2014. júl. 19.

Bíró Szabolcs - Non nobis, Domine 1 - Kelet oroszlánja

"Hiába lesz valakiből tökéletes lovag; hiába tudja, hogy neki nem szabad szerelmesnek lennie. Azt már a szív dönti el, amit azonban nem az ember irányít. A szív magáé Istené, ő pedig önálló akarattal ruházta fel. A szív valójában sokkal bölcsebb az észnél, és egyedül ő tudja, mit akar. Időnként pedig felülkerekedik a tulajdonosán, legyőzi az észt, és kis időre bár, de képessé válik arra, hogy irányítsa a döntéseinket. Ilyenkor cselekszünk helyesen. Ilyenkor teszünk jót."

Sztori:
Miután a  kereszteseket kiűzik a Szentföldről,  Bátor Vilmos templomos lovag huszonhárom év távollét után hazatér Magyarországra.  Magához veszi elárvult unokaöccsét, Attilát akiből templomos lovagot kíván faragni. A fiú azonban vágyik a szabad életre, főleg miután megtapasztalja a szerelmet is mikor megismerkedik Ágnessel. A templomosoknak azonban sok mindenről le kell mondaniuk, a szerelemről is.

Bíró Szabolcs, szlovákiai magyar író, aki fiatal kora ellenére már több kiadott könyvvel dicsekedhet. Ez volt az első könyv amit olvastam tőle, kicsit felemás érzéseim vannak e könyvével kapcsolatban.

Édesapámnak vettem a könyvet ajándékba, de neki sajnos nem tetszett. Ezek után sokáig halogattam az olvasását, de végül is a könyvmolypárbaj kihívásra nagy merészen beneveztem.



Bíró Szabolcs
Szinte oldalszámra pontosan a könyv feléig rettenetesen untam a történetet. Egyáltalán nem érdekelt Attila személye, sorsa, cselekedetei. Több mint egy hónapig tartott ennek a 200 oldalnak az elolvasása, ezalatt 12 másik könyvet olvastam ki. A második 200 oldalt viszont 3 nap alatt felfaltam.
Ennek nem teljesen az író az oka, hanem az én ízlésem. Az eleje egy fiúgyerek kiképzéséről szólt, ami engem teljesen hidegen hagyott. Talán ha 13 éves fiú lennék akkor jobban betalált volna. A másik dolog, hogy sajnos egyik szereplő sem lopta be magát a szívembe. Talán a végén Caroberto csillantott meg valami olyasmit amit elvárok egy férfikaraktertől. Vilmost kimondottan ellenszenvesnek találtam, Ágnesnél nem értettem mi az ami annyira vonzza benne a fiút. Attilának is eléggé ellentmondásos a személyisége, a pökhendisége kimondottan taszító volt.
Aztán ahogy haladt előre a történet és nőtt fel Attila, kezdett egyre jobban érdekelni a sorsa. A szerelmi szálon nagyon jókat mosolyogtam, itt egyértelműen lejött, hogy férfi írta a könyvet. Csak ők tudnak ilyen józan észt is majdnem teljesen elsöprő, első látásra szerelemről írni, amikor a férfi semmit és senkit nem vesz észre az imádott nőn kívül. A női írók ezt mindig túlgondolják, hezitálnak, bonyodalmakat keltenek a szerelmesek között. Persze van itt is akadály, de egyszerű és világos a kialakult helyzet.
Nagyon szeretem a történelmet, de az agyam egy szita, szinte minden áthullik rajta, így a kicsit megmásított és a függelékben megmagyarázott történelem nekem fel sem tűnt. Ez a korszak nem is a kedvencem (1300), és ez a könyv sem szerettette meg velem. Érződik, hogy az író hatalmas forrásanyagot dolgozott fel és adta meg így a történelmi hátteret könyvének.
A végére már annyira megtetszett az egész, hogy valószínű elolvasom a második részt is, ami gondolom egyenes folytatása ennek a félbehagyott első résznek.
Amiben nagyon erős a könyv az a stílus. Szabolcs igényesen ír, szépen fogalmaz, leszámítva egy-két párbeszédet ami nem illett a középkori hangulathoz.


A cím a templomosok jelmondatának egy része, a teljes szöveg így hangzik:  Non nobis Domine, non nobis, sed nomini tuo da gloriam! ('Ne nekünk, Urunk, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget!')

Történet: 10/7
Karakterek: 10/6
Stílus: 10/8

Kiadás: 
Ulpius 2012
Nagyon színvonalas a borító, tetszett az Utószó és a jegyzetek is. 

Műfaj: történelmi regény

Értékelésem: 10/7
Nálam Gárdonyi az alap, ha történelmi regényekről van szó. Szabolcs nagyon fiatal (26 éves), még akár fel is érhet közös kedvencünkhöz. A tehetsége egyértelműen megvan hozzá. Megértem azokat akik imádják ezt a könyvet, nálam is csak a témaválasztással van gond.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése