2012. jún. 14.

Top 10 könyvsorozat - 3. helyezett: J.K. Rowling - Harry Potter

"Nos, itt volnánk, fiacskám. Kilences vágány és a tízes vágány. A te vágányodnak valahol a kettő között kellene lennie, de úgy tűnik, még nem építették meg."

És igen! Végre elértem a dobogós helyezettekig, a bronzérmet nálam ezúttal a HP sorozat kötetei érdemelték ki. Azért írom azt, hogy ezúttal, mert lehet ha két hónap múlva folytatom a listát már más lenne a sorrend.

Ugyan mit írhatnék erről a sorozatról? Mindenki ismeri, ha valaki nem olvasta az biztos látta filmen. Csak a fantasy műfajt teljesen elutasítók és a magukat nagyon komolyan vevők kérik ki maguknak, és jelentik ki büszkén, hogy nem olvasták és nem is láttak belőle még 5 percet sem. Na persze, hiszi a piszi. Véleménye persze mindenkinek van róla.

" Az embernek soha nem lehet elég zoknija."



Bőven a húszas éveimet tapostam amikor a könyvtárban kutatva ráleltem az első részre a Harry Potter és a bölcsek kövé-re. Ez olyan 2000 körül lehetett, amikor már hazánkban is nagy rajongótáborral rendelkezett az addig megjelent 3 rész és már megkezdték az első rész megfilmesítését.
Úgy gondoltam ami ennyi embernek tetszik az csakis jó lehet.
Bevallom az első oldalak elolvasása után nagyot csalódtam. Olyan amatőr "íze" volt az egésznek, az egyetlen értékelhető szereplő számomra már akkor is a titokzatos Piton professzor volt.
Ráadásul a tesóm kiröhögött, hogy ilyen öreg fejjel képes vagyok gyerekkönyvet olvasni. Aztán persze egyszer csak azt vettem észre, hogy ő is bújja a könyveket és a polcon szép sorban elkezdenek sorakozni a kötetek.
Észrevétlenül szippantott be ez a varázslatos világ, a különleges figuráival. Emlékszem a 4. rész elolvasása után milyen nehéz volt várni a következő kötet megjelenéséig. Először fordult elő, hogy komolyan azon gondolkodtunk meg kellene tanulni tisztességesen angolul, persze túl lusták voltunk hozzá. Én mindig kivártam a hivatalos fordítást, de a húgom türelmetlen volt és elolvasta a rajongók által lefordított változatot. Mentségére mondom, hogy soha nem árult el semmit én pedig direkt nem is olvastam semmi HP-vel kapcsolatos hírt a neten, hogy bele ne fussak spoiler-be. Ma már nem is tudom, hogy történhetett de sikerült, és így minden váratlan esemény meglepetésként ért.

"Piton óráján zűrzavart kelteni – ez körülbelül annyira volt veszélytelen dolog, mint szemen bökdösni egy alvó sárkányt."


Miben rejlik a HP könyvek sikere? Ezt biztos nem én fogom megfejteni.
Adott egy nehéz sorsú, elnyomott, magányos kisfiú akivel hirtelen valami váratlan dolog történik, kiragadják a nyomorúságos kis életéből és egy varázslatos világban találja magát, ahol hősként ünnepelik, fantasztikus kalandokba keveredik és még barátokra is lel. Ugyan melyik tizenéves fiatal nem vágyik erre?
Rowling jó érzékkel nyúlt a témához, egyszerűen, közérthetően fogalmazva meg, hogy mindenki lehet különleges.
Valóban nem talált fel semmi egyedit, sok minden visszaköszön amit máshol már olvashattunk, arról nem is beszélve, hogy egy csomó ellentmondás van a könyvekben. Egy ideig még alá is húztam ceruzával ezeket aztán elszégyelltem magam, hogy rongálom a könyveimet.
A jó és a rossz harca örök érvényű és hálás téma, lehetőséget adva rá, hogy az olvasó szurkoljon a jónak és teljes szívből gyűlölje a rosszat. (jó esetben)
A kedvenc szereplőm Ron, akinek imádom az esetlenségét és a humorát, és Piton akiben mindig hittem, még akkor is amikor..... (tudjátok)
Hogy aztán ebben mennyire játszott közre a színészek alakítása az már az idő homályába vész.
A kedvenc részeim sorrend nélkül: 3. HP - és az azkabani fogoly , 4. HP - és a tűz serlege, 6. HP - és a félvér herceg
Amit nem annyira szeretek: 2. HP - és a titkok kamrája,
5. HP - és a főnix rendje

"-Avada Kedavra!
-Capitulatus!"




Úgy gondolom az internet elterjedésének is óriási szerepe volt, hogy hazánkban is ilyen hisztériát hozott J.K.R sorozata. Amikor elolvastam az utolsó részt, ma már hihetetlen számomra, de iszonyú erős ürességet éreztem, egyszerűen nem akartam mást olvasni. Elkezdtem kutatni a neten mindenféle Hp-s hír után és ekkor bukkantam a fanfic-re mint műfajra.
 Ez 2008-ban volt amikor ez a műfaj virágkorát élte, csak én addig nem tudtam róla. Rengeteg jó és rossz fanfic-et olvastam és még egy-vagy kettő slash-t is. (és így bukkantam rá egy fanfic íróra, akinek azóta megjelent sorozata szintén dobogós nálam, na ki lehet az?)
Természetesen láttam az összes filmet, talán egyet nem moziban, de a többire képes voltam jegyért sorban állni. Igen vállalom, pedig bőven elmúltam már 30 amikor ezeket a filmeket bemutatták.
Mindig is az volt a véleményem, hogy egy film soha nem lehet olyan jó mint a könyv (kivételek azért akadnak, pl. Parfüm) és ez így van a HP esetében is.
Nagy kérdés számomra, hogy akik nem olvasták a könyveket mit érthetnek meg a filmekből. Szerintem egyetlen pozitívuma a moziknak, hogy zseniális angol színészeket ismerhettünk meg.
Óriási vágyam azt hiszem nem csak nekem, hogy egyszer úgy 10 év múlva a BBC forgasson egy sorozatot, melyben 6 rész dolgozzon fel egy könyvet és a felnőtt szereplőket korban a könyvbeli figurákhoz hasonló korú színész játssza. (Bármennyire is imádom Alan Rickman-t azért az utolsó részekben már igen öregecske volt.)

"Ne szánd a holtakat, Harry. Az élőket sajnáld, s legfőképp azokat, akik szeretet nélkül élnek."


Az utolsó rész 7. HP - és a halál ereklyéi elég hullámzó befejezést hozott. Voltak részek amiket kimondottan untam, de a végső befejezés a peronos jelenet nekem elnyerte tetszésem. Albus Perselus megmelengette jégszívemet.
Rengeteg dolgot tudnék még írni, részletesen elemezve az egyes részeket, a filmeket, de nem teszem. Az a hisztéria ami ezt a sorozatot jellemezte önmagáért beszél.
Csak remélni tudom, hogy generációk hosszú sorának okoz akkora örömöt, mint nekünk akik tízen- vagy huszonévesen ismerkedtünk meg Harry Potter világával. 

Nem tudom mikor fogom ismét elővenni ezeket a könyveket, talán 50 évesen ismét elolvasom és vagy jól kiröhögöm magam, hogy egykoron miért is rajongtam vagy rábólintok, hogy igen ez a nő(Rowling) tudott valamit.
Gyorsan változik a világ, a HP óta már túl vagyunk egy Alkonyat hisztérián, most az Éhezők viadala és Trónok harca a rajongás tárgya.
 Lehet hogy 20 év múlva már csak a könyvtárak eldugott sarkaiban találkozunk egy-egy Harry Potter kötettel?
Nem hiszem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése