2012. okt. 14.

X-Faktor 2012.10.13.

Új évad, új nagyon fura versenyzőkkel.
 A válogatókról a véleményem: a 28 év feletti korosztály nagyon gyenge, még Lass Bea lehet érdekes de ő is inkább a Csillag Születikbe való. A csapatokat én is így válogattam volna össze, a fiúknál egyedül Oláh Gergővel értettem egyet, a lányoknál egyedül Timinek drukkoltam és ő be is került.
Na de lássuk mi történt az első élő adásban. A nyitó dal tuti playback volt, pár embernek nem ment a tátogás. :((
Nóri annyira hadart alig kapott levegőt. Az első négy előadás után azt gondoltam: na ennyi volt én ezt befejeztem, szerencsére utána viszont egész jó produkciók jöttek. Nézzük sorrendben, zárójelben a nálam elért sorrend:

1. P.J.Z. (8)
Egy árva szót sem értettem belőle, javaslatom, hogy legközelebb feliratozzák. Nagyon közepes kis előadás volt, nem tudtak bulit csinálni, pedig a szám jó volt (Black Eyed Peas) 10/6
2. Kvaka Andi (11)
Így meggyalázni ezt a jó Guns számot, te jó ég!! Akármilyen jól is énekel a csaj ezt nem bocsátom meg neki. Ráadásul, hogy elcseszték a haját szegény lánynak.10/5
3.  Fehér Zoltán (7)
Nem igazán értem ő mit keres ebben a versenyben, amikor nála két jobb fiú vérzett el a mentor házban. A szám amit énekelt nagyobb hangot igényelt volna, a végére azért volt fejlődés. (G.Michael, Elton John) 10/6
4. Stone (12)
Hogy került ez ide??? Fásy-mulatóba estleg, de nem az X-Faktorba. (Zanzibar)10/2
5. Antal Timi (2)
Nem bírom ezt a zenei stílust, de neki nagyon jó hangja van és végre egy énekesnő aki nem kiabál. (Whitney Houston) A szinpadi előadáson azonban van még mit gyakorolni. 10/8
6. Like (10)
Borzalmasan fura szám volt, hamisak is voltak, nem állt össze az egész. (Kelly Clarkson) 10/5
7. Zámbó Krisztián (9)
Geszti mondta meg a tutit. Vagyis nagyot akar a szarka csak nem bírja a .... Szerintem sokszor hamis volt. (Backstreet Boys) 10/6
8. Spirit (4)
Nem volt tökéletes, de jó volt én élveztem. Nagyon jól választottak dalt. (Fun-We are young) 10/8
9. Oláh Gergő (1)
Őt nagyon vártam, mert a válogatókon nagyon tetszett és nem hiába mert most is szuper volt. Profi, kész előadás volt. Ennyi. (Bruno Mars) 10/9
10. Csobot Adél (5)
Irtóra idegesítő kis csaj, látszik rajta még nem kapott jó nagy s.g-be rúgást az élettől.  De jó számot választottak Malekkal és jól is adta elő. (Caro Emerald) 10/7
11. Szabó Dávid (6)
Jó pár évvel ezelőtt láttam őt színházban a Rongyláb főszerepében. Zseniális volt, pedig akkor csak 20 körül lehetett. Hogy lehet Enrique Iglesias számot választani egy versenyben? Hát olyan is lett. 10/6
12. Lass Bea (3)
Tetszik a hangszíne és kellemes volt az egész. Ne drámázzon és akkor még jó is lehet. (Lady Gaga) 10/8

Nálam Oláh Gergő nyerte ezt az estet, Antal Timi és Lass Bea és a Spirit előtt.
 A leggyengébb Stone volt és Kvaka Andi, igaz ő nem az ének miatt hanem a borzasztó dalválasztásért. Malek Miki ezt jól elcseszted!

Azért meglepődtem Fehér Zoli-n, ő nem volt olyan gyenge és be is bizonyította a párbajdalában, hogy azért tud ő. Szerintem szépen énekelt, igaz Andi is. Meglepett a mentorok döntése, de így végre Miki jobban koncentrálhat a legjobb énekesnőre (Timi) és az egyik legjobb előadóra (Adél)
Nekem biztos nem fog hiányozni Andi. Ő volt az egyik leguncsibb versenyző.

Kocsis Tibóról nem tudok nyilatkozni. mert szerintem elaludtam a reklámok alatt, éppen arra ébredtem amikor Nórika kimondta Gergő nevét. :) Nem érzek késztetést rá, hogy bepótoljam. :(

Az előzetes várakozásaim ellenére jobbak voltak a produkciók mint vártam, különösen azok akiket olyan sokan ostoroztak (Adél, Bea,)
Nos ezek után bevallom kíváncsian várom a jövő hetet. Remélem a jók jók maradnak és a most rosszul teljesítők feljebb küzdik magukat.
Az általam győztesnek ítélt produkció: http://xfaktor.rtlklub.hu/video/183055




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése