2012. szept. 4.

Leiner Laura - Szent Johanna gimi 7. Útvesztő

"A mai nap: 5/1*** – semmi mást nem tudok, csak hogy fel kell vennem a telefonomat, mert Cortez hív."

Sztori: Elkezdődött a gimi  utolsó éve kedvenc csapatunknak, annak minden problémájával. Az élet fontos kérdései, vagyis a Mi legyek? Hol tanuljak tovább? mellett természetesen jut idő a bulikra, szalagavatóra, szilveszterre a sok-sok szívatásra, szakításra, új szerelmekre.  


Tartottam egy gyors újraolvasást ez előtt a kötet előtt, egy csöppet sem volt uncsi és egy csomó dologra felfigyeltem, amin régebben nem akadtam fenn. Minden hibájával együtt (mert azért van neki) egyszerűen imádom ezt a sorozatot. Így aztán kíváncsian vártam az új részt. Nem csalódtam.
Ez a kötet nekem nagyon bejött, annyira nem mint a 3. de legalább olyan jó volt mint a 4. rész.
Ez a félév minden suliban eseménydús, így aztán volt miről írni.



A kép alatti bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!!!



Akkor lássuk részletesen kivel mi történt:
Gábor: Örülök, hogy a 4. évre végre észrevetette magát a többiekkel és a láthatatlan köpenyét otthon hagyva aktívan részese lett az osztálynak. És még csaja is lett, bár ők is elég meglepő páros Katával. Média szak??? Ő az aki a 10 éves osztálytalin a legnagyobb meglepetés lesz, mert sikeres és jómódú celeb lesz?
Jaques: Milyen lazán teljesítette a spontán balhét. Le a kalappal előtte, és nem csak ezért, hanem azért is mert kiállt az elképzelése mellett a szüleivel szemben is. Cukrász szak??? Oké.
Andris + Robi: ők így együtt, mert nekem 7 könyv sem volt elég, hogy meg tudjam különböztetni őket. Nem tartoznak a kedvenceim közé, volt olyan rész amiben kimondottan idegesítettek (pedig zenei ízlésük hasonló mint nekem volt 17-18 éves koromban). Ebben a részben tetszett ahogy Andris leamortizálta Dinát.
Mik is lesznek? Programozók? Végül is kockák. :)
Macu: őőőőő vele történt valami, nem is emlékszem... :( Mondtam én, hogy felesleges karakter. Arra sem emlékszem mit fog tanulni. Valaki???
Zsolti: a mókamester most sem nyugodott. :) A szakítás Kingával nem lepett meg, gondoltam, hogy az ő párosuk nem bírja sokáig, annyira különböznek. Tetszett, hogy ilyen nyugisan ment a dolog. És most ő a nagy nőcsábász. :) És nála sem emlékszem, hogy hová jelentkezett. :( Valaki???
Dave: zseniálisan vitt be Laura a csőbe. Először azt gondoltam Dave meleg, aztán meg, hogy Renibe szerelmes, de amikor Kinga elszólta magát, hogy max. vallást változtatna jelenlegi helyzetében akkor már tudtam, hogy ők összejöttek. Tetszik ez a páros. Az hogy menedzsernek készül nem meglepő.
Kinga: hogy utáltam az első részben :)))) Na jó most sem a kedvencem, de nem tudom mi lesz Renivel nélküle. Furcsálltam ezt az állatorvosi dolgot, de aztán ő is a helyére került. Szociológia. Elég erős és kitartó hozzá.
Ricsi: a könyv egyik legszebb pillanata volt amikor a maga módján szerelmet vallott Virágnak.  De az a fültágító, úúúúúú az annyira gusztustalan én sosem engedném a gyerekemnek. De neki még ezt is lehet, ugye hogy gyanús???? Na, hogy ő mi lesz? Rocksztár vagy pen-ész? :))))
Virág: művészlélek. Szeretem az ő karakterét, annyira cuki, bár néha idegesítő, hogy ennyire ostoba, de még az is jól áll neki. Naná, hogy művészeti suliba megy. Szombathelyre ahová persze Ricsi is utána megy.


Cortez: kicsit többet tudunk róla, de még mindig nem eleget. Az nem tetszik amikor szívatja Renit, mikor tudja hogy a csajszi mindenből azonnal problémát gyárt. (amerikai továbbtanulás) Máskor meg ő a tökéletes barát, aki a végtelenségig alkalmazkodik. (My girl nagyon szép volt.) Az meg, hogy steward akar lenni, hát az nálam kiverte a biztosítékot. Ez komoly? Elképzeltem, hogy egy mai osztályban a legmenőbb srác benyögi, hogy légiutas kísérő lesz. Szerintem minimum a fiúk körberöhögik és kicikizik. Ráadásul Cortez nem éppen empatikus figura, amihez nincs kedve azzal nem is erőlteti meg magát. Márpedig ez a munka nem abból áll, hogy utazik az ember és idegennyelveken beszél. 
Már-már megszerettem, de..... na jó én már öreg vagyok biztos azért nem tudok lelkesedni érte. Ha azt mondja a többieknek ugorjanak ki az ablakon azok szó nélkül megteszik? Mivel vívta ezt ki magának? Mi történt abban a gólyatáborban?
Reni: tetszik ahogy fejlődik, egyre magabiztosabb lesz, lassan ugyan és a maga módján. Kicsit túl hisztériázta ezt az egész pályaválasztósdit. Kicsit kiakaszt amikor öt percenként elámul azon, hogy neki micsoda jóképű szuper barátja van. Viszont kiderült, hogy van humorérzéke! Jaj mi lesz a szerenádon? Fogalmam sincs mi az a szak amire jelentkezni akar, azzal lehet valamit kezdeni az életben?



Szex kérdése: sokakban felmerült hogyan fog megjelenni a könyvben. Egyben mindenki egyetértett, muszáj róla beszélni. Szerintem tökéletes megoldás született, pont annyi amennyi kell én ezt vártam, ehhez a könyvhöz, karakterekhez egyszerűen ez illett és kész. Nem is kell ennél több.

Arnold: nagy fan voltam és még az előző részben is védtem. Amit most produkált az nem Arnold volt, csak egy elbaltázott klónja. Ő Renivel soha semmilyen körülmények között nem lett volna ilyen szemét. Ha mégis az csak is hirtelen felindulásból, de utána megbánva, bocsánatot kérve. Miért kellett mindenkivel megutáltatni? Laura ezt a figurát eltolta, de nagyon. Haragszom, de nagyon. :((((((

Egyéb szereplők: Imádom Kardost (nálam külön könyvet érdemelne), bár most nem figyelt eléggé Renire. Vladár most  önmagához képest egész jófej volt. Reni apját nagyon bírom, főleg mikor azon elmélkedett, ha Cortez steward lesz akkor mindig lesz nála mogyoró. :) Az anyuka viszont kiakasztó és gyakran igazságtalan.:(
Karcsi, mint Clark Kent az egyik legjobb poén volt. :) Petiből többet szeretnék. 9/a-s lányokból gondolom minden suliban vannak mintapéldányok.



Zseniális ötlet ez a spontán balhé , de mivel a 12-ből eddig csak 3 lett megoldva, a következő rész elég sűrű lesz. (minimum 1000 oldal) 

A moly-on páran már értekeztünk arról, hogy nekem gyanús ez a Ricsi gyerek. Túl bennfentes a suli dolgaiban, titokzatos a családi háttere és ebben a kötetben Máday elszólása, hogy már rég kirúgta volna ha...nem érkezne rá ilyen kevés panasz. Na persze. Ezen még Reni is fennakadt. Tippem: tuti hogy rokona valaki a tanári karból, szerintem Máday a nagynénje, tesóm szerint Borell rokona, de az is lehet, hogy Gondosnak azért kedvence mert.......????

Megválaszolatlan kérdések: tudom Laura azt ígérte minden ki fog derülni a 8. részben. (ami tuti 1200 oldalas lesz így)  Azt megtudtuk, hogy Cortez is régen bele van esve Renibe, sőt már első nap is direkt szívatták a Regina dologgal. Ez cuki. De akkor mi volt Vikivel???

Vége: tudtam hogy valami borzasztó dolog fog történni és függő vég lesz. Na ezek után én csalódtam. Amikor négyen maradtak a suli előtt azt gondoltam lesz egy autóbalesetük (imádom a drámát) Ehhez képest, megjelennek Cortez szülei és Reni kap egy ösztöndíjat Párizsba. Ugyan már. A műfaj megköveteli, hogy pozitív vége legyen a 8. résznek, ugyhogy én egy cseppet sem izgulok emiatt. Viszont kíváncsi vagyok, hogy a rengeteg dráma és Reni nyűglődése után végül is Laura hogyan oldja meg a befejezést. 

8. rész: ami tuti 1500 oldal kell hogy legyen, amíg minden megmagyarázódik, lezajlik 9 spontán balhé, megy a dráma a mi lesz velünk-ön, és hát gondolom lesz Valentin nap, farsang, érettségi meg egyebek.
Mikor is jelenik meg a két kötetes 2000 oldalas utolsó rész? Holnap? Az is későn van már. :((((

Értékelésem: 5/4,5




21 megjegyzés:

  1. Minden naplóban látom Leiner Laura - Szent Johanna gimi-t, szerintem illene már utánanéznem :) Nagyon tetszik a naplód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Szerintem érdemes bepróbálni az SzJ gimit, minden korosztálynak érdekes lehet valami miatt.
      Nekem azért mert régen voltam középiskolás és az első rész visszavitt abba az időbe, jó volt nosztalgiázni még ha akkoriban más időket éltünk is.:) Utána meg már megszerettem a szereplőket és így nem volt kérdés, hogy rajongó leszek. :)

      Törlés
  2. Vikivel az volt hogy férfi, vannak szükségletei :D plusz idegesíteni akarta REnit szerintem :D

    VálaszTörlés
  3. Viki férfi???? jujjjjjj. :DDDDDDD Most már tudom miért nem lettem Cortez fan. :DDDDDD
    Jó jó, de szerintem semmi nem történt köztük, ez egy rózsaszín felhőbe burkolt romantikus történet, ebben nincs helye ilyen dolgoknak. :)

    VálaszTörlés
  4. Mármint Vikivel az volt hogy Cortez férfi és vannak szükségletei, csak elfelejtettem a nevét kiírni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, direkt szemétkedtem, mert ilyen kis mocsok vagyok. :))))))

      Törlés
  5. szia. azthiszem macu is programozónak jelentkezett, zsolti meg valami tesi (?) szakra megy.
    ahhoz hogy cortez steward lesz... hát szerintem pont neki való. mármint, tud bánni az emberekkel, jó a nyelvérzéke, nem kell hozzá továbbtanulni (ami, lássuk be, corteztől elég fura lett volna) csak egy továbbképzést elvégezni arról nem is veszélve hogy hogy fog festeni egyenruhában.. :)) amúgymeg, azért a steward elég menő munka, én inkább azon lepődnék meg, ha nálunk a legmenőbb srác bejelentené hogy ő most pedig bölcsész/matematikus/programozó/kertész (:D) lesz. és még egy megjegyzés: hogy nem lehetsz oda érte?? :O

    VálaszTörlés
  6. Köszi a tippeket Macura és Zsoltira, majd egy újraolvasásnál v. a következő könyvből kiderül. :)
    Cortez mint steward? El tudod képzelni amint kiszolgál mindenféle zizzencs emberkét? Ha beszólnak neki ő nem fogja lenyelni és mosolyogva tenni a dolgát. Szerintem hamar repülni fog (az állásból) Tényleg menő ez a foglalkozás? Pincér és szolga egy-személyben csak éppen a fellegek között ide oda utazva. Fel nem tudom fogni ez mitől menő. :( Hogy miért nem vagyok oda érte? Az az igazság, hogy Laura nagyon jól csinálja, mert igazából még mindig nagyon keveset tudunk Cortezről. Amiket mostanában megosztott róla azok nagyon pozitívak, de még mindig nem elegendők ahhoz, hogy a teljes jellemét feltérképezhessük. Nekem ő még mindig túl titokzatos és ellentmondásos figura, ráadásul soha nem a menő csávókért voltam oda. Pl. egy együttesben sem az énekes tetszett hanem inkább a gitáros v. dobos, v. a könyvekben és sorozatokban is mindig inkább a mellékszereplők fognak meg. Meg hát én nem vagyok már tini lány, de még húszéves sem. :)))

    VálaszTörlés
  7. Reni francia szakra megy. Most így hívják. Ha elvégzi a mesterképzést, francia tanár lehet. Vagy elmehet újságírónak, idegenvezetőnek...

    A steward foglalkozás szerintem se Corteznek való. Úgy örülök, hogy valaki egyetért!!!

    Arnoldot én azért valamennyire meg tudom érteni, ő egész más szempontból látja Cortezt: a jó külsején kívül milyen érdeme van? Semmi értelmes dologgal nem foglalkozik, csak rágózik és pofákat vág. Mi ezen annyira menő? Arnold előtt Cortez soha nem mutatta az érzékenyebb oldalát, nem látta, amikor kedves vagy segítőkész volt, törődött Renivel. Arnold valószínűleg őszintén meg van róla győződve, hogy manipulálja, kihasználja és rossz irányba befolyásolja Renit, aki őszintén szólva elég mafla.

    Amitől még falra másztam (nyelvtanár vagyok), hogy Reni nem képes megtanulni angolul. Semmivel nem nehezebb, mint a francia, egy csomó hasonlóság van az igeidőkben, szókincsben... Aki egy nyelvet beszél, az egy másikat is simán meg tud tanulni. Nem volt róla szó, hogy utálná a hangzását vagy nagyon rossz lenne a tanár, Reni meg őrült szorgalmas és nyilvánvalóan nyelvérzéke is van. Akkor miért nem tud semmit!? Több értelme lett volna, ha nyáron tanfolyamra megy, mint a boltban bohóckodni, ahol semmi értelmes munkát nem végzett. A szülei meg jól állnak anyagilag, miért nem iratták be már régen angolra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Reni francia szakra megy." Vagyis utána is tanulhat, ha pénzt is akar keresni. :)
      Arnolddal kapcsolatban egyetértünk, hiba ott van hogy egyik srác sem akarta megismerni a másikat egyszerűbb volt rögtön fújni a másikra.
      "Reni nemképes megtanulni angolul" Szerintem nem szereti. És tudjuk ha valamit az ember nem szeret......

      Egyébként sok hülyeség, valóságtól elrugaszkodott dolog van ezekben a könyvekben, de ezt ezzel együtt kell elfogadni és szeretni. Hisz ez egy fikció. :)

      Törlés
  8. Szeretem, azért olvasom:)

    Nem mondta kimondottan, hogy nem szereti az angolt, nyafog, hogy nem érti a dalokat, idézeteket, stb. Ráadásul eszébe juthatna, mennyi jó könyvet olvashatna angolul, amit soha nem fordítanak le magyarra. És ha még pénzt is akar keresni... Valószínűleg szakmai ártalom, hogy pont ez zavar.:)

    Igen, Arnolddal kapcsolatban igazad van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon-nagyon szeretnék angolul tudni, pont olyasmik miatt mint Reni is + sorozatnézésnél ne kelljen várni a feliratra. :)
      De 1. borzasztóan rossz a nyelvérzékem (3 nyelvvel próbálkoztam eddig, szóval ez tény, ráadásul a nagyon tág családban sem boldogul senki a nyelvekkel ez nálunk genetikai hiba) 2. sulis nyelvtanítás nálunk nulla volt. 3. szorgalmam + energiám sincs már rá.
      Szóval nem mindig elég, ha szeretnénk valamit, tenni is kell érte! Akinek meg nincs nyelvérzéke annak kétszeres erőfeszítés. :)



      Törlés
  9. Hát, pont erről van szó, van nyelvérzéke, szorgalma, állandóan tanul. Ha egyáltalán nem mennének a nyelvek, vagy soha elő nem venné a leckét, mint Virág, azt mondanám logikus, de aki egyrészt nyelvi beállítottságú, másrészt "stréber"?
    Ha meg rossz a tanár lehet korrepetálásra vagy nyelviskolába járni. Az ő szüleinek ez nem lenne anyagilag megterhelő.

    Amúgy nem olyan nagy probléma ez nekem, csak itthon fekszem influenzásan...


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, remélem meggyógyultál.
      Szerintem ez az angolhoz való viszonyulás hozzá tartozik a Reni a béna képhez. :)

      Törlés
  10. Rövid komment lesz, de "Dave meleg"...
    ...ÚRISTEN, EZ ZSENIÁLIS!
    Miért nem meleg Dave?!
    Pedig tök szép páros lettek volna Macuval... Vagy ha nem ők, Peti miért hetero? Mert egy lányosan öltöző fiú is lehet hetero? Vagy mert mindenkinek heteronak _kell_ lennie?
    Sajnálom, hogy a homoszexualitás nem jelent meg, ha már volt beszéd a rasszizmust meg az alkoholizálás ellen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos az igazán kényes témák nagyon el lettek sikálva. De nem baj mert így legalább a 12 évesek is olvashatják.

      Törlés
    2. Milyen komoly lenne már emberek ha most irna laura egy osztálytalálkozót?

      Törlés
  11. Ricsi Borrel unokaöccse..:D
    és Zsolti nem tudom hova jelentkezett de azt tudom hogy Reakció-egészség fejlesztő vagy valami ilyesmit olvastam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos a 8. rész elolvasása után már ez nem aktuális. :) De mondtam én ugye, hogy gyanús a kölök? :DDD

      Törlés
  12. Én sem értem, hogy, hogy nem érti az angolt, ha a franciát olyan jól meg tudta tanulni. A kis szerencsés... Habár lehet, hogy tényleg nem szereti, s azt meg is értem. Hogy őszinte legyek, szerény személyemet is kifejezetten idegesíti az angol. Ha angolul kell megszólalnom, kínosan érzem magamat, még akkor is, ha tudom a helyes kiejtést, ha meg nem, akkor még kínosabban. De ugyebár kötelező angolul tanulnom, mert nem lehetett nyelvet választani, és így tulajdonképpen reám "erőltették". Németet akartam tanulni, vagy franciát, vagy kínait, vagy spanyolt. Az sem érdekelt, hogy egyik vagy másik esetleg nehéz lett volna, de az angol nem tűnt olyan érdekesnek. S nem is az. Logikátlan az egész. "You are my hero." (Te vagy a hősöm). Are=többes szám jele is=egyesszám jele. Érti valaki?! Én aztán nem! (Vagyis így hangzik a szó szerinti fordítás: "Te vagytok én hős." Rosszul)Na, jó valamennyit értek belőle emiatt, de nem szeretném tovább fejleszteni magam. Nem érdekel, hogy világnyelv. Tanulok ahogy kell, de amint lehetőségem lesz reá, hagyom az egészet a sunyiba. Egyébként most már végre tanulhatok németet es! Legalább ez az álmom megvalósult. Arra jobban ráfókuszálok. (Máris egy jeggyel jobb vagyok belőle, mint angolból, amiből négyes vagyok, szóval remélem, sikerül, s nem fáradok bele, mint az angolba.)Wunderschön! :) Oké, ezt talán nem kéne, de jól esik leírni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig a személyes tapasztalatom az, h csak angolul lehet boldogulni a világban, kivéve az a német nyelvterületet, de az meg csak 2 ország esetleg még Svájc. Na meg Győrben is a német a világnyelv. :)

      Törlés