészt nős. Szó sincs romantikus kapcsolatról közte és Bori között, de az vitathatatlan, hogy ők szállítják a legszórakoztatóbb jeleneteket. Nagyon idegesített az örökös tejívása, végig éreztem, hogy róla ki fog derülni valami. És lőn! Annak ellenére, hogy házasságban él, még érzem, hogy lesz itt valami Borival a következő részekben.
A címszereplő, vagyis a múzsa személye meglepetésként ért, mert azt gondoltam előzetesen, hogy majd Bori lesz az. Ligeia eléggé félelmetes, de kissé kidolgozatlan karakter. (ettől a névtől folyton keresztbe álltak a szemeim és nem állt rá az agyam) Kíváncsi vagyok lesz e még szerepe.
 Spoiler vége!
Koppány a vámpír, nekem nagyon szimpatikus. Kár, hogy Bori irtózik a vámpírromantikától. A következő részben szeretnék találkozni még vele, csakúgy mint Kristóffal és Bowmannal. Róluk nagyon kevés dolog derült ki, de az igazán kíváncsivá tett.

Stílus: 10/9
Élvezetes, gördülékeny. De néha kissé túlmagyarázó. Az elején, azon a bizonyos 100 oldalon többször is eszembe jutott Leiner Laura. Ő szokott mindent túlmagyarázni. De mindössze ennyi a hasonlóság a két írónő között. Gaura stílusa inkább L.K. Hamiltonéhoz hasonlít. (erotikus jelenetek nincsenek) Nekem nagyon tetszik a könyv humora, dinamikája. Pont annyi szabadszájúság van benne amit én még eltűrök. E/1-ben íródott, Bori szemszögéből.

Kiadás:
Delta Vision 2012.
Tetszik a borító, a rajta lévő figura egyértelműen olyan mint Bori. Találtam néhány nyomdahibát és lehetne a betűméret is kicsit nagyobb. Viszont strapabíró, két olvasás után is újnak néz ki.

Műfaj: 
urban fantasy

Kedvenc jelenetek:
Bori és Attila szócsatái. Íme egy példa:
" -Klinikai kísérletek bizonyítják, hogy a páciensek kilencvenhét százalékánál használ.
-Tényleg? -Nem. De ha reklámot csinálnék ez a mondat biztos szerepelne benne. Állítólag a nők miatt rakják bele a számokat. Minden, ami nyolcvanon felüli szám, női vásárlókat vonz. Valószínűleg azért, mert ezt a nagyságrendet már el sem tudják képzelni.
-Elmúlt a népmesei varázsod – közöltem vele – Hacsak paraszt mivoltodat nem tekintem annak."


Összegezve: 10/9,5
Könnyed és szórakoztató olvasmány. Elsősorban azoknak ajánlom akik szeretik az erős női karaktert és titokzatos pasikat felvonultató fantasy-kat. (Anita Blake, Tündérkrónikák stb.)
Nem kell megijedni az első 100 oldaltól sem, ez valószínűleg az "első könyv a sorozatban" szokásos hibája.
Kimondottan tetszett, hogy nem tinikönyv, hisz Bori is már a húszas évei végén jár. 
Húgomnak meg üzenem: Már meg is vásároltam a 2. részt. :) De ezt most én olvasom először. :)
 

2 megjegyzés:

  1. Huh, az igazat megvallva még az életben nem hallottam erről a könyvről, de mivel a vámpírok amúgy se az én asztalom, el se tudom képzelni, hány pozitív értékelést kéne olvasnom ahhoz, hogy várólistára kerüljön nálam. :"D A magyar nevektől amúgy sokszor én is irtózom, de pl. ifjúsági regényben még könnyebben emésztem. Fantasy-vonatkozásban tényleg elég meredeknek tűnik Koppány, a vámpír, bár a Bélánál lényegesen jobb (Bélának a kaktuszomat hívták - béke vele). :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egyszer mégis ki akarsz próbálni egy vámpíros könyvet ezt tudom ajánlani. Tipikus, a régi értelemben vett vámpírok vannak benne (nem fényben csillogók, akik nappal is sétafikálnak), Igazából ők csak a körítés, a lényeg Bori, aki nagyon jól eltalált női figura és ember. Olvasás közben már nem zavaróak a magyar nevek, sőt. Béla pedig nagyon király. Bár erről a névről az ősrégi vicc jut mindig eszembe: Négybetűs női név, mi az? :DDD

      Törlés